Haragom vagy.
Virágzó tetemeket
körtefák vigyázzák
boldogan
s boldogtalan.
Eldobott csikk vagy
vagy csak szótlan ölelés:
a múlt repeszt,
mint idő korhadt fazekat,
s reáhull az esti, fázó
rozsdamaró akarat:
megtörtem magamat,
legyűrtem benned
fájó képzeteim,
s mégis elmúltál
idő s nyár előtt.
Meghaltam benned.
Múltad még üvegbúra
szívemen.
S gyarló, esendő csókot
lop az estvégi hangulat
zúzmarás, únt ajkamról.
Hiányzol.
Megint csak hiányzol,
s megfagyott cseppeket
hord a szél
könnyeim helyett.
Lettem én ellened,
mikor kapud még
tárva-nyitva áll.
Vagy csak én képzelem:
megsárgult levél most lelkem,
örök szomjra kárhoztatva.
A varázslat is kopott
lehellet, csonka s üveges,
mint ajkad haragja
megtört fényemen.
2011. máj. 5.
Hozzászólások
A címmel nem vagyok kibékülve, nem kapcsolódik szorosan a vershez.
Nos, fel a fejjel! Egy japán közmondás szerint: Warau kado ni wa fuku kitaru - vidámaké a szerencse.
Gratula + pacsi:
Jó, hogy kiírtad, Biztosan könnyebb lett - mi pedig gazdagabbak vagyunk egy verssel.
Szeretettel, Erika