Johnny Depp, a Bolond Kalapos szerepében - az Alice Csodaországban c. filmben

Kopott kabátot hord a szél,
az orkán átfut rajta,
egy bolond lyukból fúj a szél,
a port szemünkbe csapja.

Lyukas esernyőt tart a szél,
mi bőrig ázunk újra,
fél pár cipője szende-kék,
a táncot jól hazudja.

Bohóc kalapban jár a szél,
hogy kócát eltakarja,
komor világban száll a szél,
kis reményt hint a magja.

Gulácsy Lajos: A halál sziklája

Halálhangot hord a szél,

Április, te április!

Szeszélyes vagy és dilis.

Kora reggel süt a nap,

fénytől véd a kiskalap,

délután meg kesergő,

jól jön a nagy esernyő.

Este hullni kezd a hó,

egy kapucni volna jó.

Az éjszaka változó,

óv a meleg takaró,

hajnalonként még hűvös,

gyermek-felnőtt mind nyűgös.

Lajtorja, a gólyaherceg,
a leghosszabb lábbal henceg,
kényeskedve, büszkén lépked,
mohón lesi az ebédet.

Lapulevél zöld tenyerén
napozik egy békalegény,
meglátja őt gólyaherceg,
kelepeli - Majd' megeszlek!

Breki tüstént tóba ugrik,
tündérrózsa alá bújik,
Lajtorja meg jól megjárja,
nádba akad hosszú lába.

A békasrác halkan kacag,
- Lám, a begyed üres maradt,
dicsekedj, ha van még kedved,
ráfizet, ki folyton henceg! -

Megmutatom Vitéz Jani,

mi is az az origami.

Hajtogassunk huszárcsákót,

lengessük ma magyar zászlót!

Csákóhoz kell sok katona,

a seregnek nagy lakoma.

Piros, fehér, zöld kokárda,

masíroz a papírgárda.

Elől jár a zászlóvivő,

csizma helyett lábán – cipő.

Kacagja a díszhadsereg,

a papírból készült menet.

Mellédobol a nagydobos,

rajta csak a dolmány szoros.

Tamburmajor folyton szidja:

– Figyelmesebb légy már, Pista!

Huszárcsapat vágtat végül,

őket várjuk most vendégül.

Ebédre hív a trombita,

Hallom, ahogy halad

az idő. Felsebzi a lábam

az elfáradt cipő.

Futok. Hervadt hajam

fodrozza a szél. Röpül, s megelőz

egy száraz falevél.

Rohanok. Csüng rajtam

a bánat. A vadóc vadhajtások

szaggatják ruhámat.

Ezüst harmat hullik,

alkonyul. A futómadár szeme

homályba borul.

Állok. Csak az idő

siet. A távolban a végtelen

és egy csillagsziget.

Tamás napra

(Mártírium)

Vérző állat vagyok tengerparton,

gyermekmesékről álmodom,

de nem mondhatom el neked.

Emlékszem kutyára,

ágy-fiókba csukott,

falba zárt patkányra,

éjjelenként ingaóra

hintaláncán lengett,

– nem mertem elaludni.

Istenem, hogy féltettelek,

gyermeknek hittelek, aztán

együtt ölted meg a patkányt

– kis sárkánynak is hívhatnám –

a hivatalból kiküldött

szakértő férfival, miközben

én, az asztal tetején

rémüldözve visítoztam.

Nem sírtam még tán eleget,

mert nem láttam holttestedet,

s rám maradt az őrült remény,

a hiába-volt-dráma,

hogy nem Te vagy

a rögök alatt,

koporsóba zárva.

Az ablak monitorán

tengerré vált az ég.

Korán elnyelt az idő mélye.

Feketére festetted világom.

Fázom. Piros bőrkötésbe

burkolom magam,

járom a szürke

palakővel takart földet,

ismeretlen ritmust kattog

az útitáska kereke.

– Gyere!– Orkán süvít

a metróalagútban.

Útban vagyok magamnak.

Itt lehetnél mellettem.

Bátor vagyok,

mondogatom újra és újra,

de durva felületek

kollázsa kísér csak,

s az ablak, szögletes

hasábokra szabdalt

kubista formák,

száguldó pinceállomások,

vörössé vált sínek,

palaszürke pályaudvar,

lekésett gyorsvonat,

rohanás feléd, s hét

nem fogadott hívás...

Tenor Tódor délceg kakas,

tolla fényes, hangja magas.

Napkeltének dallal hódol,

az egész farm neki bókol.

Képzeljétek, hogy járt reggel,

úgy emlékszem, éppen kedden.

Kukurikúúúúúú! – zengte volna,

csak nem szólalt meg a torka.

Hideg vizet ivott este,

ettől lett a hangja gyenge,

garatja fáj, szörnyen szenved,

rekedten nem énekelhet.

Doktor Mórhoz tipeg Tódor

–Főzz kamillát –szól a doktor.

Gargarizálj este, reggel,

de ma maradj fiam, csendben!

Teát főz a rekedt kakas,

torka gyógyul, hangja magas.

Szemétdombra száll a dalnok,

s a szép tenor újra harsog.

Talán a fák is fájják a telet,
poshadó, korhadt, vén avar felett
hajlanak halkan haldokló hóra
elnéptelenedett utcák szegélyén
hátradőlve, ringatózva.

Az enyészet hasonló,
pecsétje álnok,
fehér égfoszlányok
pelyhet hintenek,
mégis látszik a szemét,
– kéne valami elcsépelt,
pozitív beszéd.

Telel a város, tompa zajt szitál,
sivár vágyakat táncol a pillanat,
didergők szemén fáradt a fény,
ám vérükben remény-rügy fakad.