Hallom, ahogy halad
az idő. Felsebzi a lábam
az elfáradt cipő.
Futok. Hervadt hajam
fodrozza a szél. Röpül, s megelőz
egy száraz falevél.
Rohanok. Csüng rajtam
a bánat. A vadóc vadhajtások
szaggatják ruhámat.
Ezüst harmat hullik,
alkonyul. A futómadár szeme
homályba borul.
Állok. Csak az idő
siet. A távolban a végtelen
és egy csillagsziget.
Hozzászólások
(S. E. kritikus, költő barátom szerint ezidáig ez a legjobb versem, Beletette
a Ritka madárba, az Orosházi Almanachba, a Körkörös-be. Mindig kérdezem:
- Nem unod még? -
Végre van egy új kedvence a Mozdulatok -az is kissé depis persze.)
Nagyon köszönöm, ha Te is jónak találod.
Puszedlim!
No, a poént félrerakva: álomszerű a versed. Benne van a kíváncsiság, a tehetetlenség és a remény.
Nagyon ötletes ez a háromsoros megoldás a belső rímmel.
Gratula + a cuppacsi!
Ezt a Futómadarat 3 éve írtam magamnak. Azóta futottam még három évet.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a kedvességedet, ölellek: Erika
Nah, egyébként minden rendben van ezzel a verssel, tetszik! :))
Pusszantás és ölelés!