Még mindig futok. Még mindig loholok. Nem azért mert kergetnek, nem is cél és értelem nélkül, hanem mert megszoktam szorgosabb éveimben. És mert tudok! Pedig már lassítani kéne. De képes vagyok rá! Igaz, hogy már csak a lakásban, s ha úgy érzem, nem bírom tovább, leülök. Megfejtek egy rejtvényt, írok egy pár sort. Aztán újrakezdem.
Képes vagyok gyorsan elmosogatni, mert hogy néz ki az a konyha, amelyik nem ragyog! És elrendezni a növényeket, mert micsoda dolog az, ha senyved a virág! Nálam húzza ki magát mindegyik, elvégre azért (is) vagyok! Azért hozza hozzám a lányom az ő elsárgult, koszlott kis növénykéjét ide a kórházba, hogy rendbe tegyem.
Istenem, hogy van letéve az a díszpárna? Annak a színnek üzenete van! Azt hangsúlyozni kell! A másiké itt csak aláfestés, ő bújjon el, s emelje ki a felette levőt. Tiszta hülye vagyok. Hát, ki a kórság jön ide, ki látja az én otthonom színeit? S, ha látná is, ki érzi azt a színeimről, amit én? És ezelőtt ki figyelt úgy a dolgaimra, ahogy én? A környezetét mindenki magának alakítja a saját jó közérzete érdekében. Ezért húzza odébb öt centivel a vázát, ezért tesz az övére, vagy a hajába rózsát.
Ezelőtt? Ezelőtt is megtettem, noha tisztában voltam vele, hogy mindenki mást lát meg mindenben, és másként. Csak akkor nem volt időm ezt végiggondolni.
Nos, ezelőtt többen voltunk, feltétlen híveim voltak az enyémek. Ez akkor volt, amikor még én voltam az úr a lelkükben. Ma már ez felesleges, nincs szükség az óvó kézre, talán el is tolnák maguktól. Már az óvó lélek is divatjamúlt dolog, de azért alkalmazzák a sajátjaikon. Felnőttek, s elengedtem a kezüket. Csak figyelem, miket csinálnak, hogyan, milyen megfontolásból. Már más a világ. Nem igaz, hogy rosszabb, csak más. Miként a mienk sem volt rosszabb az elődökénél, csak eltérő. Ezt viszont nem fogtuk fel. Ahogyan a maiak is képtelenek visszanézni, s megérteni a mi hajdani elvárásainkat, és ők is súrolni fogják arccal a padlót hamarosan, ha már el nem kezdték.
Semmi baj. Majd ők is megvívják a saját kis harcaikat, megélik a maguk kis történelmét, s jó esetben gondolni fognak ránk.
Tehát én még futok. Itt a saját kis környezetemben. És örülök mindannak, ami körülvesz.
Az ebédlőben az üzenőfalra Évike unokám, rettenetesen ronda betűkkel odapingálta, hogy „Szeretünk Rock Mami!”Karácsony óta díszeleg ott, s mindjárt itt a húsvét. És a nyuszi előre küldte a legújabb családtagot, egy szép, egészséges fiút. A képen látom az unokám boldog, elragadtatott arcát, amint fölé hajol. Aha, már elkapta a lelkét! Jól van drágám, így kell ezt!
Ez a nyavalyás influenza úgy ledöntött, azt hittem örökre ágyban maradok. Pedig csak tovább tart mint korábban, és persze jobban megvisel. De most már tudom, hogy holnap kimegyek az utcára, intézni fogom az ügyeimet, mint eddig is, csak ezután kicsit tervszerűbben, egymáshoz kapcsolva a közeli dolgokat, hogy ne legyenek fölösleges mozdulatok, üres járatok. Hogy kevésbé fárasszon a „futás”. Fúj! Ez már az öregség!
Azaz, hogy nem. Az öregség akkor lesz, amikor már nem tudom, hova futok, s miért. Amikor nem örülök a színek harmóniájának, a természet illatának, a gyermekmosolynak, a szeretetnek, a gondoskodásnak. De azt már nem kívánom megérni. Az elől elfutok.
Berettyóújfalu, 2012-03-14
Hozzászólások
Drága Évikém... Még a keserű dolgokról is olyan kedvesen, humorral írsz, hogy amikor olvaslak, mosolyogva teszem. Most is! Már a kezdés... Elképzellek..., és közben magamat is látom..., mert hasonló habitussal áldott/vert meg az Úr engem is, akárcsak Téged. Futok, még akkor is, amikor sétálni invitálnak...
Tetszett a történet, tetszenek választékos, és fordulatos nyelvi megoldásaid is!
Gratulálok, és ölellek szeretettel az élményért, miben Téged olvasva részem lehetett.
Köszi a tanácsokat. A vírusok most üldöznek engem, pedig szünet nélkül irtom őket. Természetesen a Kovács nevezetűt sikerült szerintem megbántanom. csupa siker az életem. Soha senkit szándékosan meg nem sértettem, de zömmel sikerült. Oldozd ki kérlek, a lelkét!
Melyik jó fiúnál?
Ja... majd elfelejtettem: duplikáltál megint. Jó lenne, ha átfuttatnád a víruskeresőt, mert előfordulhat, hogy valamiféle malware miatt csinálja ezt a géped másoláskor, vagy pedig kicserélnéd az egeret. :)
Köszönöm, hogy rájöttél. Én vagyok a patkónéző. Különben ki se lehetne bírni. Ments ki kérlek ismét, annál a jó fiúnál! Esküszöm, nem szándékos!
Kedves Éva!
Néhány tanács a címkékkel kapcsolatban: az összetartozó szavakat egy alsó vonalkával kösd össze (így_ni), különben szétszedi a program. A szépírások tag mindig legyen a címkék között, hacsak nem haikut, limericket, drámát, esszét vagy valami nem mindennapi műnemet teszel közzé. A szépírások összefoglaló tag ugyanis a megfelelő kategóriába soroláshoz szükséges (külön próza és vers kategóriánk jelenleg nincsen).
Ez a futás nem olyan nálad, mint a viccbeli patkónézés? (Megnézhetem? Persze... No, csak nem meleg volt? - kérdi a városi turistát a kovács, amikor az eldobja a nemrég elkészült vasat. Á, dehogy wazze, csak én ilyen gyorsan tudok patkót nézni.)
A lakásszépítés... párnaigazgatás... ja-ja. Sokunkban van némi Monk nyomozó (biztos érted). :)
Lassíts kicsit... én is azt teszem, ha nem is a kor, inkább a kínzó reuma és a vele járó gyomorbaj miatt.
Gratulálok az írásodhoz!
Valamelyik nap hallottam, hogy a járás gyorsaságából következtethetünk az életünk hosszúságára!
Szerintem ez nem igaz, de jól esik, ugye Évikém? Én is így vagyok vele.
Mosolyogva olvastalak (kivéve a betegségről szóló részt.