Inkognitóban jársz. Szembefordított
tükrök között lépkedsz, míg káprázattá
sokszorozódsz. Mikrouniverzumok
tömegébe veszel, bár építeni
szeretnéd a magadét. Szilánkjaid
összeszedni az egyetlen esélybe
kapaszkodsz. Oldasz és oldódsz, hogy
végül lényegeddé kristályosodhass.
Tükröd egyetlen lesz, és benne az ő
képére sugárzol. A szabályokat
kiiktatod; jellemeddé lesz minden,
amit megéltél. Nem is kell akarnod:
elég ha engeded, és magad fölé
emel megzabolázott hatalmad. Nincs
káprázat — mégis ragyog. Középpontba
vonz egy forgó, centripetális erő.
Hozzászólások
Kedves Krisztin, köszönöm, hogy visszalapoztál és jeleztél!
A szétesésből Isten-rév felé, lesz belőled, minek lenned kell: embere... ismét nagyot alkottál!
Köszönöm szépen, Andrea!
Köszönöm soraidat, kedves László!
Nem az efféle középpontot nevezik fekete lyuknak Tibor? :) Mikrouniverzumokban is lehetnek hatalmas erőterek, amelyekben a beeső információ örökre elvész a külső szemlélők számára. Elméletben azonban egy fekete lyuk kölcsönadja a gravitációs energiáját a virtuális részecskéknek az eseményhorizont közelében, amik így aztán valóssá válhatnak és elmenekülhetnek, magukkal víve a pozitív energiát.
Gratula + nagy pacsi!
Nagyon köszönöm soraidat, kedves Barátom!
Igen kedves Barátom "Nem kell akarnod" valóban megtörténik velünk minden, de mégis valamennyit akarni kell irányítani a kikristályosodás folyamatából.
Tetszett a gondolat és a vers.