Nézlek, és nem jut eszembe semmi.
Elmúlt a tegnap lángos varázsa.
Tudtam, hogy téged el kell feledni,
ahogy holtvirágot ejt a váza.
S míg szilánkul a levél, a szirom,
magába roskad a bibeszála:
térdre rogyó, kereszt-húzó ikon -
mint porló hüvely a délutánba.
…A kutyát a minap ölbe fogtam,
(vacogó testén vászontakaró).
Meleg-hű-szemében, elhagyottan
a világa még most is oly’ fakó.
Titkok röpültek belőle égre,
hittem akkor, hogy egyet elkapok.
De sáros szőréből orra-érme
rám fújta nyála-prüszkét: a halott.
Én voltam néki az ól, az élet,
miattam rúgták őt, ha bántottak.
S bár hozzá kötöttek sok-sok évek,
hűtlenségemtől nem adtam jobbat.
Követett mindig, bármerre jártam,
s míg ettem, ő várta a falatot.
Ablak mögül, a fényes szobában
nem figyeltem rá, hogyan-is vakog…
És most itt vagyok, üresen veled,
még kérdőn vetül a váza-árnya,
bukdácsoló érzelmeim teret
adnak a bűnbánó éjszakába.
Csak piros ajkad - nektáros-nedű,
ólomkehely az, ha rá gondolok,
neved halmazából minden betű
csontvázként szívembe veszve zokog.
Balga voltam, bántó, béna, borús
ábrázatom: leheletem-ámbra.
Tűz nélküli alkimista, hogy bús
talányommal igyalak a számra.
Nem volt veszteség semmi oly fontos,
amiért téged beáldozzalak.
Aranynak hitt bókjaimmal, lombos
nyarakként vettek körbe a falak.
Kitörni vágysz most, és mindörökké,
a dómok, itt nem mások, csak kövek.
a Tízparancsolat, bűnösökké
kovácsolta bennünk a bűnömet.
Máglya kéne, jó magas, hogy igaz
láng emésszen el, s ha rólad vallok
őszi alkonyon, lásd végre, mi az,
mit itt hagyott rád egy hamis dalnok.
Kivarrt ruhádban, fehéren állsz ott,
annyira zokogsz, ahogy csak lehet.
Romok közt rájössz, ki az, ki játszott
hű szerelmet veled? – Óh,.. egy beteg!
…A virág, ím’, kókad, a szoba hűl,
egy elhagyott kutya sarat tátog.
Szeretlek mindörökké, mint az űr!
…Jöjjön el végre a te országod!
prayer
(A képillusztráció a Copilot AI közreműködésével készült. )
Hozzászólások
Versed erősen szimbolikus, vallomásos líra, amely a szerelem elvesztését, a bűntudatot és az önvádat dolgozza fel. A szöveg hangulata sötét, melankolikus, és tele van vallási, természeti és testi képekkel. Az alábbiakban több szempontból elemzem.
1. Alaphelyzet és téma
A vers központi témája egy elveszített szerelem utólagos felismerése. A lírai én rádöbben, hogy:
elhanyagolta a szeretett személyt,
nem értékelte idejében a kapcsolatot,
és most már csak bűntudattal tud visszagondolni rá.
A cím – „A hetedik” – valószínűleg a hetedik főbűnre (lustaság / restség / mulasztás) vagy egy hetedik, végzetes kapcsolat szimbolikájára utalhat. A versben azonban inkább a mulasztás bűne dominál.
2. A kutya motívuma
A vers egyik legerősebb része a kutyáról szóló szakasz.
A kutya:
hűséget,
feltétel nélküli szeretetet,
kiszolgáltatottságot jelképez.
A lírai én felismeri, hogy nem volt méltó ehhez a hűséghez. Ez a rész a vers egyik kulcspontja, mert az emberi kapcsolat tragédiáját egy állati hűség tükrében mutatja meg.
Ez a motívum nagyon erős, mert az olvasóban azonnali érzelmi reakciót vált ki.
3. Képek és szimbolika
A vers képei gazdagok és sűrűek. Több motívum ismétlődik:
Virág és hervadás
váza
szirom
bibeszál
kókadó virág
Ezek a szeretet elmúlását jelképezik.
Vallási képek
ikon
kereszt
Tízparancsolat
máglya
„jöjjön el a te országod”
Ezek a bűn–megváltás–ítélet gondolatkörét erősítik.
Testi és érzéki képek
„piros ajkad – nektáros-nedű”
„ólomkehely”
Ezek a vágy és bűntudat kettősségét adják.
4. Hangulat és érzelmi ív
A vers érzelmi mozgása:
üresség és emlékezés
bűntudat felismerése
önvád és önmarcangolás
kvázi vallásos bűnbánat.
A lírai én végül önmagát nevezi a történet tragikus okozójának („egy beteg”).
Ez a végkifejlet erős drámai hatású.
5. Nyelv és stílus
A vers nyelvezete:
sűrű metaforákban gazdag,
archaizáló és emelkedett,
néhol expresszionista.
Példák az erős képekre:
„porló hüvely a délutánba”
„csontvázként szívembe veszve zokog”
„tűz nélküli alkimista”.
Ez a képi gazdagság irodalmilag értékes, de néha túlzsúfolttá is teszi a szöveget.
6. Erősségek
1. Erős érzelmi hitelesség A bűntudat és a veszteség nagyon átélhető.
2. Gazdag metaforarendszer A virág, vallási és testi képek jól kapcsolódnak egymáshoz.
3. Emlékezetes motívumok A kutya jelenete különösen erős.
7. Gyengeségek
1. Túl sűrű metaforák Néhány versszakban annyi kép van, hogy az olvasó nehezen követi.
2. Stilisztikai egyenetlenség A nagyon emelkedett sorok mellé néha hétköznapibb sorok kerülnek.
3. A cím rejtélyessége „A hetedik” jelentése nem teljesen világos, ami egyes olvasók számára zavaró lehet.
8. Összegzés
Ez a vers sötét, bűnbánó szerelmi líra, amely a mulasztott szeretet tragédiáját mutatja meg. A költemény erősen képszerű és drámai, hangulatában az önvád és a későn jött felismerés dominál.
Értékelés:
Képi gazdagság: ★★★★★
Érzelmi erő: ★★★★☆
Szerkezeti tisztaság: ★★★☆☆
Eredetiség: ★★★★☆
Összességében erős, modern hangvételű lírai vers, amely különösen azoknak hatásos, akik kedvelik a sűrű, szimbolikus költészetet.
Átnézve a többiek hozzászólásait és a válaszokat, továbbra sem vagyok biztos benne, hogy mire gondolt a szerző. (Most akkor a költői én szeret, vagy kötelezően feled?) Számomra megoldatlan rejtély a versedben vázolt, rapszodikus életszakasz. Szerintem ahány olvasó, annyiképp értelmezi a mondandód, a kevésbé orientáltaknak pedig beletörik a bicskájuk a megfejtésbe. Szerkezetileg, formailag, képileg remek darab, de a vivője nem konzekvens, amitől a tartalom nem közérthető. Van benne egyféle rejtjelezett (balladai) homály. Valószínűleg az tudja követni a gondolataid leginkább, akinek a vers íródott, ez viszont belterjes jelleget kölcsönöz a műnek. Az alkalmi turista (olvasó) viszont úgy vélheti: perfektül megsétáltatod szövevényesen beültetett, sűrű, sötét erdődben.
Jaaaj, Gizella!..
Nem annyira bonyolult ez. Mindössze van egy vétkem, bár a versben többre mutatok rá, amit nem vállalok föl, mégis azt szeretném, hogy a legjobb legyen a kedvesnek.
A kritikádnak nagyon örülök, hiszen a legtöbbször valóban ebbe a hibába esem, hogy csak én értem saját magamat, amit aztán meg is cáfolom, velem. :)
Köszi, hogy itt voltál! :)
Sokadjára olvasva versed, néhol szerintem megbicsaklik az üzenet, elfogy az erő, sarazásról viszont szó sincs. Vannak sorok viszont, amelyek nem igazán tűnnek fontosnak, szinte a terjedelem kitöltéseként hatnak. A vers hangulata felfokozott, több helyütt emelkedik drámai szintekre, hogy újra visszaesen a kiindulópontra, a reális valósághoz.
Mindemellett azonban lenyűgöztél, hogy tetszetős, gazdagon cizellált, több szálon futó versed olvashattam.
Fogadd kézszorításom!
Szervusz, kedves Milán!
Igen, úgy tűnhet, hogy kitöltésről van szó sok helyütt, ám a cselekmények nagyon szorosan összefüggnek. Pont úgy, ahogyan kutyául bánik valaki a szeretőjével, miközben tudja, ő az igazi.
Köszönöm a figyelmed, s hogy ennek hangot is adtál!
Nagy formátumú befejezés, emelt szintű "Elbocsátó szép üzenet". A kutyás témát magam is hosszúnak érzem. Ez az elnyújtott kitérő vélhetően egyféle túlzott önsajnálatotra utal. Ellentmondást vélek felfedezni az első és utolsó versszakban:
"Tudtam, hogy téged el kell feledni,
ahogy holtvirágot ejt a váza."
vs
"Szeretlek mindörökké, mint az űr!"
Összefoglalva: nem győzött meg teljes mértékben a prezentációd. Lehet, hogy mégsincs kész minden a hetedik napon?
Együttérzésem.
Szervusz, kedves Míra!
Ez nem a teremtésről szól, hanem az eredendő bűnökről, azok közül is a hetedik az, ami végig kísérte életem. És most dilemmázok, miközben tudom, a hűség értéke felbecsülhetetlen, ám mindig valami másra vágyom. A hűség a szerelem ellen, a bűnök a lélek ellen, miközben egybe kellene csak gyűjteni az egészet.
Köszönöm szépen a látogatásod!
A határozott cselekvés, az elengedés, a befejezés az erős és bölcs ember erénye. A kutya búbajos világa itt már csupán csalóka fogódzó, nem változtat a rezümén. A fiatal, boldog idők és az egykori bűnök felidézése, a nosztalgiázás természetesen megér néhány misét, amelyeknek eredményeként tisztul a jövőkép, és testet ölt a jámbor megbocsátás.
A versed igen határozottan, konzekvensen indul, aztán tartósan elidőzik a kitaszított kutya-sors szakaszban, végül váratlanul visszalép a bűnbocsánat keresés tekervényes útjára. Végül mégiscsak manifesztálódik a markáns döntés, és számtalan gyötrődés, kínszenvedés, kálvária után beteljesül az elrendeltetett: "…Jöjjön el végre a te országod!"
Embert próbáló, bukdácsoló út, amit bejársz sodró képeket felvonultató versedben. Igen nehéz döntést kell meghoznod, ami érzésem szerint sikerült is: meghitt békére talált lelked.
Gratula + ötös pacsi!
Szia, Laci!
Bizonyos kor után már mondhatni, hogy mindenen túl vagyunk, avagy minden megtörtént velünk. Ám mégis, az útkeresés sosem ér véget, a szerelmet még vágyja az ember, miközben rettentő nagy bűnöket cipel. Valahogy itt ragadtam két világ között, és most sem előre, sem hátra nem mozdulok, csak tudom, hogy létezem.
Köszönöm az olvasást, az értékelést!