Gyönyör-árva, fénylő virág:
rabja kies, vad szeleknek,
szellő csókja édes, mi vár,
vagy árnyéka hűs hegyeknek;
sorsod inga-ingadozás,
felgyűlt gyomok árja nyom el,
s lelkedben az azsúrozás
hűs-tiszta vizekre terel.
Hajnalt lop a gyönge jácint
nektárdús, kék ajkaidból:
s a vihar-ég két kézzel hint
titkos, könnydús aranyiból.
Még utoljára kel a Nap
sosem látott barlangjából:
míg tiporva dermeszt rossz fagy
sugár fukar haragjából.
Elhalt virág – holt szerelem
pusztáknak kies lankáin
hever, s fellegek szertelen
rájuk gyöngyből sírt húznak fel...
2011. máj. 19.
Hozzászólások