SZÉPIRODALOM

26

Nem utaztak tovább gépkocsin. Hosszú és fárasztó volt az út és a tankolás problematikus. Villany hiányában semmire nem szolgáltak a benzinkutak.

— Egy borzalmas és egyre nehezebb világban élünk. Senki nem reagált Shannon észrevételére. Lily talán nem hallotta, Jack pedig gondolataiba mélyedt.

A felelősség hármuk életéért a kiskutyáról nem beszélve, félelemmel töltötte Stockwellt. A letelepedésre választani kellett egy helyet, de hól? Dél Franciaországban? Spanyolországot választották, de nem ismerte Európát. Egyszer néhány hónapot Kanadában töltött a Canadian Air Forcal gyakorlatozva, majd egy fiatal nővel egy hét végét Bruxelles-ben.

Egy autópálya fölött repültek. Amerre elláttak, gazzal borított elhagyott földek. Elvadult háziállatok és csendbe borult tanyák. Lassan repültek a vidék fölött. Ha város közelébe értek, Shannon mindig leszállt keresve a helység nevét, ami semmire nem szolgált.

Jack biztos volt abban, hogy a lányok tőle várták a választást. Konyhakertre is szükségük volt.

— Egy MacDo van ott! Oda megyünk? Lily a végleg kialudt cégtáblára mutatott. Bordeaux-ban voltak és a MacDo üres volt és finom por és pókháló borította a bútorokat. A problémák nem változtak. Konzerveket keresni a kihalt üzletekben érintetlennek tűnő épületeket választva. Megbecsülhetetlen kis gázrezsójukon melegítették ebédjüket.

Landes megyében a tengerparton látták először a pára burkolt Pireneusokat.

— Itt maradunk, vagy folytatjuk tovább? Újra kérdezte Shannon, pedig Londonban már választottak.

— Itt hideg van télen? Lily tekintete követte a homokon ugrándozó és a vizet harapdáló kiskutyát.

— Kevésbé, mint nálunk az biztos, válaszolta Jack. De ha nem tévedek azért itt is fűteni kell.

— Folytatjuk akkor. Shannon nem tétovázott tovább.

— Átrepülve a hegyeket biztosan megbetegszünk! Hideg van odafent!

Stockwellnak igaza volt. Egy könyvkereskedésben szerzett Spanyol térképet böngészve találták meg a választ.

— Előttünk mindenütt magas hegyek. Jobb lesz, ha keletre megyünk a hegyláncot követve és a Földközi tenger mellett folytatjuk utunkat dél felé. Szép időnk van gondolom, így gyorsíthatjuk a menetet, hogy minél hamarabb délen legyünk, ahol nincs hideg.

Most már gyorsan utaztak. Néhány nap és több száz kilométer távolságban találtak egy szimpatikus vidéket, San Pedro de Alcantara.

27

Jack segítségével sikerült egy jó állapotba lévő elhagyott házat életre kelteni. Amig a lányok takarítottak, Jack egy katonai táborban talált egy generátort és két teherautót benzintartállyal, amivel egy időre biztosította az energia szolgáltatást. A generátor nem volt olyan zajos, mint a tank.

—  Londonba kell mennem szerelmem, mondta Stockwell három nappal később.

— Miért?

— A kertészkedéshez és a földműveléshez könyvekre van szükség.

— Itt hagysz minket?

— Tudod jól, hogy semmi kockázat nincs és néhány óra múlva már visszajöttem. Egy pillanatig átölelte a nőt majd eltűnt.

Az azonnali helyváltozás mint a levitáció, nem csak titokzatos volt, hanem izgató is. Hogy magyarázatot nem találtak, erről sokszor beszélgettek s annak ellenére, hogy megszokták már, változatlanul csodálkozott amikor utazott.

Londonban egyenesen egy nagy könyvkereskedésbe ment felkutatni a szükséges könyveket. Visszatérte után benarkózott a könyvekkel andalúziai házuk egyik szobájába. Ő is, épp úgy mint Lily minden erőfeszítés nélkül mindent megjegyzett. Jack, aki nem ismert semmit a növényekről, virágokról, főzelékekről, számára a kertészkedés és a földművelés olyan titokzatos volt, mint az atomfizika, néhány nap alatt szakértővé vált.

Egy héttel később elhagyott melegházakat javított. De a legnagyobb problémát a víz okozta. Jack kénytelen volt segítségüket kérni, igy Shannon és Lily segítettek szállítani és felállitani egy ismeretlen nevű kis folyó partján egy vízpumpát. Az öntözés kérdését megoldották.

 Földiepret talált az elhagyott kertekben és vetőmagot keresett az üzletekben. Egész nap egyedül dolgozott, majd egy szép napon Shannon kéretlenül megérkezett mert kertészkedni akart ő is.

Havonta egyszer vagy kétszer, Lily egyedül Londonba ment. Annak ellenére, hogy jó helyre találtak és kellemes volt a napsütés, mindig London után vágyakozott, Markham Squarei elhagyott házuk után. A nap egy részét és az éjszakát ott töltötte Pepita őrizete alatt, majd visszatért Andalúziába.

— Nem haragszol, hogy időnként visszatérek, kérdezte Lily. Kapcsolatuk megváltozott mióta Shannon és Jack együtt éltek. A fiatal asszony anyai érzelmeket táplált a kislány felé, és Lily sem látta többé, mint idősebb nővért, hanem anyának nézte.

— Persze, hogy nem. Olyan könnyen utazunk, ha ez tetszik neked?

Minden munka ellenére Lily folytatta tanulmányait és mielőtt a nyár véget ért, már érettségi nívón volt.

28

Csodálatos volt a csend. Távol otthonuktól, ahol a generátor mormogása kísérte életük, hihetetlen mélynek tűnt a csend. Csak Dávid sírása volt a zaj, ha éhes volt vagy tisztába kellett tenni.

— Mióta senki nincs itt, béke van!

Judith meglepte Carnavont. Soha nem beszélt a múltról, különösen saját múltjáról nem. Előző életéröl időnként csak néhány elejtett szóval. Ő sem akarta feltárni ezt a közeli múltat, ami olyan mesze volt már.

— Nehéz volt az élet?

— Borzalmas. A gyűlölet! Nem tudod elképzelni a kézzel fogható gyűlöletet! Nem tudom miért. A vallás miatt a kellemes klíma ellenére? De a gyűlölet, mindenki gyűlölt mindenkit.

A polgárháború nyomai eltűntek. A nagy változás okozta rombolás elrejtette a háborús nyomokat, s most mindent egyformán takart a por és az idő okozta rongálódás.

Többször meglátogatták Jeruzsálem elhagyott, régi, három vallás szentségesnek tartott köveit. Jelentéktelen kövekké változtak vissza. Lényegében mindig is azok voltak.

— Az emberek voltak a környezet lelke. Carnavon nem gondolta, hogy Judith válaszol.

— Igy gondolom én is, és Judith a Siratófal kopott köveit simogatta.

— Hiteink képes jelentőséggé változtatták át. Most, hogy senki nincs, minden visszatért az eredeti állapotba. Kövekké váltak. Ha akarod, egyszer meglátogatjuk majd a piramisokat is. Az egyiptomi hit jelentőséget, lelket adott a piramisoknak vagy a Sphinxnek. Az évezredek multával lelkük eltűnt és kővé változtak ők is.

Egy hordozható bölcsőben kisbabájukkal utaztak. Néguev, néhány település, homok fedte farmok fölött repültek. A szuezi kanális ágyában felakadt hajók rozsdásodtak és a másik oldalon emberi nyomtól szűz homokdombok végtelensége. Itt valóban csend volt. Még madár sem járt. Nem messze a piramisoktól Carnavon lélegzetét visszatartva, hirtelen megállt. A Kairóból jövő úton se gépkocsi, sem autóbusz, csak néhány félig eltemetett váz. Semmi nem mozdult. Egy fuvallat, a nap egy eltévedt felhőfoszlány mögött és a Sphinx, mint ötezer évvel ezelőtt vak szemével a napba nézett.

A meleg ellenére csodálatos volt. Judith a kis napernyővel árnyékolta a kisbabát és inni adott.

Életük nem változott. Az erős munkát csak a pihenés szakította meg. Mikor minden a helyén volt, a karbantartás rutinná vált. Elegendő áram és víz volt az életükhöz, a kert zöldséggel szolgált és egy ideje már szárnyasuk is volt. A maradék időben tanultak felhasználva képességüket.

A hét végén utaztak. Meglátogatták a Beeka vidékét, ősi városokat és évezredes romokat. Egyikük sem gondolt a jövőre.

— Élünk, túlélünk, hála új képességeinknek.

— És ha nem lenne? Judith kérdésére válaszolnia kellett.

— Már rég állati színvonalra süllyedtünk, primitív állapotba feltéve, hogy túléltünk eddig.

— Nem gondolod, hogy paranormális képességeink valamit jelentenek?

Nem tudta meglepetését titkolni. Nem képzelte, hogy sorsuk felett gondolkozott.

— Nem tudom, talán. Régen, jóval azelőtt, hogy megismertelek, amikor minden földrészen uj betegségek jelentek meg, azt gondoltam, hogy a természet védekezik.

— Mit akarsz mondani, kérdezte Judith és karton lappal a mélyen alvó kisfiút legyezte.

— Ezek a gyógyíthatatlan betegségek akkor jelentkeztek mikor az emberiség látszólag humanistává vált. Abban a stádiumban voltunk, ahol minden áron mindenkit gyógyítani akartunk!

— Ez az orvosok kötelessége. Hippokratész esküje...

— Persze, tudom. De az orvosi etikát túlzásba vittük. Bűnössé vált. Minden áron a végtelenségig akarták életben tartani a gyógyíthatatlan betegeket. Elveszítették az ítélőképességet. A világ irracionálissá vált. Hónapokon vagy éveken keresztül tartottak mesterségesen életben normális körülmények között régóta halott embereket. Ezerszámra haltak éhen és a humanitárius segítség egy liter adományozott tejjel hosszabbította meg haláltusájukat. Természetesen, a valóságban soha senkit nem mentettünk meg. Szélhámosság volt a humanizmus nevében. A gyógyíthatatlan betegek mégis meghaltak, de két vagy három hónappal később végtelen kínok és többféle terápiás kísérletek után. A halálbüntetéssel szemben is ez volt a magatartás. A legelvetemültebb bűnöző felkeltette a keresztény és humanista szánalmat. És hála ennek a veszélyes szánalomnak a bűnözők évekig várták a kivégzés napját! Végeredményben kivégezték őket, de tíz vagy húsz évvel később!

— Emlékszem erre, de a természet védekezéséröl beszéltél?

— Egy ideám volt, de soha senkinek nem beszéltem róla. Nem beszélhettél, ha nem akartad, hogy bűnös óhajokkal vádoljanak. Rosszabb, mint az Istenkáromlás! Az volt az érzésem, hogy a természet védekezik. Hogy a természet sokkal ésszerűbb mint az emberek! Nem lehet túlmenni egy bizonyos végleten anélkül, hogy ne döntenénk halálos veszélybe a fajt. A Föld képtelen több milliárd haszontalan lényt eltartani. A haldoklók, és mindazok, akik semmit nem csináltak, hogy élelmet teremtsenek, ezek haszontalan lények. Úgy éreztem, hogy a természet nem nyavalygott etikával és mesterséges ideákkal. A természet realista! A természet nem szánakozik és nincs lelkiismerete. Ismeretlen, új betegségeket kreált, mint a HIV és sok más egyéb.

— Gondolod, hogy eltűntünk is a természet önvédelme volt?

— Valószínűleg mások felhasználásával. Messziről jött idegenek segítették a természetet.

— Soha nem gondoltál arra, hogy talán eredetileg ezek az idegenek teremtették a természetet?

— Meglehet, kitudja? Nem megyek ilyen messzire a feltételezésekben. De paranormális képességeink biztosan kapcsolatban vannak a természet önvédelmével, az emberiség eltűntével és azzal a valósággal, hogy élve maradtunk. Ezért gondolom, hogy nem vagyunk egyedül. Értesz engem, Judith? Nem vagyunk egyedül! Az utolsó szavakat kiáltotta és a nő tenyerét ajkai elé tette.

— Csendesen, felébreszted a fiad!

29

 Délutánjait az egyetemi könyvtárban töltötte. A fogászatot tanulta Carnavon. Sokszor magnó és mikró lemezekkel tért haza, hogy otthon tanulmányozza őket. Életük kényelmesebbé vált saját áramszolgáltatásukkal. Zenét hallgattak, filmeket néztek a televízión, a különböző számitó gépekről nem beszélve az egyik szobában.

— Miért estél bámulatba a fogászat elött, kérdezte Judith. Látom, hogy mindig ezzel foglalkozol.

— Hogy rajtad és Dávidon segítsek, ha egyszer fogfájásban szenvedtek.

Nem lepődött meg.

— Jól gondoltam. És mit csinálunk, ha a te fogaid fájnak?

— Semmit. Megpróbálom egyedül gyógyítani magam. Esetleg te...

— Nem tudunk mindent csinálni szerelmem. Gondolni kell arra, hogy egyszer megöregszünk és egészségi gondjaink lesznek. Napról-napra kell élnünk. Önmagában véve nem rossz mindaz amire képesek vagyunk. Nem gondolod?

Az asszonynak igaza volt. Kénytelen volt elismerni, hogy létezett egy átléphetetlen határvonal. Abban kellett reménykedni, hogy hosszú ideig megőrzik egészségüket.

— A jólétünkre tartalékold energiádat.

Praktikus volt, mint a nők általában. A földön állt még az ilyen reménytelen helyzetben is. Éppen ezért Carnavon abba hagyta orvosi tanulmányait és a kert öntözésével és a gyümölcsös ápolásával foglalkozott.

Szerencsére fiuk jó egészségnek örvendett. Növekedett, gyarapodott és egyetlen gyermekbetegséget sem kapott. Csodaképp ők sem, még egy náthát sem a téli hidegben. Másféléves korában Dávid hirtelen megbetegedett. Váratlanul belázasodott. A kisgyerek mozdulatlanul feküdt kis ágyában és teste égett a láztól.

Carnavon orvosságokat keresett anélkül, hogy tudná mit kell gyógyítani. Egyetlen gyermekbetegség leírására sem hasonlított. S amikor két nappal később Judith erős fejfájásról panaszkodott, majd borzongott és eszméletét vesztve belázasodott ő is, Carnavon megrémült. Megpróbált minden antibiotikumot abban az őrült reményben, hogy sikerül lenyomni hőmérsékletüket.

Mikor az anya és gyermeke öntudatlanságba süllyedt, neki is fejgörcse támadt és borzongott. Beteg volt, mint a többiek. Mielőtt elveszítette eszméletét megállította a generátort, házukat bezárta és lefeküdt az asszony mellé és láz gerjesztette rémálmokba zuhant.

30

A dél-spanyol langyos tél igazolta választásukat. Stockwell földművelési szakértővé vált és Shannonal együtt ápolták a fákat a gyümölcsösben, amit a környéken fedeztek fel. A melegágyak biztosították a zöldséget és a baromfiudvar a friss húst.

— Akaratunk ellenére paraszt család lett belőlünk és Stockwell eldurvult kezét mutatta. Lebarnult arcuk és karjuk éles ellentétben volt testük fehérjével.

— Ez így van, és nem hasonlítunk az elmúlt idők tengerparton lustálkodó turistáira sem. Shannon, aki még szebb lett a fizikai munkától, igazat adott neki. A munka és a szerelem fiatal Júnóvá változtatták széles és rövid ruhájában. A felhasított szoknya alól elővillantak combjai, és derekán az öv kiemelte csípőjét és melleit.

Lily fiatal kora miatt, nem dolgozott velük. Megegyeztek abban, hogy folytatja félbeszakadt tanulmányait. Mivel volt villanyuk használhatta a számitógépeket. Az atomfizika érdekelte annak ellenére, hogy teljesen haszontalan gondolat volt. Egyre többet ment Londonba mert ott találta a nélkülözhetetlen könyveket. Nem akart a spanyol tanulással időt veszteni.

Változatlanul Pepitával ment és együtt ültek a könyvtárban is. A tél közeledtével egyre ritkábban utazott, majd teljesen abba hagyta mikor a    hideg elviselhetetlenné vált.

A hosszú téli estéken szokták meg, hogy filmeket nézzenek. Stockwell egy nagy plazmaernyőt talált egy szaküzletben, s igy esténként néhány órára egy rég eltűnt hangulatba süppedtek.

Furcsa érzés volt a képernyőn nézni a múltat. Egy nemlétező életet! Színészek árnyát, városok szellemképét, és minden jelentőség nélküli történeteket.

Néhány napra volt szükségük, hogy elmúljon a kellemetlen érzés. A képek újra megteremtették a mágikus álomvilágot. Érzéktelenítettek az értelmet és nem érezték az anakronizmust jelenük és a múlt között. Két órán keresztül a varázslat hatalmában, időn kívül éltek.

A tavasz megjöttével a kerti munkák megkezdődtek és hetenként egyszer Lily tanulni ment. A kezdet kezdetén megegyeztek egy bizonyos fegyelem betartásában.

— Feltétlenül tudnunk kell, hogy hol vagy Lily! Ha valami baleset történik veled, így megtalálunk.

— De mi történhet, kérdezte a kislány. Senki nem fenyegethet, ma már nincs bűnöző!

— Ez igaz kis csibém, de mindig történhet egy baleset, magyarázta türelmesen Shannon!

— Jó, igazad van. Egy kocsi elgázolhat, vagy áram üthet a földalattiban, tréfálkozott Lily.

— Biztos, hogy nem, de eltörheted a lábad egy üzletben, vagy vízbe eshetsz.

— Az meglehet, hagyta helyben a kislány.

— Ha nem tudjuk pontosan, hogy hól vagy, hogyan akarod, hogy megtaláljunk a hatalmas városban?

Lily igazat adott neki és pontosan betartotta az utasítást. Mielőtt elment, mindig felírta egy papírra úticélját.

Egy este mikor a nap már eltűnt a hegyek mögött, Shannon idegesen fel-alá járt a szalonban a whiskyjét ivó Jack elött.

— Napnyugta elött mindig itt van. Londonban nincs annyi fény, mint itt!

— Még az sem biztos, hogy ott süt a nap, tette hozzá Jack. Ideje megkeresni gondolom, és ígérem, hogy jól megmosom majd a fejét. Poharát letette.

„Jössz drága? Átölelte vállát majd a londoni címre gondolt.

Markham Square esőtől csillogó járdája Jacknak adott igazat. A ház belsejét félhomály borította. Az ágyon feküdve vacogó fogakkal, lázasan találták Lilyt. Pepita előtte ülve türelmesen várakozott, majd Shannon lábára ült és nyüszített az örömtől.

— Nagyon tüzes! Jack lehajolt és Lily homlokára tette kezét majd az érverését tapintotta.

„A szíve gyorsan dobog!

— Mindig féltem egy betegségtől...

— Soha nem mondtad, hányta szemére Jack.

— Erről nem volt érdemes beszélni! Tehetetlenek vagyunk a betegségekkel szemben. Az asszony egy vizes törülközött tett a kislány égő homlokára.

— Fogalmam sincs mit kellene neki adni, és Stockwell elgondolkozva nézte Lilyt.

„Nem gondolod, hogy jobb lenne haza szállítani?

— Igazad van. Shannon felvette Pepitát miközben Jack karjába vette Lilyt és visszatértek kertjükbe. Ágyára fektette az elájult kislányt.

— Itt legalább van világitás. És most, mit csinálunk?

— Semmit, válaszolta Shannon. Tehetetlenek vagyunk.

Két órával később úgy éjfél felé, fejfájásról panaszkodott. Jack keresett egy fájdalomcsillapítót a soha nem használt házi patikában.

— Csak egy fejfájás hiányzott, mormogott. De rosszkedve hamar félelemmé változott, mert Shannon is belázasodott. Ő is megpróbálta homlokát hűsíteni egy nedves törölközővel. Később rajta volt a sor érezni egy ismeretlen betegség tüneteit. Erős fájdalom hasított az agyába, egy lüktető fájdalom és minden erőfeszítése ellenére, hogy fennmaradjon, kénytelen volt lefeküdni.

„Te jó ég, betegek vagyunk és meghalunk” gondolta futólag mikor a láz kezdte égetni testét.

Nem maradt más az elnémult házban a három eszméletlen ember elött csak egy vigasztalhatatlan kiskutya.

31

             Ájult álmából kisfia kétségbeesett sírása ébresztette fel. Judith felült, mellette férje halkan horkolva aludt. Nem hallotta a generátor megszokott brummogását, és az ablakon becsúszó napfény után ítélve napnyugta volt, estefelé járt.

Néhány pillanatig tanácstalanul várt. Valami leírhatatlan zűrzavar volt a fejében. Gondolatai egymásra torlódtak, fel nem tett kérdésekre keresett választ és minden mögött egy megmagyarázhatatlan zaj. Dávid kivörösödött arccal ordított és látomásként cuclisüveget látott, majd önmagát, szoptatva a gyermeket. Majd a kép hirtelen változott és egy zöldség kósza gondolatát érezte.

Fejét rázva kelt fel és megtorpant. Egy gondolatot hallott, erősebben, mint eddig, de teljesen idegen és saját gondolataitól független. Egy férfi gondolat. A férje kívánta!

A fekvő férfit nézte. Mozdulatlanul aludt. Pedig a gondolat nagyon erős volt. De sok más is volt, egyik a másikon s igy teljesen érthetetlenek. Mindenféle zaj.

— Ébredj fel, kiáltotta és megrázta férjét. Carnavon felébredt szemeit kinyitva és abban a pillanatban Judith fejében megszűnt a szexuális vágy s helyette kimondatlan szavakat hallott.

„Mit akar? Miért nem hagy aludni?

Carnavon fejét fogva ült fel mert egy belső káosz áldozata volt ő is. Mintha hangokat hallana. Ismeretlen gondolatok villantak át agyán. Egyesek erősek voltak. Mások távoli, nehezen megkülönböztethető egy általános zajba ömlesztve. Az volt az érzése, hogy egy rövidhullámú rádió van a fejében, ahol az adások egymást fedik és zavarják az általános zajban. Recsegés és fütyülés, a nap és a csillagok rádió adása.

„Segíts rajtunk! Dávid éhes és nincs villanyunk! Miért nem segítesz nekem? Ezeket a gondolatokat hallotta mikor Judith eltűnt a konyhában.

Felkelt megindítani a generátort.

„Persze, a hűtőben minden romlott!” Fájdalmasan erősek voltak Judith gondolatai. Mikor Haifába ment egy pillanat alatt fiának élelemért, Judith gondolatai a távolság ellenére is erősek maradtak.

„Elég volt Judith, ne folytasd!” Gondolatban beszélt az asszonyhoz. „Miért ordítasz? Ez fájdalmas!”

Igy értették meg végre, hogy újabb, telepatikus kapcsolatot volt közöttük. Néhány óra alatt sikerült normálisan használni az új képességet. Fejükben a zaj elcsendesült, majd eltünt teljesen amikor sikerült bezárni a belső hallást. A célpont halkan kapta meg a neki szánt üzenetet. Gondolatukat ellenőrizve megőrizték intimitásukat is. Mikor megakartak mindent osztani, szellemüket teljesen nyitva hagyták, hogy a másik szellem behatolhasson. Mikor azt akarták, hogy tudja a másik, hogy nincs titok közöttük.

Néhány kísérletezés után Carnavon megállapította, hogy a távolság nem csökkenti a telepatikus kapcsolatot.

Hogy mennyi ideig maradtak eszméletlenül, soha nem tudták megállapítani. Több napon keresztül biztosan, mert az élelem megromlott a felmelegedett hűtőben. Carnavon szerint megmagyarázhatatlan betegségek legalább egy hétig vagy tíz napig tartott a kerti növények után ítélve. Megnőttek mint a szakálla. Saját fizikumuk is megváltozott. Lefogytak néhány kilót és a kisbaba majd csontvázzá vált. Sok erőfeszítésre volt szükségük feltáplálni a babát, de néhány nap alatt újra jó színben volt és gyarapodott.

A szükséges munkákon kívül csodálattal tanulmányozták környezetüket. Rájöttek, hogy a gagyogó gyermek elküldött gondolatokat, teljesen világos és érthető képeket. Nem szavak voltak, hanem képek. Mielőtt sírni kezdett, mert várta, hogy tisztába tegyék, látták a fejükben a meztelen babát a asztalon lábaival biciklizni a levegőben.

Az idő múlásával sikerült szűrni és válogatni abban, amit zajnak hívtak. A valóságban ezek a zajok a környező élet, millió vagy milliárd lény gondolatai voltak. Egyik meglepetésből a másikba estek. Körülöttük mindenki gondolkozott. A nagy és kicsi állatok. Egyszerű gondolatok ugyan, de gondolatok mégis. Életük lényeges dolgai körül forogtak. Mindenki enni akart és nem ennivalóvá válni, mindenki keresett egy társat szeretkezni és nagyrészük nem tudta, hogy miért. És mindenki félt.

32

Majdnem igy történt San Pedro de Alcantarában. A kisbaba sírása helyett, Pepita érdes nyelve ébresztette fel Lilyt. A kiskutya lelkiismeretesen nyalta az arcát.

— Nem Pepita, kiáltott fel eltolva a kutyát és felült. Az a benyomása volt, hogy az egész világ a fejében van. Ismeretlen zajokat hallott és furcsa képeket látott. Látta önmagát a kiskutya fejét simogatva majd egy félig elfogyasztott patkány undorító tetemét.

A fejében lévő zűrzavar ellenére visszaemlékezett, hogy megbetegedése pillanatában Markham Squaren volt. Most meg a Costa del Sol napsütésben fürdő kertjüket látta. A másik szobában Shannon és Jack felöltözve aludtak az ágyon.

— Ébredjetek fel, és Lily felrázta barátait.

Jó időre volt szükségük, hogy uralják a nehézségeket, az elküldött és kapott gondolatok folyamát.

— Próbáljatok semmire nem gondolni, tanácsolta Stockwell miután elsőként sikerült a fejében egy látszólagos rendet teremteni.

— Elég hosszú ideig voltunk beteg, és Shannon, Jack borostás állát érintette. Borotválkoznod kell, tanácsolta.

” Egyelőre jobban szerettek fennhangon beszélni, fenntartva a telepátiát a távolsági beszélgetésre és intim gondolatok váltására.

A másik nagy felfedezés az volt, hogy minden állat gondolkozott. Az egész természet kivétel nélkül, a fák és a virágok olyan jeleket adtak, amit szellemük érzelmeként fogtak fel.

— Nem voltunk valóban beteg, állapította meg Shannon. Ez csak egy átváltozás volt, egy megindulás...

— Agyunk változása, kérdezte Jack.

—Mi más, válaszolt Lily.

— Az események kezdete óta megváltoztunk. A levitáció, az azonnali helyváltozás és most utoljára, a telepátia, foglalta össze gondolatait Shannon.

— Tehát mondhatni, hogy más emberek lettünk? Lily, a kiskutya mellé guggolt és vékony ujjai selymes pofáját simogatták. Időnként hagyta magát Pepita elégedett gondolataival átitatni.

— Igy is lehet mondani! Megváltozott emberek. Shannon nem szerette ezt a szót, de beismerte, hogy nem volt más.

— És talán még nem fejeződött be a változás, szuggerálta Stockwell.

— De miért, milyen céllal?

— Sokat kívánsz tőlem Lily. Fogalmam sincs.

Hajnali kettőkor Shannon hirtelen felébredt. Világosan felfogta a másik szobában Lily lábainál szuszogó Pepita álmait. A kislány, mint Jack, uralkodott a telepátián, alvás közben intim gondolataik nem lépték át szellemük küszöbét. Nem Pepita álmai ébresztették, sem más ismert zajok. Ő is sikeresen szűrte őket. Valami más volt. Mint egy gyenge hívás. Egy értelmes és kitartó távoli gondolat. Visszafojtott lélegzettel összepontosított. Jack halk lélegzete eltűnt. Shannon kinyitotta belső hallását, hogy jobban halja a hangot.

Az az érzése volt, hogy gondolatai kinyúlnak, mint az ujjak, hogy keressen a mindenségben más ujj formájú hullámokat, és megtalálja őket. Nem tudta miről van szó. Teljesen izolálta magát környezetétől. Ebben a pillanatban a hang megerősödött, érthetővé vált. A szavak brutálisan az agyába hatoltak.

„Hol van? Hol van?”

33

Soha nem felejtettem el az első kapcsolat percét.

Az afrikai napsütésben a beton pilléren ülve, csak ez maradt a századokkal ezelőtt eltűnt civilizáció hidjából, néztem a forrongó vizet és visszaemlékeztem.

Ez éjjel mi történt? Nem tudom. Dávid kis ágyában aludt és álmodott. Hallottam Judith lélegzetét és ebben a pillanatban álmodozni kezdtem. Elképzeltem, hogy emberek élnek a földön. Mióta mindenki eltűnt, nem nyugodtam bele, hogy valóban mi hárman egyedül vagyunk.

Amikor az utolsó megmagyarázhatatlan átváltozás megadta nekünk a gondolatátvitelt, többször gondoltam arra, hogy ez volt a lehetőség, hogy felvegyük a kapcsolatot a többiekkel. Judithal nem beszéltem erről, sikerült elrejtenem a gondolatot.

Ez éjjel szabad folyást engedtem képzeletemnek s valami ismeretlen erő arra kényszeritett, hogy gondoljam és ismételjem a szót: hol van?

Csak ezt a gondolatot. Az volt az érzésem, hogy minden eltűnik körülöttem. Nem hallottam szeretteim lélegzetét, sem a többi zörejt és zajt, amit normális képességeinkkel felfogunk, mint egy ház és a bútorok a hőmérsékletváltozásra reagáló recsegései. Nem hallottam az ajtórés alatt befurakodó légvonatot, majd mikor elment a függönyt lobogtatva a nyitott ablakon keresztül. Semmiről nem volt tudomásom mert csukott szemeim elött csak ezek a szavak lángoltak: hol van?

Minden irányba követtem gondolataim hullámait. Mint vékony ujjak tétovázva haladtak előre, messze, tengeren túlra. Önmagam egy része más gondolatokat keresett a mindenségben. Egyre mélyebben merültem magamba ismeretlen erőket szabadítva fel, ismételve, mint egy elromlott gép: hol van?

„Itt vagyok!”

A válasz gyenge volt. Kezdetben azt hittem, hogy csak képzeletem parazitája, de a hang egyre tisztább lett.

„Itt vagyok, maga kicsoda?”

Ezek a gondolatok hirtelen félelemmel töltöttek el. Magamhoz térve megszüntettem az adást.

— Nem vagyunk egyedül Judith! Ébredj fel Judith, kiáltottam! Felgyújtottam az éjjeli lámpát és megráztam a feleségem.

Meglepve nézett rám. Gondolom, hogy furcsán néztem ki, mikor nem tudom hányadszor ismételtem.

„Nem vagyunk egyedül! Egy másik emberrel van kapcsolatom és többen is vannak! Sokkal többen!

34

Két napig vártak a találkozással. Számukra a 48 óra egy gyakorlat volt. Mind az öten elmesélték, ami velük történt mióta egyedül maradtak. Egyidőben folytatták a keresést. Csak Európában több mint száz embert találtak! Egymástól távol, mindenütt éltek emberek.

Mielőtt teljesen uralták új képességüket, lelki egyensúlyukat egy hang zűrzavar veszélyeztette. Annak a tudata, hogy több százan éltek különböző helyeken, önmagában egy meglepetés volt. Finnországtól az Urálig, mindenütt férfiak és nők éltek egymástól elszigetelve.

Egy ötszemélyes közösség az olasz Alpokban, és kilencen nyomorogtak a Kárpátokban.

A második napon Lily, Shannon és Jack rájöttek, hogy időkülönbség van a kontinensek között. Ettől a perctől kezdve napnyugta után folytatták a keresést és több újabb kapcsolat Amerikában, Ausztráliában és Ázsiában volt erőfeszítésük jutalma.

Két nappal később Shannon, férje és Lily Pepitával a karjai közt meglátogatták Judithot és Carnavont.

Első látásra egyszerűnek tűnt a rögtöni helyváltozás. Csak egy célra kellett összpontosítani. Elég ritkán csak lakás és munkahely között használták.

A helyzet megváltozott, ha nem ismerték pontosan a kiválasztott célt. Lily csak Markham Squarera gondolt és elképzelte jól ismert szobáját és azonnal a megszokott négy fal között találta magát. Kevesebb sikerrel járt, ha ismeretlen címet választott. Bond Street 36-ra gondolva egy kevésbé ismert utca és házcímre, csak részlegesen sikerült a helyváltozás. Londonban találta magát, s utána a város fölött repülve egy térkép segítségével kellett keresni.

Izráelben voltak, számukra ismeretlen országban. Hosszú keresgélés és több telepatikus kapcsolat után találták meg Judith és Carnavon házát.

Később, új kapcsolatok teremtése a többi földrészeken, egyhangú és hosszadalmas volt különösen a kontinentális nagyságú országokban, mint Ausztrália vagy az Egyesült Államok. A gyakorlatnak hála megértették, hogy a hely pontos ismeretére volt szükség a sikeres helyváltozásra.

—Harmadik típusú találkozások. Ismerik Spielberg filmjét?

Carnavon első szavai megtörték a jeget. Kezdetben mindenki egyszerre beszélt. Fennhangon beszéltek. Nem akarták mások gondolatait olvasni. Annak örültek, hogy ismeretlen hangokat hallanak! Beszélni akartak.

Az első kapcsolatot több más követte majd minden nap. Nem csak saját történetüket hallgatták, de helyzetüket is tanulmányozták. Carnavon és Stockwell annál könnyebben szimpatizáltak egymással, hogy mind ketten pilóták voltak.

— Gondolja, hogy újra repülünk egy szép napon, kérdezte Stockwell.

— Több okból nem hiszem. Sok nehéz munkálatra volna szükség, mint két repülőtér és két gép. És őszintén szólva a vezetés örömén kívül nem látok más értelmet. Sokkal gyorsabban és könnyebben gépek nélkül utazunk!

Gondolatban régóta foglalkozott ezzel a kérdéssel mielőtt erre az eredményre jutott.

— Van, ami sokkal érdekesebb, mint a repülés, Jack! A nyelvekre gondolok, magyarázta Lily majd vendéglátójukhoz fordult.

„Ugye nem angol eredetű Carnavon úr? És a felesége sem, ha nem tévedek?

— Igy van, válaszolt mosolyogva a férfi. Francia az anyanyelvem és Judithnak héber. De miért beszélünk eredetről, Lily?

— Csak egy észrevétel. Különben az eredet nem érdekel. A telepatikus kapcsolat az érdekes. Ha beszélni hallom, rögtön tudom, hogy nem az angol az anyanyelve. Ha telepatikus kapcsolatban vagyunk, képtelenség észrevenni. Gondolom, hogy értik mire gondolok, nézte Lily a felnőtteket.

„Több száz emberrel vettük fel a kapcsolatot a világ minden elrejtett zugában. Feltehetően sokan beszélnek angolul, de biztosan nem mindenki! Értik már, hogy mire akarok kilyukadni?

 — Azt akarod mondani, hogy a telepátia eltüntette a nyelvi különbségeket és az angol gondolatokat megérti egy kínai, aki nem érti ezt a nyelvet. És ez a másik irányba is érvényes. Mi megértjük egy finn vagy egy bolgár gondolatait minden fordítás nélkül. Zseni vagy kicsim és Judith megcsókolta Lilyt.

— Tehát egyetemes a gondolat. Carnavon tekintete a kislányt vizsgálta.

— Mint az érzelmek, tette hozzá Shannon. A bennünket ért változásokkal sok akadály omlott le közöttünk. Talán egy új civilizációt is teremthetünk?

— Ne siessünk drágám! Stockwell megpróbálta nyugtatni az asszonyt.

— És ha igaza van, fogta pártját Judith. Mindenképp rengeteg dolgunk van mielőtt egy új civilizációra gondolhatnánk. Azonnali problémákat kell megoldani!

35

Az első lelkes napok után arra jöttek rá, hogy életük megváltozott és bonyolulttá vált. Eddig az életfenntartásra szükséges tevékenység volt napi elfoglaltságuk. Most a szabadon választott órákhoz kellett csatolni a többiekkel való kapcsolatot is. Az azonnali helyváltozás ellenére sem volt annyi idejük, hogy mindenkivel összejöjjenek. A két kis közösség — Carnavon és Stockwell — között a kezdődő barátság magától érthetően szorossá vált. Kezdettöl fogva minden héten találkoztak függetlenál a telepatikus beszélgetésektől.

 Mindenki egyénileg vette fel a kapcsolatokat. Lassan megismerték egymás egyéni történetét és problémáit. Egyesek egyedül találták magukat és a legnagyobb nehézséggel sikerült életben maradniuk. Néhány évvel később az északi vidékeken öngyilkosok nyomát találták. Végül is Shannon gondolt a népszámlálásra, hogy mennyien maradtak a földön.

— Tudnunk kell, hogy elegendően vagyunk-e a túléléshez!

— Mit akar mondani, kérdezte Carnavon.

— Nagyon egyszerű. Itt most öten vagyunk, három nő és két férfi, a kisfiáról nem beszélve. Akármilyen lehetőséget is nézünk, öt emberrel elképzelhetetlen, hogy fennmaradjunk. Még ha több gyereket csinál minden asszony különböző férfivel, a vérrokonság elitél és rövid idő alatt eltüntet bennünket.

— Igazad van mert csak öten vagyunk, adott neki igazat a férje. De több száz egyénnel, másképp áll a helyzet, nem?

— Tévedsz, az nem sokat változtat a lényegen. Az emberiség kissé később tűnik el, de előtte a degenerálódás elkerülhetetlen. A nemzési élet határról nem beszélve, a lakosság elöregedése alig száz év múlva kézzel fogható lesz.

— Igy már értem miért akar népszámlálást! Úgy nézem, hogy alaposan ismeri a kérdést. Carnavon érdeklődéssel nézte a fiatal asszonyt.

— Igy van. Mióta mindenkivel kapcsolatba kerültünk, sokat beszélgettünk Lilyvel a kérdésről.

— És nekem semmit nem mondtatok! Stockwellnek igaza volt mert sem Shannon, sem Lily nem beszéltek kutatásaikról. Igaz, hogy ő sem vette észre, hogy kevés időt töltenek együtt a melegházban.

— És milyen következtetésre jutottak? Carnavon véget vetett a kezdődő vitának és nyugtalanul várta a választ.

— Három ezren alul rövid idő alatt eltűnünk.

— Mennyi idő alatt?

— Két vagy háromszáz év talán. Arról biztosíthatom, hogy nem leszünk itt!

— És háromezer felett?

— Egy kis szerencsével a faji fennmaradásunk biztosítva, úgy, mint emberi faj.

A népszámlálás szükséges volt.

36

Nehéz volt. Sokkal nehezebb, mint ahogy elképzelték. Kezdetben Lily a tanulmányaival egyidőben akarta a telepatikus kapcsolatokat fejleszteni, mint Shannon, aki mindenáron segíteni akart Jacknak. Egy héttel később rájöttek, hogy nem haladnak. Képtelenség volt két különböző munkát folytatni.

A felvilágitásokat összegyűjtötték és kiválasztották földrész, majd ország szerint. A fiatal nők meglátogatták az életben maradottakat és hetenként kétszer találkoztak Carnavonal. Felbátorodva egyre messzebbre mentek. Az óceánok és kontinensek túloldalára, hogy a helyzetről teljes képet kapjanak.

Arra a fontos megállapításra jutottak, hogy kivétel nélkül minden embernek hozzájuk hasonló képességei voltak. A másik észrevétel az életben maradottak földrajzi szétosztása volt. Semmi logika nem volt benne. Egyes földrészek, mint Afrika vagy Óceánia néptelenek voltak. Később észrevették, hogy Közép-Amerika is teljesen kiürült, ellentétben a múltban majdnem üres földrészekkel, mint Grönland, Izland, Alaszka vagy a szibériai tundra, ahol az emberiség szép százalékát találták.

Egyes európai ország a Közel-Kelethez hasonlón üres maradt. Mások, mint Kína, India vagy Japán, Észak-Amerikához hasonlóan az emberiség javát adták százalékban. A normálisan üresnek tekinthető Ausztráliában többen éltek, mint Európában!

Két héttel később egy orosz jött a segítségükre. Ufában egy nagyon hideg vidéken élt és kiejthetetlen volt a családi neve, igy csak keresztnevén szólították, Geordie. Informatikus mérnök volt. Egy szép napon megérkezett és jelentkezett Stockwelléknál, mert elege volt a hidegből, a magányból és a konzervekből. Stockwell zöldségei és gyümölcsei és a Spanyol éghajlat elbűvölték és nem messze tőlük Granadában telepedett le.

Geordie egy programot készített, hogy mindenkit ismerjenek, nevüket, korukat és amivel foglalkoztak. Mert kivétel nélkül mindenki használta új képességeit és különböző területeken dolgoztak függetlenül régi foglalkozásuktól. Új távlatok nyíltak előttük.

A közepes életkor: harminc év és hat hónap volt. Carnavonból az emberiség legidősebb embere lett. Mint mindig, több nő volt, mint férfi. A nők Lily kivételével fogamzóképesek voltak. Ő volt az egyetlen kislány nem beszélve Dávidról, az újszülöttről.

— Lehetséges, hogy mások is voltak, de nem élték túl a nehézségeket, magyarázta Geordie. Soha nem találták más fiatal nyomát.

Mielőtt a nyár véget ért, a népszámlálás befejeződött és arra a következtetésre jutottak, hogy bizonyos feltételek mellett fennmaradnak.

—3691 ember, férfi és nő él a földön, ha hinni lehet Shannont és Lilyt.

Stockwell és Carnavon, Geordinál tanulmányozták a különböző lehetőségeket.

— Amint láthatják, öt földrészen szóródtunk szét. Sokan vannak a maguk helyzetében, és az orosz, Carnavonhoz fordult. Csak két ember. Sajnos, ezek az emberek sokszor nem formálnak egy párt! Két férfi vagy két nő van együtt. Vannak olyan csoportok is mint a maguké Jack, két nő és egy férfi, vagy fordítva. Ezek a kis közösségek nagyon nehezen léteznek. Pedig komolyan dolgoznak, mint maguk Izraelben vagy itt spanyolban.

— Falvakba kell tömörülni, hogy könnyebb legyen az élet, növelni a termelést és elősegíteni a házasságot, összegezte Carnavon.

37

Évekre volt szükség, hogy összejöjjenek. Nem volt kényszeritő hatalom, csak a valóság kényszere hozta őket össze. Ha szétszórva is, de falvak jöttek létre Andalúziában Stockwellék körül és Tel-Aviv környékén, Carnavon közelében.

Falvak láttak napvilágot az Egyesült Államok nyugati partján Kaliforniában és Ausztráliában. Mindenki ösztönszerűen kereste a mértékletes hőmérsékletű vidékeket, ahol nem nagy különbség volt az évszakok között. Kínában és Japánban a kemény tél és Indiában a hőség fékezték a fejlődést.

Szét szóródtak a települések. Az újonnan érkezők kiválasztottak egy házat majd helyrehozták. A szállítás kérdését a levitáció és az azonnali helyváltozás szerencsésen megoldotta. A múltban egymás hegyén-hátán éltek, erre nem volt szükség ma már.

A közlési kapcsolat sem volt probléma. A személyes vonzódás és a nyelvi rokonság elősegítette kis közösségek létezését és igy egymás közt anyanyelvüket használták. De minden nehézség nélkül beszéltek a többiekkel használva a gondolatátvitelt.

Egy íratlan szabály létezett közöttük. Senki nem erőszakolta meg a másik gondolatát. Gondolataikat kívánságuk szerint tudták bezárni. Kérni kellett a kapcsolat létesítését és a gondolat teljes összeforrásához teljesen átengedték magukat. Mintha rövid ideig transzban lennének.

Régebben, mikor még azt hitték, hogy egyedül vannak, Judith és Carnavon soha nem zárták kulcsra az ajtót. Nem volt szükség rá.  Most, hogy megszűnt a magány, hogy mindenki odament ahová akart, éjszakára bezárták a házat. De soha senki nem erőszakolta meg a lakások intimitását.

Ez is egy íratlan törvény volt.

38

Lily és Shannon segítségével, Geordie folytatta a népszámlálás elemzését. Találtak orvost, tanárt, könyvelőt és taxisofőrt. Egyes helyen nem volt orvos, másutt meg földműves. A könyvelőkre és eladókra és más irodában dolgozókra nem volt szükség.

Rájuk várt az Új Világ szervezése. Minden településre küldtek egy orvost. Egy évre volt szükség hogy megértsék, hogy nem volt szükség orvosra és kórházra. Soha senki nem betegedett meg. Egyetlen nátha, láz vagy más betegség sem volt, s az orvos csak arra volt hasznos, hogy segítse a szülő asszonyokat. A kisebb balesetek, mint a lábtörés, csodaképpen néhány óra alatt meggyógyultak. Kezdetben az orvosok megpróbáltak kezelni, de mikor a fájdalom megszűnt és a törés magától összefort megértették, hogy nincs szükség rájuk.

Hogy valami magyarázatott találjanak, az orvosok biológiai keresésre szánták magukat. S mivel korházra sem volt szükség, kutatóintézetté változtatták.

Sikerült a lakosságot három földművelési központba csoportositani. Egy Európában Stockwelék körül. Egy másik közel Carnavonékhoz és egy harmadik Geordie vezetése alatt Kansasban, ami nem akadályozta meg, hogy visszajöjjön spanyolba programjain dolgozni. Később az ázsiai parasztokkal dél Franciaországban biztosították a szükséges rizstermelést.

Mindent megértő tanulási képességük mentette meg őket. A kezdeti létnehézség kényszere alatt, különböző területeken technikai ismeretségekre tettek szert. A jobb élethez energiát kellet biztositani.

Az emberiség soha nem dolgozott annyit, mint ebben az időben. Hála képességeiknek a világban szétszórt néhány ezer ember egy közösséget formált.

39

Egy vasárnap délutáni szieszta alkalmával árulta el a titkot Judith.

— Nem tudod, hogy Shannon kisbabát vár?

Félálmából riasztotta fel Carnavont.

— Végre egy jó újság! És Jack tudja már, kérdezte és felült.

— Még nem. Miért nem lepődsz meg?

— Mert ez normális! Fiatalon babáznak az asszonyok. Arról nem beszélve, hogy a mi érdekünk a szaporodás.

— Pontosan. Azt magyarázta, hogy Geordie szerint néhány hónapja egyre több asszony esik teherbe.

— Erre nincs logikus válasz, de minden háború után az asszonyok mindig több fiút szülnek mintha a veszteséget akarnák pótolni. Igy nem meglepő, hogy most, mikor majdnem az egész emberiség eltűnt, a szülés periódusába lépünk. Carnavon felkelt és egy üveg hideg vízzel jött vissza.

„Kérsz? És nyújtotta a poharat Judithnak.

„És miért titkolja Jack elött? Megbolondulna a boldogságtól.

— Biztos akar lenni.

Egymás mellet feküdtek szellemüket bezárva és gondolataikba merülve. A telepatikus kapcsolatot kizárták magánéletükből. Őrizni akarták a gondolatok titkát, amit a beszéd csak nagy vonalaiban tárt fel.

Judith sokáig habozott mielőtt újra megszólalt.

— Sok változás van az életünkben.

— Mit akarsz mondani?  Carnavon várta a választ tekintetét mereven a felhólyagozott mennyezetre szegezve.

— Azelőtt mikor egyedül voltunk, nehezebb volt az életünk. Most másféle nehézségeink vannak. Ujra szociális életet élünk.

— Kollektív életre gondolsz?

—Igen.

— Mond, hogy mitől félsz, kérdezte az asszonyt, de gondolatai másfelé jártak s arra gondolt, hogy ujra kellene festeni a szobát és talán az egész házat.

— Nem félek semmitől, de azaz érzésem, hogy az eseménytelen időszak, amit eddig éltünk, a végéhez ért, és újra problémák lesznek az életünkben.

— Mint a változás elött?

— Igen, mint azelőtt. Kevésbé éles talán...

— Mire gondolsz pontosan? Carnavon nem gondolt többé a mennyezetre és a kellemetlen festési munkára. Az ágy szélén ülve az asszony arcát nézte.

— Nem hiszem, hogy sikerül elkerülni a múlt életünket megmérgező problémákat. Rövid idő után máris a szervezésbe estünk. Később lesznek vezetők és akiket vezetnek és nem hiszem, hogy a férfiak és a nők érzelmi bázisa megváltozott. Nem gondolom, hogy ezen a téren megváltoztunk.

— Képességeink már megkülönböztetnek!

— Ez igaz. De nem merem elgondolni, hogy az alapvető érzelmek és vágyak megváltoztak. Mióta nem vagyunk egyedül te bezárod a házat, ami azt jelenti, hogy nincs bizalmad a közösségben.

— A közösségben igen, de nem az egyénekben.

— Vagyis?

— Vagyis, semmi biztosíték arra, hogy minden életben maradott ember becsületes. Fogalmunk sincs miért tűntünk el tömegével, és mi volt a kiválasztás alapja feltéve, hogy volt! Tehát semmit nem tudunk és mindent el lehet képzelni, még az ellenkezőjét is. Akármit. De a régi érzelmek azok léteznek. Te szeretsz engem s én szeretlek téged. Jack és Shannon szeretik egymást. Igy van?

— Igy, volt a válasz. De nem szabad elfelejteni, hogy a két házasság kivételes helyzetben létesült!

— Mit akarsz ezzel mondani?

— Csak azt, hogy nem biztos, hogy normális helyzetben szeretnénk egymást, mint most. Én férjnél voltam és gyerekem volt és vőlegény várt Shannonra. Valószínűtlen volt a találkozásunk.

— Látom mit akarsz mondani! De ne felejtsed el, hogy egy bizonyos adott helyzetben a normális érzelmek közbeléptek. Tehát a szerelem létezik. Mint a féltékenység. Vagy az irigység. És biztosan vannak olyanok, akik szeretik a hatalmat.

— Pillanatnyilag nem lehet semmi hatalmat elkaparintani.

— Gondolod? És mennyi ideig? Totális átváltozásban vagyunk s mi már egy hatalom magját képezzük.

— Erről beszélni kell a többiekkel is.

— Gondolom, és Carnavon gyengéden megsimogatta az asszony arcát.

40

Jon Nemes házassága ellenére vallásos ember maradt. Zsenge gyermek kora óta elalvás elött minden este hosszasan imádkozott. Saját imája volt, ahol istenével, mint apjával beszélgetett. Minden vasárnap misére kísérte anyját és nővéreit és imádta a tömjén illatát, a templom félhomályát, a gyertyafény világította aranyozott misztikumot.

Ebben az időben nem képzelte, hogy vallásos érzelmei és hite befolyásolják majd életét. Anyja ortodox vallásában nevelkedett, de a határ másik oldalán egy kis faluban született apja protestáns hajthatatlanságát is örökölte.

Elenával kötött házassága anyja terveinek természetes következménye volt. Ő akarta, hogy elvegye legjobb barátnője lányát. A fiatalok még ha nem is voltak nagyon szerelmesek, Jon tétovázás nélkül elfogadta Elenát. Olyan szép nő volt! Ha nem valósul meg ez a gyerek koruk óta tervezett házasság, akkor a teológiát választja az oktatás helyett, hogy pópává szenteljék. Igaz, hogy a házassàgot nem tiltotta a vallás s igy semmi akadálya nem volt követni a kiválasztott utat. A dogmáktól függetlenül itt lépett közbe az apai örökség. Hitt a szüzességben és normálisnak találta a vallás szolgáinak önmegtagadó életét.

Az Esemény, ami teljesen megváltoztatta földi életét, tanitás közben lepte meg. Egy szempillantás és körülötte minden összezavarodott és egy üres osztály elött találta magát. Ebben az órában fennhangon olvasták La Fontaine egyik szövegét.

Rajta kívül senki mást nem talált az osztályban.

Borzalmasok voltak az elkövetkező órák. Soha nem felejtette el az üres padok látványát, nem volt több gyerek, sem tanitó az épületben, az élettelen utcákat. Oradeától tíz kilométerre az elemi iskola Bihareában, egy halott iskola volt. És körülötte a falu is halott volt. Gépkocsik lángoltak, de nem vette őket észre mert hazarohant Elenát keresni.

Üres volt a ház. Rajta kívül sehol egy élőlény. Felnyitni a rádiót a híreket hallgatni, ez volt az első értelmes cselekedete. A rádió reménytelenül néma maradt. Nem volt több szerencséje a telefonnal sem. Nem működött s igy képtelen volt családjával felvenni a kapcsolatot. Imára volt szüksége.

A tér másik oldalán várakozó kihalt templomba ment. Örökre eltűnt kezek gyújtotta gyertyák égtek még. A jeges márványlapokra borult karjait széttárva és imádkozott.

Nem emlékezett, hogy mennyi ideig maradt ebben a megdermedt pózban. A gyertyák rég leégtek már mikor felkelt és a szentek életét ábrázoló színes üvegablakokon át a nyugvó nap sugarai üdvözölték. Minden kitisztult előtte. Isten megbüntette a világot bűneiért. Tiszta volt az út elötte. Megtalálni az életben maradtakat. A Kiválasztottakat, hogy Istenhez vezesse őket. Ez volt a feladata. Keresni és találni, összeterelni és vezetni a nyájat.

Előbb önmagának kellett megtisztulnia. Margitába indult, ahol gyermek korában nagyszüleinél nyaralt.

Egész éjjel gyalogolt. Útját a föld árnyékától félig takart hold és a csillagok és a tüzek fénye világította meg.

Margita. Kis falu az erdőkkel borított hegyek között. Útközben szaglálódó kóbor kutyákon kívül senkivel nem találkozott. Hallotta a bezárt állatok bőgését, de nem állt meg. Kora reggel érkezett mikor a nap felkelt a ledöntött fák borította Kopasz hegy mögött.

Fáradtsága ellenére kinyitotta a falu istállóit kiszabadítva az elhagyott állatokat és megállt inni.