táguló mellkasán fehér gyolcs ing libben.
Száz meg száz, ezer és ezer, dobbanásba vész a gonosz hang,
mely altatná Nemzetünk.
Éled, kihajt a szabadság virága, zöldje már ránk kacsint,
hívja a Napot táncba.
Virul, éled itt már minden, megpihent világunk int,
Magyar a sötét szobából kitekint.
Itt az idő vetni kéne, megjött a tavasz hírvivője,
a változás melyet mindig tiszta szív vigyáz.
Hogy csörög a lánc, vagy csak eltévedt hangok játszanak velünk,
szolgáltuk vasunk.
Rozsda elmarta bitorló láncaink, s a kard helyett a lélek szavával harcolunk.
Szerelmünk csókjára vágyunk, szabad határ fája alatt hálunk,
a csillagok mosolyára ébredünk,
égi palást szabad világa, mosolyog nemzetünk minden fiára.
Hozzászólások
A nép azt hiszi a remény hal meg utoljára, de a Nemzet az, aki nem engedi meghalni.
Írtam minden sorára, de aztán töröltem, ugyanis rájöttem, hogy a népnek is jár az
esély az okulásra. Remélem van még annyi időnk. hiszen az utolsó 3 sor alapján Népes
Nemzetség leszünk.
Kívánva ezt is és minden jót: Üdvözletem küldöm