SZÉPIRODALOM

Az Észak-Dunántúli kisváros legeredetibb egyénisége volt Krapajcsek a mindenes. Pár hónapja került oda, mégis úgy hozzáidomult,hozzátartozott a településhez, mint a főtéren levő lovas szobor, a tömjén trágyaszag, mely a városka határába húzódó disznótenyészetből áradt, vagy a polgármester feleségének bigott erkölcsi hitvallása.

A negyvenes évei elején járó vékony férfi volt. Loboncos sötét haja az arcát csapkodta, fedve homlokát és bárgyú szemeit, mellyel a maga egyszerűségével vigyorgott a világra. Szinte alig beszélt. Ha kérdezték, vagy mondtak neki valamit, többnyire bólintott, fütyörészett és csak néha, nagy ritkán hagyta el egy- igen uram- igen nagyságos asszonyom- motyogás a száját.

Az emberek egyre gyakrabban kérték meg holmi kis apróságokra, ide, menj, odamenj, ezt tegyed, javítsd meg, és ő magától érthető természetességgel teljesítette a kívánságokat.

Karapjcsek mindenhez értett, mindent megcsinált.

Félnótásnak tartották, de ez senkit nem gátolt meg abban, hogy az ingyenmunkát ne bízzák rá szívesen.

Elhasznált ruhát, ételmaradékot adtak neki és a tél végén megengedték, hogy itt-ott meghúzza magát egy mosókonyhában.

Tavasz derekától a malom melletti fészer szalmája volt a nyughelye.

Éppen szokott tempójában egykedvűen tolta a kétkerekű kordét, mellyel a sarki fűszeresnek vitt a határból pár zsák krumplit.

Sibetek gazda földjei a határ szélén voltak. Régi barátság fűzte cimborájához, Bélteleki úrhoz. Ezen barátságot persze minden héten kedden és csütörtökön megpecsételték egy-két liter igazi kisüsti pálinkával a kisváros egyetlen bordélyházában, amit diszkrét módon mulatónak hívtak.

Ilyenkor kiglancolták magukat, asszonyaik lapos pillantásától kísérve, és mozgalmas társadalmi életüket felfrissítve, Pallagi úrral a városka végtelenül tunya és kövér polgármesterével kibővülve, hajnalig tartó kártyacsatákat vívtak.

Hangulatuknak keretet adva a fent említett pálinkával sosem tudták a végén kinyert, olyan kapatosak voltak.

Ám mégis támogatván a szórakozóhelyet, hogy eredeti funkciója is üzemeljen, éjfélkor mindhárman felvonultak vagy épp feltámolyogtak egy külön szobába egy röpke órácskára, bizonyítván maguk és nemük fontosságát.

Így persze érthető, hogy a vasárnap és ünnepnap esti kötelező házi feladatnál, pusztán egy pár perces szuszogásra, matatásra futotta hites feleségükkel.

Krapajcsekre visszatérve közönyös szemekkel fütyörészve tolta a kordét melynek meg-megcsikordult a tengelye.

A kocsi zötykölődve gurult a frissen kirakott főutcán.

A polgármester kezdeményezésére gyalult fakockákkal rakták ki az utat.

Természetesen ez érintette a városka újonnan elnevezett főterét is melyet a határában levő kastély lakójának gróf Alsófüzesi úr nagyapjának a tiszteletére Leopold térnek neveztek el.

A nap erősen tűzött az utcára.

A férfi inas kezei megfeszültek ahogy a kocsi egy-egy esőtől kimosott kockán megzöttyenve továbbhaladt.

Egy kisfiú rohant át az úton.

- Várj Krapajcsek!

A kordé megállt.

Kérdő bugyuta szemek néztek a loboncck között a kölyökre.

- Apám azt üzeni, segíts neki megdúcolni a hátsó konyha kéményét.

A gyerek a település orvosának volt a legkisebb fia.

A férfi tudta mit jelent ez.

Vissza kell bontani az egészet, majd újra felhúzni, amíg a lódoktor nyafogó hangján szidja a kőmíveseket, akik ilyen pocsék munkát végeztek.

Persze arról mélyen hallgat, soha semmit nem fizet ki és így nem is csoda, ha a mesterek hevenyészett munkát végeznek nála.

Lassan bólintott, majd megemelve a kocsit fütyörészve továbbindult.

- Bolond, félnótás érted?!- kiabálta a gyerek.

Amaz visszavetve egy pillantást a fiúnak úgy tűnt, mintha egy olyan gúnyos, hideg mosoly futott volna át a férfi szemén, amitől megborzongott. Visszafelé szaladva a házhoz aztán arra gondolt, biztos a napnak a tréfás játékát látta megcsillanni a férfi szemén.

II.

A polgármester begombolta a felöltőt és kiment a nappaliba.

Felesége az ablaknál ült és hímezett egy díszpárnára mintákat.

A belépő férfit meglátva letette az ablak melletti kisasztalra a tűt és a huzatot majd felállt.

Az uránál 15 évvel fiatalabb molett negyvenes évei közepén járó asszony volt.

Arca feszes, beesett szemekkel, haja konzervatív kontyba kötve.

Hosszú földig érő fekete szoknyája diszkréten fedte széles csípőjét. Fehér blúzának egyszerűsége és szabása is szigorú bigott természetét hangsúlyozta.

- Elmegy? 

- Igen kérem, tudja, ma kártyaparti van.

A nő nem válaszolt csak hevesen bólogatott, majd lesütötte a szemeit.

- Tudja, fontos a mi pozíciónkban, hogy nevezetes társadalmi eseményeken jelenlegyek és ápoljam a jó kapcsolatokat.

Ez így ment már évek óta.

- Aztán vigyázzon magára!- suttogta az asszony, szinte csak magának.

- Jöjjön kedves, kísérjen ki. Tudja ez szerencsét hoz nekem.

A nő összekulcsolta a kezeit, nyelt egyet, majd feszes léptekkel elindult a férfi után.

Szigorú erkölcsök szerint nevelték. Egy Margit-rendi leánykollégium után került vissza Pestre a szüleihez.

Elszegényedett nemesi család egyetlen lányaként a vasárnapi nagymise, anyja barátnőinél levő keddi teadélután és az kora délutáni séta anyjával, ennyi volta teljes szabadsága.

Apja évek óta az ágyat nyomta. Köszvény kínozta és nem mozdult ki otthonról.

A vasárnapi vacsorán jelent meg mindig. Nem szólt soha semmit, csak az ételt turkálta, majd megivott egy pohár bort és felesége támogatásával visszavonult a hálószobába.

A lány teljese meglepődött, amikor anyja beállított egy szerény, de csinos báli ruhával.

November vége volt, a hó beköszöntött a városra.

Holnap este bálba megyünk.

Bálba! Elszorult a torka az örömtől. Egész éjjel alig aludt.

Másnap, egész délelőtt a ruháját csodálta. Egyszerű de csinos darab volt. Eszébe jutott, amikor lement délutánonként sétálni, látta a dámákon a mély dekoltázsú ruhákat. Ezen meg nyakig gombolás volt, de nem bánta. Fodrok, csipkék szerényen díszítették az anyagot, de a nyakig gombolás a tisztaságot volt hivatott sugározni.

Bál!

Délután felöltözött. Anyja eligazította a ruhán a redőket, minden úgy álljon, ahogy kell.

Hétkor egy konflis gördült a ház el. Esett a hó.

Beszálltak.

Szorongó örömmel látta, hogy a Vigadó épületéhez gördül a kocsi.

Katalin bál.

Libériás inasok álltak a szakadó hóban sorfalat és a vörös bársonyszőnyegen beléptek az aulába.

Arcba csapta a csillogás a pompa.

III.

A fény a pompa a csillogás a zsivaj. Frakkba öltözött urak, nagyestélyiben levő úri dámák, jártak vonultak beszélgettek kisebb nagyobb csoportokba.

Pezsgőspoharak koccanása vidám nevetések.

Külön színfolt volt, egy-két nyalka egyenruhába feszítő katonatiszt.

Kíváncsi szemek méregették őket.

Anyja keresztülvezette a tömegen. Ismerős arcokat vett észre.

A keddi teadélután vénkisasszonyai felé igyekeztek, akik egy oszlop mellett álltak.

- Jaj de szép ez a királyleányka!- Csapta össze egyik finomkodva a kezét.

Negédes mosolyok, kellően fojtott beszélgetés folyt a nagy semmiről.

Olykor odavetettek neki egy-két mondatot, dicsérve ruháját és szerénységét.

Amíg a hölgyek egymással beszéltek, lopva körülnézett.

Észrevett egy erős hangú fiatal egyenruhás tisztet. Sötét szeme, dús kackiás bajsza teljesen elvarázsolta. De mily szomorú, a férfi két csodaszép hölgytársaságában mulattatta az időt.

Anyja fogta meg a karját.

-      Gyere, bemutatlak valakinek. Szerény legyél és okos- mondta és jelentőségteljesen hunyorított.

Egy háromtagú társasághoz vezette oda.

Két idős úr és egy ötven körüli pirospozsgás kövér férfi beszélgetett egymással.

Bemutatkoztak egymásnak, majd megindult a kor jellegzetes finomkodó szó-balett tánca.

Hamar rájött, a kövér férfit férjjelöltnek nézte ki az anyja.

Kereste a jó oldalát ennek, de pontosan tudta, úgy se mondhat ellent.

Így nem tehetett mást, hagyta, hogy az események menjenek a saját medrükbe.

A kövérben egy nagyhangú okoskodó férfit ismert meg.

Pallagi uram vasárnaponként ezután rendszeres látogatója lett a házuknak.

Jellegtelen beszélgetések között vette észre, döntöttek a sorsáról.

Egy kis dunántúli város polgármestere volt a férfi.

Polgármesterné.

Ízelgette a szót és belegondolt a vele járó kiváltságokra.

Végül is, hogy minden szó és tiltakozás nélkül belement, talán a jobb oldalát nézte a dolgoknak.

Ennél az itthoni vegetációnál még egy porfészek is többet érhet.

Évek alatt alaposan megváltozott a véleménye.

A kisváros jellegtelen szürkeségébe csak a belé nevelt bigott erkölcsei és a vasárnapi mise vallási áhítata nyújtott némi vigaszt.

Meghasonlott erkölcseihez és a valláshoz.

A mise utáni heti egyszeri házastársi kötelesség is inkább kínlódás volt a számára.

Társadalmi élete redukálódott a prefektus és az orvos feleségével tartott heti egyszeri teadélutánra.

Kilépve az utcára a férj a nő felé fordult.

- Szép álmokat kedvesem, ne várjon, későn érek haza.

A nő odanyújtotta a kezét a férfi szertartásosan a szájához emelte, majd megérintette.

Az asszony összeszorította a fogát, arca megfeszült, de mosolygott.

Kicsit oldalra fordította a fejét és észrevette az utcán a laza járással közeledő bolondot.

Hirtelen eszébe jutott a megereszkedett függönytartó karnis.

Pár szót súgott a férje fülébe.

A polgármesternek felderült az arca.

Hetek óta nyaggatta a nő egy mesteremberért.

Ez meg itt mindenhez ért. Dolgozzon csak meg, ha a kisváros megbecsült polgára akar lenni.

Erre a gondolatra majdnem hangosan felröhögött.

- Krapajcsek! Gyere csak ide!

A bávatag szem az érdeklődés legcsekélyebb jele nélkül vette tudomásul, a város első embere hívja.

- Segíteni kellene. A nagyságos asszony megmutatja miben. Ha megcsinálta, kap a konyhába finom maradékot, ami délben nem fogyott el. De aztán rendes munkát végezzen ám!

Krapajcsek a fütyörészés helyett most csak bólintott a polgármester meg diadalmasan a feleségére nézett-látod ennyi- majd megfordult és elkacsázott a társadalmi élete irányába.

IV.

A nő bevezette a férfit a nappaliba, felmutatott és magyarázta a függönytartó fegyelmezetlen testtartását. 

A férfi bólintott, majd elindult hátra a ház mögötti fészerbe egy lajtorjáért és valami szerszámért. 

Becipelte és odatámasztotta, amennyire lehetett az ablak mellé a falhoz. 

Szerszámot nem talált, de a nő tudta mit keres. 

Kivezette a kamrába és egy dobozban talált kalapácsot és szegeket amivel rögzítheti a karnis az állfaburkolathoz. 

Komótosan felmászott a lajtorjára, de nyújtózkodnia kellett, így is alig érte el a karnis rögzítőjét. 

De észrevette, segíthet neki a felső ablak alsó kerete. 

Egyik lábával a létrán, a másikkal terpesztve feltérdelt az ablakkeretre. 

Így már elérte. 

A nő észrevette az ingatag létrát és megfogta alul, el ne dőljön. A férfi kivette a szájából az egyik szeget, a karnis alsó tartóját odanyomta a burkolathoz, majd gyors mozdulattal hozzászegelte. 

Majd még három szeget vert bele és a karnis újra vízszintesen és stabilan állt a helyén. 

Ahogy vissza akart lépni a létrára megtörtént a "baj". 

Az agyonmosott megfeszült posztónadrág pont a legrosszabb helyen repedt el. Lába között szárával lefelé. 

A reccsenésre "ijedten" támasztotta vissza a lábát, ám a polgármester felesége előtt teljes életnagyságban feltárult a szerszám. 

A nő döbbent szemmel bámult az elképesztő méretre, miközben apró sikkantás hagyta el az ajkát. 

A férfi a kínos pillanatban új lendületet vett és visszalökte a másik lábát is a létrára. 

Lemászott és megtörtént egy kisebb csoda. Megszólalt. 

- Elnézést nagyságos asszonyom! 

A nő magához térve első döbbenetéből, nem vette észre a férfi gunyoros pillantását. 

- Semmi baj Krapajcsek, mindjárt segítünk a dolgon. 

Vannak itt rég nem használt rongyok. Keresünk egy nadrágot magának. 

Majd odasietett a szoba sarkában álló ládához, felnyitotta és rövid keresgélés után kiemelt egy viseletes ócska gatyát. Átnyújtotta a férfinek, aki még mindig a repedést fogta össze a nadrágon. 

- No, vegye már fel, így mégsem mehet ki az utcára. 

Amaz eloldotta a gatyamadzagot és a szakadt nadrág lecsúszott a földre. 

Az előző fenti látvány megrepesztette, a mostani meg úgy szakított le minden réteget a nő erkölcséről, józanságáról, mint ahogy egy tomboló forgószél csupaszítja le a fiatal fák kérgét. 

A nő teljes valóságában látta meg maga előtt a "csodát". 

Térdre omlott és bámulta. 

Majd nyögve megszólalt. 

- Várjon, kérem!!! 

- Baj lesz ebből asszonyom. 

Krapajcsek hangja nyugodt higgadt volt. 

- Maga nem is bolond ugye? 

- Annak gondol most? 

A hideg szürke szemek most biztatóan mosolyogtak a nőre. 

A nő még mindig térden volt. 

- Istenem! Ezt nem bírom ki! 

Eszébe jutott Pallagi aprócska micsodája, amit csak hosszas keresgélés után lehetett életre kelteni. Először amikor kezébe fogta a kezdő tehenet fejő nők jutottak az eszébe. Csak húzogatta de nem történt semmi. 

- Pokolra jutok-nyögte, de mit bánom én!- majd kezébe vette a hatalmas hímtagot. 

Egy óra múlva a cselédszoba felőli oldalon, kiengedte a férfit. Betámolygott a szobába és lerogyott a fotelba. 

Kimeredt szemekkel bámulta a plafont. 

Minden tagja sajgott lent, de nem bánta. 

Visszaidézte az utolsó órát. Csak villanások jöttek be, de sokszor úgy érezte, mintha karóba húzták volna. Már az sem érdekelte, ha pokolra jut. 

Majd némi elégtétellel gondolt hites urára, majd jókedvűen elment fürödni.

Fent a dombtetőn a tölgy törzsének támaszkodva egykedvűen ült a férfi. 

Nyoma sem volt rajta a félnótás kinézetnek. 

Sötét hosszú haja most hátra volt csapva, a magas homlok alatt dús majdnem összeérő szemöldök és hideg szürke szemek adtak elképesztő szuggesztivitást a karakternek. 

Egy öreg férfi tűnt fel a bokrok felől. 

Odaballagott, majd leült a másik mellé. 

- Ennek meg mi a franc értelme volt? 

A fiatalabb vigyorgott, majd megszólalt. 

- Mert elcseszted ezt is! Mi a fenét csinálnál nélkülem? 

- Nem lehet minden tökéletes- morogta az öreg-, de lesz még jobb az ördögbe is.

- Csak tudnám, miért mindig rám hivatkozol, ha valami nem stimmel. - dünnyögte a fiatalabbik