Emberek, jók és rosszak, hajdan voltak, és még meg sem születettek… Emberek, akik alakítják egymást, miközben ők maguk is alakulnak.
Emberek, akik alkalmazkodnak a körülményekhez, mert ha ezt nem tennék, akkor kihalnának előbb-utóbb, mint a mamut.
Emberek, akikből nincs két egyforma, és akik ettől a megállapítástól függetlenül, mégis nagyon hasonlítanak egymásra.
Mindannyian besorolhatók vagyunk a „wassalberti” kategóriák valamelyikébe.
Születésünkkor kapott kegyelmi állapot a „látás” képessége.
Az - életünk első éveiben – „alanyi jogon járó” ajándékot felcseperedve eltékozoljuk, és legnagyobb kincsünket a tisztánlátást cseréljük fel, vagy dobjuk ki más, kevésbé fontos, de mutatós csecsebecsére.
Vannak persze kivételek. Akadnak olyan emberek, akik egész életük folyamán gyakorolják a tisztánlátást. Őket – jó esetben – Mester, és – rossz esetben – őrült címkével lát el a világ. A világ, vagyis mi, emberek. Ahelyett, hogy meghallgatnánk, követnénk tanácsaikat, kinevetjük, vagy kerüljük a társaságukat, mert amit mondanak, az eltér a trendi álláspontoktól.
Kárognak a környezetszennyezés miatt, és katasztrófák eljövetelét hirdetik. Pedig…!
Továbbgondolt bölcsességek Wass Albert Mese az erdőről című írása nyomán
A Tejutat már „eltüntettük” a fényszennyezéssel…
Ózon szökik, az általunk képzett lyukon…
A tengerek vízszintje rohamosan növekedik a felmelegedés miatt, lassan át kell majd rajzolni és színezni a térképeket, mert szigetországok fognak víz alá kerülve lakatlanná válni…
De mi nem csak, hogy látók nem vagyunk, lassan már hallók sem…
Gyűjtő és rontó emberré lettünk.
Gyűjtési szenvedélyünk nem állt meg a szalvéta-, gomb-, és bélyeggyűjtés szintjén. Termeljük szorgalmasan, és gyűjtjük a szemetet is. Aztán, ha már nem férünk el tőle, visszük a szomszédba…. A szomszéd háza elé, a szomszédos országba, vagy egyenesen az űrbe szórjuk, hátha majd valaki eltünteti helyettünk.
És, mindeközben rontókká válunk… Rontókká, akik nem csak saját bolygójukat, de utódaik jövőjét is ellehetetlenítik.
Már megkezdődött a - meg nem állítható, de még lassítható – visszaszámlálás…
Megjegyzés: szépírások
Illusztráció: Vulkáni naplemente, Robert Hoeting szabad-felhasználású fotója
Hozzászólások
Köszönöm Erikám, hogy velem gondolkodtál ma is! Ölellek érte szeretettel!
Filozofikus gondolatok ezek, a hogyan tovább, hogy lesz tovább? -sorsdöntő kérdései.
Elgondolkodtattál, kedves Erzsébet.
Ölellek, Erika
Elolvastalak Laci! :) És nagyon tetszett! Gratulálok itt is! Véleményemet versed alatt hagytam, remélem rábukkansz. Valóban sok a közös versed, és elmélkedésem indítéka között. Örülök, és köszönöm, hogy gazdagítottál azzal, hogy összeolvashattam a Tiédet a sajátommal.
Más...
Úgy örülök hozzászólásodnak! Kezdetének is! Ezért érdemes írni! Hogy az olvasó azt érezze, amit Te: "Erről jut eszembe!"
Igen! Úgy szeretnék adni, hogy közben visszakapjam megtoldva az olvasó gondolataival az enyémet.
Szeretettel, köszönettel olvastam véleményedet, köszönöm megtisztelő figyelmedet!
Drága Krisztin... Szívből köszönöm véleményedet.
Tudd, nekem pontosan olyan jó, hogy vagytok! :)) Nagyon-nagyon fontos ez a hely számomra.
Ölellek szeretettel!
Erről jut eszembe: valamikori főnököm azt mondta, kétféle ember létezik. Az egyik a kiismerhető, a másik a kevésbé kiismerhető... Persze mondott ő ennél jóval cifrábbakat is, de azt most hagyjuk. :)
Az emberek valószínűleg sémákat másolnak, mivel nem érnek rá gondolkodni. Így aztán nem is láthatnak tisztán, hiszen tudjuk: a szem csupán befogadja az ingereket, a kép az agyban válik valóra, ahol megtörténik az ideghártyán kialakult kicsinyített, fordított kép értelmezése, és magasabb szintű feldolgozása.
Ezért fordulhat elő, hogy valamennyien egyre mutatunk, ám mégis más-mást látunk.
Egyeseknek annyira befolyásolja az agyukban tárolt séma - gátló információ - a látásukat, hogy nem hiszik el azt sem, amit látnak, vagy egész másról beszélnek. Ezt néha mellébeszélésnek, durvább esetben csúsztatásnak nevezzük. Vannak akik behunyt szemmel is ugyanazt a fals képet látják. Ők az elvakult szélsőségesek.
Akik pedig szlogenként kisajátítanak hangzatos "zöld" jelszavakat, és ezek árnyékában akarják kikaparni a gesztenyéjüket, miközben nem tesznek az égvilágon semmi hasznosat, nos ezek a társaink a legundorítóbbak. Ők a semmirekellő, lenyúlós hazudozók.
Az embernek ideje lenni kitalálni e földi célját, mert a mai törekvések csak a rontásra épülő létfenntartást szolgálják. Kinek-kinek a maga módján. Míg egyesek napi megélhetésben gondolkodnak, addig néhányaknak "fényévnyi" töltetük, garanciájuk van, mégis eme utóbbiak a rontás nemzetközi nagymesterei.
Írtam én is egy hasonló gondolatvilágú verset, ha van kedved olvass bele ITT!
Gratulálok ehhez a kiváló témához!
Pacsi: tokio :)