Tamás napra
(Mártírium)
Vérző állat vagyok tengerparton,
gyermekmesékről álmodom,
de nem mondhatom el neked.
Emlékszem kutyára,
ágy-fiókba csukott,
falba zárt patkányra,
éjjelenként ingaóra
hintaláncán lengett,
– nem mertem elaludni.
Istenem, hogy féltettelek,
gyermeknek hittelek, aztán
együtt ölted meg a patkányt
– kis sárkánynak is hívhatnám –
a hivatalból kiküldött
szakértő férfival, miközben
én, az asztal tetején
rémüldözve visítoztam.
Nem sírtam még tán eleget,
mert nem láttam holttestedet,
s rám maradt az őrült remény,
a hiába-volt-dráma,
hogy nem Te vagy
a rögök alatt,
koporsóba zárva.
Hozzászólások
Nem tudom... Annyi minden kimaradt az életéből, s a halála miatt az én éltemből is.
Nem sajnálom magam, ne hidd, de fordítva kellene történnie. A fiúnak kellene
eltemetni az anyját. Nekem örök lelkiismeret furdalás, de ha írok róla, akkor egy kis
kaviccsal könnyebb a lelkem.
Köszönöm a szereteteteket.
Te mindig olyan kedves és toleráns voltál (vagy) hozzám.
Főhajtás fiad emlékére - ismeretlenül.
csak egy ölelés, Barátném...
Szeretettel ölellek: Erika