SZÉPIRODALOM

Végre, elmentek Jucika néniék. – Ezek mindig ráérnek – sóhajtott fel Dávidka. Még behallatszott, ahogy az előszobában elköszöntek a szüleitől, amikor ő már a szobája ajtaját csukta volna, de anya hangja megállította.

         – Kisfiam, ne kérjél mást a Mikulástól, csak amit tegnap leírtál! Ő már régen elindult a rénszarvasok röpítette szánnal, nem tud újabb kérést teljesíteni.

         – A gyurmát kifelejtettem.

         – Már nem szabad, érts meg! Ja, és a Bodri nehogy a szobádban éjszakázzon, mint tegnap!

         Sokáig nem bírt elaludni Dávid, az elsőosztályos nagyfiú. A beszűrődő fényben a szoba közepére tett cipőit nézte. Nem értette, a felnőttek miért olyanok, amilyenek. Anya sem hiszi el, hogy Bodri pont olyan tud lenni, mint egy gyerek. Nem, hiszi el, hogy ő megérti, mit beszél a kiskutya.

         Már talán álmodott is, mert a régi óvónéni képe is felderengett, amikor meghallotta a vakkanásokat az ablaka alatt. Gyorsan felkelt, résnyire nyitotta az ablakot, és szinte súgta, hogy most nem lehet, most nem alhat bent a kutya. A vakkanások kis elnyúlt vonításba mentek át, és pontosan lehetett érteni, mit mond a Bodri.

         – Gyere, gyere, a rénszarvas lába! A rénszarvas lába. Gyere, gyere!

         – A rénszarvas lába? – kérdezett értetlenkedve a fiú.

         – Vau-vau, az-az.

         Menni kellett, ha nem is értette úgy igazán, mi is történhetett. Papucsba dugta lábait, óvatosan kilépett az ablakon. A lába kívül éppen elérte a nagymami pihenőszékét, így egy szökkenéssel az udvaron termett. Néhány perc múlva már a gyümölcsfák közt szaladtak. Nem kellett lámpa, hogy látható legyen, miért a riadalom. Halvány fény derengett, ki tudja honnan jött, de mégis látszott minden.

         A kerítésen lévő nyílásba valami vadorzó hurkot tett ki, abba szorult be egyik rénszarvas lába, míg a másik állat a szarvát próbálta kivonszolni a drótok közül. Egyáltalán nem volt meglepő, hogy a rénszarvasok kicsit fura beszédét is megértette. Hamar nekilátott, hogy szétfeszítse a dróthurkot, és segítsen a szarvasnak kihúzni a patáját, a másiknak meg a szarvait szabadította ki. A két szabad, agancsos állat, mint nappali fényforrások világítottak az éjszaka sötétjében. Döbbenten pillantotta meg az egyik fa mellett fekvő Télapót. A nagy csendben még a szuszogását is hallani lehetett. Dávid ekkor tudta meg egyik rénszarvastól, hogy ha a télapók megütik magukat, akkor egy órácskát aludniuk kell, hogy aztán újra frissen repülhessenek a szánon. Ahogy jobban szemügyre vett mindent, elképedt, mert ott hevert szétszórva a rengeteg ajándék. Hirtelen eszébe jutott Zolika, aki egy olyan tűzoltó autót szeretett volna kapni a télapótól, mint amilyent tavaly ő kapott. A szülei lebeszélték róla, mert az csuda drága, és a télapó sem olyan gazdag, hogy minden évben vigyen valakinek egy olyant.  Ő viszont látta Zolika levelét, azon bizony oda volt írva a kérés: Piros tűzoltóautó, mint amilyen Dávidnak is van.  Nézelődött, van-e olyan a szerteszét heverő játékok közt, de sehol sem látta.

         Eszébe jutott a síró arc, ahogy a kiscsoportos Zolika félrefordulva pityergett. Egy villanás volt, ami végig futott az érzékein, és mintha most érezte volna először úgy igazán, milyen is boldognak lenni. Igen! Igen, így lesz! Versenyt futottak Bodrival a ház felé. Nagy lendülettel lépett a Nagymami székére, és mint annyiszor már, pillanat alatt a szobájában termett. Annyi játéka volt, hogy a tűzoltóautót még tavaszkor az ágy mögé tette, nehogy valaki rálépjen. Úgyis lemerült az elem benne, majd talán egyszer… Hát most volt az az egyszer. Gyorsan kivette az elemeket a világító szoborból és betette a piros autóba. Óvatosan csúszott át az ablakon, nehogy megnyomódjon az ajándék. Igen, ajándék! Ez lesz a Zolika ajándéka. Milyen boldog is volt ő, mikor kapta. Most mégis boldogabb.

         Mikor visszaértek, a Télapó már felébredt, porolgatta a piros bundáját, szakállát fésülte. Óvatosan csúsztatta az autót egy fa mögül a szétszórt játékok közé.

         Varázslatos percek következtek. A Télapó egyik kezének intésére helyrebillent az addig felborult szán, másik intésére az ajándékok – mintha madarak lettek volna –, a szánra repültek. A szarvasok nyakában megszólaltak a csengők, majd, mint a szélvész, nekiiramodtak. Tisztán látta a fiú, hogy a csillagok közt nagy kőrt írtak le, pontosították a címeket, hova kell majd leszállniuk, kihez melyik ajándékot kell vinni. Nézte, nézte, majd látszott, hogy azok leereszkednek valahol.