SZÉPIRODALOM

Csak soha ne öregedne meg az ember!

Medvegúz és Mumóka már harmadik napja keresték a krova hajtószárát. A műszakilag kevésbé orientáltak kedvéért: egy fémdobozban lévő szerszámkészlet racsnis tekerőjét, amivel a csavarokra illesztett dugókulcsokat lehet elforgatni.
Medvegúz tizennyolc éves korában – amikor első autóját megvette – szüleivel közösen végigjárták az akkori Csehszlovákia felvidéki területeit. Mivel annak idején autószerelőként dolgozott, ezen az úton egy profi krova készletet vásárolt, aminek tizenkét szögű fejei (a kor színvonalát megelőzve) igazán minőséginek számítottak. A tizenkét szögű fejszerkezet azért fontos egy szakembernek, mivel a hatlapfejű anyákon, csavarokon ez a kivitelmódozat apróbb igazításokat, mozdításokat is lehetővé tesz szűk, alig hozzáférhető helyeken. Ezenkívül az ilyen fejek nem sarkalják le egykönnyen a berohadt csavarfejeket, mint a hatszög kivitelű átlagdugók.
Az 1975 óta eltelt, majd fél évszázad alatt Medvegúz hiánytalanul megőrizte az egykori csehszlovák csúcstechnikát képviselő készletet, amit az utóbbi években igaz, már csak hobbi szinten használt. A garnitúra doboza még mindig az originál állapotot tükrözte, minden korróziós nyom, vagy sérülés nélkül, selymesen fénylett rajta a zöldesszürke kalapácslakk. Most viszont elrévedve, szomorúan kellett konstatálnia, hogy megtört a szentség; tucatnyi költözést és ezernyi munkát átvészelve, élete legtisztább és legrendezettebb garázsában egyszerűen eltűnt a krova harminc centi hosszú, fél kilós hajtószára.

A bonyodalom azzal kezdődött, hogy Mumóka kiadta az ukázt: menni kell a kirakott kukát rendezni a régi telephelyükön, és utána pedig bevásárolni a Tescoba. Medvegúz komótosan átöltözött, és elgondolkodva beült a szinte alig használt (konkrétan huszonhétezer kilométert futott) autójukba. Szokás szerint kényelmesen elhelyezkedett az ülésen, megigazította az autó színéhez illő metálszürke ülésvédőt, és bekattintotta a biztonsági övet. Hátrahúzta a befordított tükrök elektromos kapcsolóját. A pohártartóban lévő távirányító gombját megnyomva elindította a garázsredőnyt, és automatikus mozdulattal elfordítva a slusszkulcsot, ráindított. A felemelkedő garázsajtó zavaró zajától nem igazán értette, hogy a kulcs elfordítását követően miért nem hangzik fel a megszokott, ketyegő dízelhang. Meglepetésében újra ráindított, de mint megelőzően, most sem történt semmi. Ránézett a műszerfalra, és akkor tudatosult benne, hogy egyetlen ledes fény sem világít. Oldalra pillantva rádöbbent, a tükrök is behajtott állapotban maradtak, tehát már biztos, hogy híján van az áram. Felnyitotta a motorháztetőt és rácsodálkozott a motorházra, amiben a mindennapos patikatisztaság próbálta fölülírni a gyári állapotot. Az AGM* akkumulátor olyannak tűnt, mintha épp most tették volna be a gyártósoron. Az is látszott, hogy a pólusok nemrég lettek kezelve WD-40 kontakt tisztítóval.
A váratlan eseménytől indiszponált Medvegúz átballagott a műhelyébe és a fiókos szekrény felső tárolójából elővett egy kis digitális multimétert. Levette a pozitív akkusaru műanyag burkolatát, és rámért a feszültségre. Meglepetten nyugtázta, hogy a műszer 4,7 voltot mutat. Visszament a műhelybe, és a kétajtós szekrény jobb feléből előhúzta a nagy teljesítményű, német akkutöltőt. Amint rápattintotta a krokodilcsipeszeket az akkumulátor kivezetéseire, a töltésmérő 10 amperen is túl kiakadt. Az erős szikrázásból is nyilvánvaló volt a rendkívül magas áramfelvétel.
– Ez az akkumulátor ki van, mint a liba – futott át a kézenfekvő gondolat Medvegúzon. – De mitől is? Garázsban állt az autó mindig, se extrém hideg, se extrém meleg nem érte tartósan. Talán valami zárlat keletkezett? Vettem persze az utóbbi időben Temus kütyüket – kamerát, led fényszóróizzókat –, talán azok szívják le az áramot?

Már előre gondolva a legrosszabbra, az akkucserére, letörten átszédelgett a kazánházon keresztül a műhelybe és a kétajtós szekrény bal feléből kiemelte a megkímélt csehszlovák krova készletet, és kirakta a satupadra. Kiválasztotta a racsnis hajtószárat, egy 13-as fejet és egy hosszabbítószárat. Visszakóválygott a garázsba és leszerelte az akkumulátort rögzítő kengyelt, hogyha netán cserére lesz szükség, ne sokat kelljen szombat délelőtt majd ezzel tökölődnie.
Medvegúz hozott írószerszámot és papírlapot a műhelyből, amire feljegyezte az akkumulátor méreteit. Gondosan kezet mosott a háztartási helyiségben, mielőtt a dolgozószobában leült a laptop elé. A méret és teljesítmény adatok alapján rákeresett a megfelelő akkumulátorra. Meglepődött, amikor a böngésző éppen az otthonuktól alig 400 méterre lévő, eddig fel sem fedezett üzletet hozta ki vezető találati pozícióban. 
– Az jó, hogy közel van a bolt, esetleg még gyalog is elmehetek holnap – morfondírozott Medvegúz. – Csupán az nem tetszik, hogy majd százezer forint a gyárilag előírt aksi. Mindez azért, mert start-stop rendszer van az autóban, amit minden induláskor azonnal ki is kapcsolok, mivel csak nyűgöm van vele. Mennyi is volt egy akkumulátor még, amikor utoljára az Astrába kellett vennem? Úgy emlékszem, 22 ezer forintért vásároltam a 74 amperórás Bosch-t a Metro-ban. Persze azóta már az is 50 ezer körül van, ami elég kifejezően tükrözi a forint értékállóságát.
Medvegúz egy-két dolgot megnézett még a neten, és igencsak meghökkent, amikor elhatározta, hogy kikapcsolja a gépet: a tálcán a kijelző hajnali 3:20-at mutatott.
– Mindjárt virrad  – jegyezte meg, és a monitor fényétől vaksin kibotorkált a garázsba.
Megmérte az aksi feszültségét, ami már elérte a 12 voltot. Ez jóleső bizakodással töltötte el. 
– Na, megy ez, mint Buza Kata a mindszenti úton. – enyhült fel valamicskét feszült hangulatából Medvegúz.
Be is ült az autóba és kíváncsian ráindított. Az Opel motor szokásos határozottságával, minden erőlködés nélkül bepöccent. Néhány másodpercig járatta finoman, csupán egyszer emelte meg a fordulatot 1200-ra.
Amikor beült az autóba, nem volt bedugva a motorháztetőre felakasztott stekklámpa, a plafonon lévő neon pedig nem világította meg a motorteret. A félhomályban nem volt sok értelme nézelődnie, így nem is emlékezett rá, hogy látta volna a motort borító műanyag trepnin a krova hajtószárat. A szár keresése is csak arról jutott eszébe, hogy amikor még egy utolsót rá akart mérni az akkufeszültségre, a trepnin (ami akár egy asztalka, úgy kínálja a helyet a szerszámoknak) 4-5 centire lecsúszva ott pihent az egyenes toldat a 13-as krova fejjel. Medvegúz bedugta a stekklámpát és benézve a motortér minden zugába, keresni kezdte a fél évszázada kitűnő állapotban megőrzött racsnis hajtókart.
Közben pedig már meg is virradt, csiviteltek a madarak, civakodtak a macskák, és az utcán hangosan dübörögtek az autók.
– Ezt most különösen megszívtam – érzett rá Medvegúz. – Nem szabad lett volna az „asztalkára” pakolnom a szerszámokat. Most aztán kereshetem a szívósra edzett, félkilós vasdarabot. Ráadásul nem is az a legnagyobb gond, hogy eltűnt, hanem inkább az, hogyha netán egyszer megérkezik a ventilátorba, esetleg beakad a kormány irányítókar vagy a féltengely és a futómű közé, rettenetes zűrt tud csinálni. Most ugyan nem látom sehol ebben a zsúfoltságban, hiába bújtam, alá a kocsinak és hiába piszkáltam meg még az alsó burkolatat is fémpálcával, egyszerűen eltűnt – híre, hamva sincs.

Medvegúz öt óra tájt tért nyugovóra. Nehezen aludt el, még félálmában is a lepkeként repkedő racsnis szárakat vadászta a százszorszépekkel teli májusi réten.

Ahogy felébredt, alig várta, hogy elmesélhesse Mumókának a történteket.
– Van egy jó és egy rossz hírem – kezdte mondókáját sutkára hajazó stílusban, hogy indiszponáltságát leplezze.
– Kezdd a jóval! – kérte Mumó.
– Úgy tűnik tartja a töltést az aksi, beindítottam az autót.
– No, és akkor mi a probléma? – talán tönkrement a kamera?
– Nem vettem észre, hogy azzal baj lenne. – A rossz hír az, hogy eltűnt a szerszám, amivel dolgoztam és lehet, hogy beesett a motortérbe, de a dzsumbujban nem látom sehol.
– Biztos, hogy elővetted azt a szerszámot, nem csak gondolod? – Ha ott volt veled, hová tetted?
– Basszus Mumó, olyan vagy, mint a Bödőcs* faterja: "Hová tetted? Hát hol volt? Nincs ott? Hát hol van?"
– Nem vitted el valahová és letetted? – Hiába nézem én is lámpával, itt sehol nincsen. ­– Még egyszer megmutatnád, mekkora volt?
– Harminc-harmincöt centi hosszú és nem kör alakú, hanem lapos szárú. – A nyele pedig ellipszis formájú, tehát nem gurul el annyira könnyedén, mint az egyetlen vonalban felfekvő körszelvényű hosszabbító és dugó. Tehát ennek bőven a trepnin kellene maradnia, ha a hosszabító nem esett le.
– Akkor? – váltott kételkedő kifejezésre Mumóka.
– Akkor talán valahol letettem menet közben, ahogy csalinkáztam a műhelybe a kazánházon át.
– Nézzünk meg minden helyet, ahol letehetted! – adta ki a rendelkezést Mumóka. – Meg kell találnunk, hiszen itt rajtunk kívül nem járt senki.
Késő délutánig együtt keresték az elkallódott vasdarabot, mindent kipakoltak, visszaraktak és újra kipakoltak, újra visszaraktak. Medvegúz ismét befeküdt az autó alá, zörgette a sárvédő dobozokat, piszkálta a borításokat, három különböző lámpával kutatta a motorteret. Semmi sikerrel nem járt azonban.
Végül nagy ötlete támadt: kihajtott az utcára az autóval, ahol előre- és hátramenetben erőteljesen fékezgetett, majd a kormányt rángatva billegtette az autót. Mindhiába, a racsnis szár eltűnt, elveszett, megette azt is a ruhat. (Akár az embert, mivel köztudott: a ruhat eszi az embert.)

Vasárnap újrakezdték a kutatást, új technikával, új nyomozási módszerekkel. Mumóka leültette a besózott Medvegúzt, akinek töviről hegyire el kellett mesélnie, hogy mi történt. Minden lépésére vissza kellett emlékeznie. A vége persze így is az lett:
– Mumó, én akkor is úgy emlékszem, leraktam egymás mellé mindkét vasat a „kis asztalra” a motortérben.
Mivel három óra múltán sem jutottak semmire, mint a tajcsizók csak gyakorlatoztak, és járkáltak egyik helyiségből a másikba, majd hajlongtak az autó felett és az autó alatt, úgy döntöttek, elmennek végre a kukát elrendezni és vásárolni. A vasat viszont arra kérték, maradjon ott, ahol van és ne mozogjon. Útközben azért mégis gyakran nézték a tükröt, amikor egy rázósabb szakaszon haladtak. Elképzelték, ahogy egy enyhe kanyarban kopogva és pattogva kiesik a bujdokló, fránya vasdarab.

A kukát gyorsan elintézték. Bepakolták a krokodilemelőt és a vasbakokat a csomagtartóba. Az utóbbiak a kocsi alatt fetrengés közben jutottak Medvegúz eszébe, mert hát ha megemeli az autót és alábakolja… Szóval még nem mondott le végleg a motortér további böngészéséről.
A Tescoban eltöltöttek egy órát is talán. Amikor beültek a kocsiba, Mumóka megjegyezte:
– Igyekeznünk kell az Aldiba, mert az nyolckor zár, és ott is kell tizenöt perc a vásárlásra.
19:26-kor álltak meg az Aldi parkolóban. Gyorsan kezdtek neki a vásárlásnak. Medvegúz csupán az 50 darabos saját márkás alkáli elemet akarta megvenni, de azért még nagyjából átnézte a legújabb nonfood felhozatalt is. Épp a pénztár melletti alsó polc ártáblája felé hajlongott, hogy tájékozódjon, mennyi az egy termékre jutó különbség a legkisebb pakk elem és az ötvenes kiszerelés közt, amikor az egyik alkalmazott majdnem felborította, olyan lendülettel súrolta a pénztár előtti rakodószalagot. Ezt ráadásul még egyszer – visszafelé is – megismételte, amitől már Medvegúz mosolya nem volt teljesen őszinte. El is kezdte Mumót keresgélni a sorok között. Mumóka viszont alaposan el tud tűnni még egy csökkentett méretű Aldiban is. Most is ez történt. A férfi nyakát nyújtogatva pásztázta a sorokat, akár egy szurikáta, amikor veszélyt érez. A felborítós alkalmazott viszont Medvegúzt követte, és amikor az épp felé fordult, ráripakodott:
– El kellene hagynia az üzletet, már későre jár!
– Szóval útban vagyok hölgyem? – Éreztem már az előbb is, amikor kétszer megtaszított, és majdhogynem orra estem az elemeknél… Én is kereskedő voltam máskülönben, de nem ennyire agresszív! – Egyébként pedig mennék már kifelé szívesen, de hiába nézelődök, nem látom a nejem (azért leselkedem a sorok közt, nem azért, hogy magát idegeljem).
Az alkalmazott visszavonult, és folytatta a takarítást. Ekkor szinte a semmiből előbukkant Mumóka.
– Gyere már a pénztárhoz Mumó! – engem már majdnem kipateroltak. – Ahogy el tudsz tűnni, téged át kellene nevezni Pumuklinak*. 
A pénztárhoz csábították a bőszen takarító alkalmazottat és fizettek. Pakolás közben Medvegúz ránézett a pénztárgép monitorjára, és megrökönyödve fedezte fel, hogy 20:15 a pontos idő. Rögtön elnézést is kért, mert érezte, itt valami nagy baki történt. Ők ugyanis nem voltak benn az üzletben háromnegyed óráig, annyira nem mehetett el egyszerre az időérzékük. Ahogy becuccoltak a kocsiba és elindultak, Medvegúznál azonnal kitisztult a kép:
– Tudod, hogy volt ez az „időörvény” Mumó?
– Nem én. – Nem tudom, hogy lehetett, mivel biztos nem voltunk benn többet, mint 20 perc.
– No, ez úgy történt, hogy valójában zárás előtt egy-két perccel estünk be. – Azért hittük, hogy 19:26 van, mert az akkumulátortöltés után saccra állítottam be az autó óráját, és elfelejtettem később pontosítani. – Szóval totál megzavar már minden váratlan esemény. – Csak soha ne öregedne meg az ember!

Utóirat:
Egy hét múltán csodába illő módon Medvegúz megtalálta a krova hajtószárat. Éppen a generátort akarta ellenőrizni, ezért leszerelte a légbeömlő idomot és a turbócsövet. A légbeömlő idomot rárakta a motor borítására, amíg megvizsgálta az ékszíj feszességét, valamint a generátor csatlakozó elektromos vezetékeit. Ekkor hallott egy puha kis koppanást, aminek nem tanúsított jelentőséget. Ha már leszerelte a csöveket, egy erős lámpával kutatni kezdte újra a hajtószárat. A baloldalon, a generátor alatt nem látott semmit, de már szinte kényszeresen átvilágított a jobb kézre eső területekre is, a hűtőventilátor irányába. Ekkor majdnem padlót fogott a megrökönyödéstől. A krova hajtószára a kiegyenlítőtartály alatt szinte függőlegesen támaszkodott a ventilátorburkolatra. Medvegúz izgatottan sietett be a lakásba, és azon nyomban elmesélte Mumókának a történteket. Felesége nem akart hinni a fülének. Felkászálódott a TV elől, látni akarta, hogy hol találta meg a félkilós vasat, mivel maga is több órán keresztül kereste. Amikor Medvegúz pontosan visszahelyezte a hajtószárat oda, ahol meglelte, Mumó rögtön rájött a turpisságra: A hajtószár benne lehetett a légbeömlő idomban, és miután férje elhelyezte az alkatrészt a motortakaró "asztalkán", egyszerre csak újra önálló életre kelt, és random elven most jobbra araszolva, meg sem állt a ventilátorig.
Medvegúz a gyakorlatban ellenőrizte Mumó teóriáját. Már-már elvetette azt, mivel be sem tudta dugni az idom nyílásán a krovát. Addig próbálkozott azonban, míg egy ponton a hajtószár meglepően okosan becsúszott, majd elfordulva a csőben úgy helyezkedett el, hogy semmi sem látszott ki belőle. Tehát Mumóka következtetése helyes volt. A vasdarab a szívóidomban bújt meg stabilan, ezért nem reagált a fékezésekre, rázkódásra és az autó hintáztatására.
Nos, ez az eset is bizonyítja, hogy előfordulhatnak elképesztő véletlenek. Bezzeg, ha modelleznénk a szituációt, és készakarva próbálnánk létrehozni a kikövetkeztetett mozgássort, ezerből egy esélyünk sem lenne.

Szómagyarázat:

*Bödőcs: Bödőcs Tibor humorista, író – Slusszkulcs meg a másnap c. műsorában elhangzó kérdések.
*AGM akkumulátor: Az Absorbed Glass Mat akkutípus egy felitatott üvegszálas konstrukcióra utal, amelynél az akkulemezek között egy bór-szilikát párna helyezkedik el. Ez a párna megakadályozza a lemezek közötti vagy alatti cellazárlatot. A technológia egyik fő előnye, hogy az akkumulátorból akkor sem szivárog folyadék, ha annak háza megsérül. A gázrekombinációs képességük miatt a töltési-merítési ciklusok közötti folyadékveszteség minimalizálható, megakadályozva az akku kiszáradását. AGM akkumulátorok jóval drágábbak a savas akkuknál, azonban ahová ilyen akkumulátor ajánlott, oda célszerű ilyet tenni, mert hosszú távon megéri. Ezek az akkuk kevésbé szulfátosodnak és jobb a tárolóképességük.
*Pumukli: Pumukli kalandjai 1982-től 1989-ig vetített NSZK–osztrák–magyar televíziós filmsorozat. A történet Pumukliról, egy folyton eltűnő, virgonc és kíváncsi koboldról szól, aki egy kissé mogorva, de jólelkű idős asztalosmester szolgálatába szegődik. A csintalan házi kobold, egyszer hozzáragadt a műhelyben egy enyves dobozhoz, így lett Éder mester számára látható.