Mint mikor kar bújik
rég hordott kabátba,
s a kéz nem találja
még a zsebeket,
vagy idegen lakásban
riaszt fel az éjjel,
s villanykapcsolóért
matat tenyered,
úgy kutatod múltad,
súlyos útitáskád,
– egy poggyásznak
többen rángatjuk fülét –
bezárt boltba járunk,
visszhangos a kamránk,
látásunk tompítja
a kriptasötét.
*
Mindenkinek van
egy apró hullaháza,
minden pince rejt
pár csontvázdarabot,
kagylóhéjú múltunk
keretébe zárva,
immár csak önmagam
árvája vagyok.
Hozzászólások
"immár csak önmagam
árvája vagyok"
Engem a zárlat talált el és meg nagyon.
Nagyon örülök, hogy itt is olvashatlak, Erika!
Kedves D. Kata!
Köszönöm a hozzászólásodat. Jó érzéssel töltött el.
Nehéz bármit is hozzászólni... Csak visszhangozni tudom a versedet... Szebben nem tudom, nem is lehet... :) Gratulálok! Engem nagyon eltalált/megtalált... dk
Kedves Irénkém!
Eza kedves hozzászólás azt jelenti számomra, hogy nem öncélú a versem.
Sokat jelent, amit most írtál. Köszönöm.
Ölellek, Erika
Kedves Ágikám!
Nagyon örülök, hogy itt vagy, hogy megint olvastál!
Igen, azt hiszem (vagy tudom?),hogy mindenkinek van a pincéjében takargatni való.
Szeretettel ölellek, Erika
Drága Barátném!
Már nagyon, nagyon, nagyon hiányoltalak innen.
Köszönöm a jelzésed, hogy olvasol - ráadásul többször is ! :)))
Puszzz!
Köszönöm , drága L. M!
Érzem, hogy örökbe vagyok fogadva, de ha elfelejteném, megnézem az emblémát. Mindezek ellenére
figyelmeztess, ha elfelejteném!
Cupp: V. L!
Erzsébetem, Rokonlelkem!
Az egész verset az utolsó két sor motiválta - mondhatni azért írtam meg a verset. Jól ráéreztél.
Nagyon szépen köszönöm!
Ölellek, Erika
Kedves Éva!
Nagy boldogság az, ha elér a vers az olvasóig, különösen akkor, ha költőtársakról van szó.
Nagyon szépen köszönöm, s viszonozom a szeretetedet, Erika
Drága kis Barátném, Krisztin!
Vigyáz rám a kiselefánt, ne aggódj -és köszönöm!
-
1
-
2
oldal 2 Következő