SZÉPIRODALOM

Szép tavaszi nap volt. A papnevelde tornyában a harang elverte a hármat.
Vége van a tanításnak. A gyerekek kisereglettek az udvarra, mások visszatértek szobáikba.
Pisti a lépcsőnél várta barátját. Vékony szemüveges gyerek volt. Szorgalmas jó tanuló.
A sok arc között végre felismerte Janit.
– Akkor megmutatod nekem ?- kérdezte Pisti.
– Igen. De menjünk egy kicsit távolabb . A farakásokhoz.
A farakások között jól elbújtak a többiek elől. Jani egy cigarettás dobozt húzott ki zsebéből.
– Megőrültél ?
– Nyugi. Nem lesz baj.
– De én még soha..
– Akkor majd most. A markába nyomott egy szálat.
Rágyújtottak.
– Tüdőzd le pajtás. – mondta Jani.
Pistit azonban elkapta a köhögés.
– Halkabban ! Nehogy észre vegyenek !
Kezét szája elé tartotta, azzal próbált tompítani.
Hirtelen egy másik érdes és vaskos hang csapta meg fülét.
Az igazgatóatya hangja. Aki farakás tetején állt mint egy fekete szobor
– Mit csinálnak maguk ?
Semmit. Közben hátuk mögé rejtették a füstölgő rudakat.
– Tudom mit csinálnak. Láttam mindent. Egy óra múlva jöjjenek fel az irodámba.
Majd eltűnt , mintha ott se lett volna.
Hamar elment az az egy óra. Mi lesz velük ? Mi fog történni ? Az első talán a legsúlyosabb a kicsapás. Kereshetnek másik iskolát maguknak. Fuccs a nyári tábornak. Mehetnek a mezőre segíteni a parasztoknak, vagy a négy fal között kell majd tanulniuk. A második az intő. A szülők kapnak egy levelet az esetről kiszabják a büntetést ami pár hét múlva letelik és többé nem lesz aktuális. A harmadik a legderűsebb a gyónás. Elmondanak húsz talán harminc Miatyánkot és Üdvözlégyet és az egész dolog el van felejtve.
Szívük a torkukban dobogott ahogy kettesével hágva a fokokat mentek fel a lécsőn.
Jani kopogott.
– Tessék.
– Dicsértessék a Jézus Krisztus.
– Mindörökké Ámen. Jöjjenek csak be fiúk.
A szoba soványan volt berendezve. Egy apró szekrény és egy íróasztal. A falon szentek képei lógtak. Az ajtó fölött kis kereszt. Az Atya az asztalán jegyzeteit nézegette.
– Ugye tudják , hogy vétkeztek ?
– Igen- mondta Pisti hadarva. Szeretnénk meggyónni ezt a dolgot isten előtt.
– Miért ? Nem isten ellen vétettek, hanem maguk ellen. Most még nem tudják, de pár évtized múlva a dohányzás nagyon legyöngítheti és megbetegítheti a testüket.
Az igazgató felállt, a szekrényből elővett egy barna dobozt. A dobozban szivarok voltak. Márkás szivarok. A fiatalok felé nyújtotta.
– Uraim. Parancsoljanak.
A két fiú egymásra nézett. Azt hitték, hogy valami tréfa. De már a kezükben volt egy egy szivar miközben az Igazgatóatya a zsebében gyufáért kotorászott.
– Nem letüdőzni, csak kifújni !
Hatalmas vastag füst gomolygott a szobában. Köhögni szerettek volna , de nem mertek. Szemüket vörösre festette a csípős füst. Pár szívás után megenyhült a pap.
– Na elég lesz. Remélem tanultak a leckéből. Visszavonulhatnak a szobáikba.
A két szivart eloltotta a hamutálcán.
A gyerekek meghajoltak, majd lefutottak a lépcsőn ki az udvarra.
Ott hangos és vad köhögésbe kezdtek. Szemükből folyt a könny.
Utána soha többé nem gyújtottak rá.
Mert bölcs dolog valakit azzal büntetni amivel vétkezett.