Kifulladva elhúzódott Aotól.
Letérdelt és néhány percig nézte a mozgó árnyakban tehetetlen, széttárt combú kedvesét.
Távolabb, a barlang sötét mélyében hallotta a többiek nyögését.
Lassan fölállt, hogy megnézze a kinti sötétséget.
Tűzlángocskák futkostak a félig elhamvasztott fahasábokon, és a lángok óriási árnyékát
táncoltatta barlangjuk bejáratánál.
Mialatt ő az éjszakát bámulta, Ao az oldalára fordult és összezárta combjait.
Ő volt az egyetlen, aki nem félt a sötétben lapuló ismeretlen erőktől. De nem tudta, hogy
miért.
Egy nagy bogarat látott közeledni ostobán a tűzhelyhez, majd egy pillanat alatt megsülni.
Sarkára ült, előrehajolt, megragadta a bogarat és a szájába tette.
Az eget ragyogó foltok tarkították, mint valami világító bogarak, fényük vibrált és nem tudta minek vélje ezt.
A fák tetején az ősök hatalmas, sápadt arca egyre magasabbra emelkedett, hogy felügyelje az erdőt.
Képes volt nem venni tudomást a barlangjuk megszokott zajairól; amikor a hímek
megtámadták a nőstényeket – úgy, mint ő Aot –, a mormogásokról, a korgásokról és egyéb
zajokról, hogy teljes egészében az erdőre összpontosíthasson.
Egy ragadozó vadállat fújása – lehet, hogy egy hosszú agyaré –, egy négykezű vonítása, akit
valószínűleg egy kígyó támadott meg az egyik fán, a kisállatok nesze, amikor az avar alatt
vadásznak.
Amint beljebb tolta a fát a tűzbe, szikrafelhő szállt fel a levegőbe, akárcsak az ősök képe
körüli fények az égen.
A gondolat nem hagyta nyugodni.
E miatt a gondolat miatt hagyta ott Aot, pedig érezte, hogy még akarta őt.
Mindig a hosszú agyarú tigrissel folytatott harcukra gondolt.
Mind ott voltak, annyian, mint kezén az ujjak, kova-késeikkel és faágaikkal.
Az kellett, hogy Gra közeledjen és elfogadja a párharcot az állattal, hogy használhassa a
kését.
Használta, és elveszítette a karját.
Hosszú agyar meghalt, és Gra is vele.
Ettől a pillanattól kezdve egy gondolat motoszkált fejében, de nem tudta pontosan
meghatározni, hogy mi.
Arrébb talált egy hosszú, sem túl vastag, sem túl vékony faágat.
Betolta a tűzbe és nézte a füstöt gomolyogni a levegőben.
Ekkor rájött, hogy mit keres.
Kihúzta a fát a tűzből és kova-kését az elszenesedett végéhez fogta.
A faág olyan hosszú volt, mint ő, olyan vastag, mint a karja, és a végén a kése…
A végén a kés – ismételte.
De hogyan rögzítse oda?
A liánokkal.
A hosszú kés liánnal, hogy ne kerülhessenek az állatok testközelbe.
Távolról ölhetnék meg őket.
Még nézte az éjszakát.
Minden nyugodt volt. A fehér arc is fenn az égbolton. Érezte, hogy a vágy egyre jobban
elragadja.
Amikor visszatért Ao mellé, vadul magához ölelte, mire az meglepetésében felsikoltott.
*
Hozzászólások
Mindig csak a hormonok... Nem is csodálható, hogy az őskor tartott a legtovább az emberi faj története folyamán. Egy hónapban egy jeles gondolat, aztán mehet tovább a szokásos unga-bunga parti.
Tetszik ahogy a többszázezer éves körülményeket prezentálod, és ha csak egy villanásra is, elrepítesz az emberi találmányok hőskorába.
Elismerés és gratula!
Nagyot ugrottál vissza az időben. Tényleg nem könnyű azonnal ráhangolódni a cselekményre, mivel eddig inkább a jövőben kutakodtál, és futurisztikus látomásaidat vetítetted elénk. Mindenesetre magam is ráleltem a kerékvágásra (jobban mondva a csapásra) és elmerültem az őskor romantikájában. Olvastam volna még tovább, de meglepően gyorsan érkezett a kóda.
Gratulálok többrétű képzelőerőt igazoló írásodhoz.
Azok voltak a természetes, szép idők. Akkoriban még nem kellett az adóbevallással és a választásokkal foglalkozni. Nem volt pénz sem, amiért folyton elárulnak a kapzsik. Egy dárda viszont, ami megkönnyítette a védekezést és a vadászatot, tényleg hatalmas elgondolás lehetett. Érdekes olvasmány, hasznos visszatekintés.
Elismerésem.
Az új fegyver elkészítése és kipróbálása nekem hiányzik. Egy férfi, amikor kitalál valamit, akörül forog minden gondolata.
No, persze ez a sztori még abban az időben játszódik, amikor a férfiak legtöbb idejüket arra fordították, hogy megtámadják a nőstényeket. Uhh, és micsoda barbár módon zajongtak.
Szóval nekem úgy lenne kerek a történet, ha beválna az eszköz és veszteség nélkül legyőznék a tigrist. Utána pedig lehetne megérdemelten mormogni és korogni.
Egy ilyen életbevágóan fontos felfedezést mindenképp meg kellett ünnepelni. Sőt, biztos járt érte kitüntetés is, minimum egy nyakba akasztható tigrisfog.
Hogy te miről nem fantáziálsz?! Először igen meglepett a históriád, de aztán fokozatosan beleéltem magam az ősrégi szituációba. Hja kérem, akkoriban még mindenki agyalhatott az újításokon. Most viszont már pl. azt se tudjuk, mitől világít a led lámpa, vagy mit is jelent a TFT kijelző.
Hatalmas a fejlődés a két kor között, mégis elégedetlenek vagyunk időnként. Ilyenkor viszont elő kell venni a novellád, és rögtön helyére kerülnek a dolgok.
Gratula + ötös pacsi!