Ne csöndbe fagyva érd meg éjszakád,
Szikrázzon, izzon élted alkonya,
Toporzékolj, ha húnyna már a láng.
A bölcs belát sötétséget, halált,
S kinek sosem volt tűzvillám szava,
Nem csöndbe fagyva ér meg éjszakát.
A jó ember, kit hullámzás dobált,
Elveszve sír, zöld öble rég oda,
S toporzékol, ha húnyna már a láng.
A vad merész, ki vétket késve bánt,
A Napért nyúlt, s nem érte el soha,
Nem csöndbe fagyva ér meg éjszakát.
A búskomor, ki vak volt, s újra lát,
Mint meteor, ég szeme sugara,
Toporzékol, ha húnyna már a láng.
Te is, apám, ki most a szirten állsz,
Átkozva, áldva sírj engem tova.
Ne csöndbe fagyva érd meg éjszakád,
Toporzékolj, ha húnyna már a láng.
(Szokolay Zoltán fordítása)
DO NOT GO GENTLE INTO THAT GOOD NIGHT
Do not go gentle into that good night,
Old age should burn and rave at close of day;
Rage, rage against the dying of the light.
Though wise men at their end know dark is right,
Because their words had forked no lightning they
Do not go gentle into that good night.
Good men, the last wave by, crying how bright
Their frail deeds might have danced in a green bay,
Rage, rage against the dying of the light.
Wild men who caught and sang the sun in flight,
And learn, too late, they grieved it on its way,
Do not go gentle into that good night.
Grave men, near death, who see with blinding sight
Blind eyes could blaze like meteors and be gay,
Rage, rage against the dying of the light.
And you, my father, there on the sad height,
Curse, bless me now with your fierce tears, I pray.
Do not go gentle into that good night.
Rage, rage against the dying of the light.
Hozzászólások
Ez a legkedvesebb versem tőle.
Örülök, hogy elhoztad ide is a te verziódat, Zoltán.
Vas István fordításában:
Ne ballagj csöndben amaz éjszakába,
lobogj, öregkor, a jó szürkületben:
tombolj, dühöngj, ha jő a fény halála.
A bölcs, mert villám nem pattan szavára,
s bár a homályt végül megérti rendben,
nem ballag csöndben amaz éjszakába.
A jó, ha már több hullám nem dobálja,
a zöld öbölt siratja s elveszetten
tombol, dühöng, ha jő a fény halála.
A szertelen, ki a napot cibálta
röptében, s most tettétől visszaretten,
nem ballag csöndben amaz éjszakába.
A zord, ki vaksin haldokolva látja:
meteorláng vidulhat vak szemekben,
tombol, dühöng, ha jő a fény halála.
S apám, te, a bús magaslaton állva,
vad könnyek közt átkozz vagy áldj meg engem.
Ne ballagj csöndben amaz éjszakába.
Tombolj, dühöngj, ha jő a fény halála.
Nagy László fordításában:
Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Szikrázzon vén korod, ha hull a nap.
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.
A bölcs bár végül rendjén lát homályt,
Mert nem volt villám-cikázó ajak,
Csöndben nem lép az éjszakába át.
A jó, ki hullámüttön jajt kiált,
Hogy zöld öblön csepp tett is lángra kap,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.
A vad, ki naphoz kapkod s búg imát,
S ím késve eszmél: csupa kín a nap,
Csöndben nem lép az éjszakába árt.
A zord tudja, bár verje vaksiság,
Hogy lehet meteor-szemű ki vak,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.
Apám, míg lábad bús oromra hág,
Düh s könny között átkozd vagy áldd fiad.
Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.