Lelkemre fonja karéját
örökös szálak szövedéke.
Ágak rejtekében virág
bújik szívemnek közepébe.
Kövön fénylik a nap mélán,
alkony árnyéka még nem ér.
Surran az óhajtás némán,
megtelik vele a vér.
A kút csöndben csöppen,
ajkamra lágy vizet dajkál.
A gondolat egyre röppen,
olyan szép ez a délután.
Hozzászólások