Simogató zene, bódító színek, illatok fürdették azokat, akik már átlibegtek Péter rafinált ajtaján. A kaput csupán résnyire nyitotta, mert az érkezők akár a kulcslyukon is átsuhanhattak, ha jóságukkal kiérdemelték az öröklétet. A bűnösök mindig koloncot vonszoltak magukkal, amit már messziről kiszúrt valamelyik ördögfióka. Mire a kapu elé értek, Lucifer már el is kapta a kapóhálójával, és ha nagy volt a kolonc rajta, azonnal bele is vágta egy kondérba.
Még sohasem fordult elő, hogy bármilyen félreértés lett volna a bebocsátásokkal. Jöttek a lelkek, suhantak a fényes alagúton, majd megdicsőülve mosolyogtak, amikor átsuhantak a kulcslyukon. De most…! A háború volt az oka mindennek. Ez a zavarodottság is csak azért alakulhatott ki, mert Lucifer nem tudta elég gyorsan elkapkodni a rossz lelkeket, annyian jöttek. Egymás koloncába akadt a lánc, aminek a végén a fadarab volt keresztbe kötve, és ez okozta a bajt. A segédördög kapóhálóján akkora lyuk keletkezett, hogy hirtelen átfértek rajta a rosszak. Szegény kergette őket a kapóháló rudjával, hátha beterelheti így a kondérok közé valamennyit, de csak a káoszt növelte minden körrel. Péter látta, mostanában úgysem jön hozzá újabb betérő, hát gyorsan meg akarta zsírozni a kapu forgóit, hisz nem rozsdásodhatnak azok be egészen az idők végezetéig. Mert akkor hirtelen ki kell, hogy tárja őket, és ezen keresztül özönlenek majd vissza a régi testükbe a most itt hozsannázó kedves lelkek.
Lucifernek jó volt a szeme, azonnal kiszúrta még futtában is, hogy egyik üldözöttjéről leesett a kolonc, és az besurrant a mennybe Péter háta mögött. Ez annyira felbőszítette, hogy mérgében feldöntött egy óriási üstöt, amiben bitumen fortyogott. Leragadt az üvöltöző társaság azonnal, és ő hirtelen utána nyúlt a szökevénynek. Simán elkapta volna, de Péter annyira dörzsölt volt, hogy rajta még egy segédördög sem foghatott ki. A nála lévő zsírosbödönt egyetlen mozdulattal húzta Luciferre, majd a farkánál fogva megpörgette a feje felett, és a rossz lelkek röhögésétől kísérve átdobta a pokolba.
– Mi volt ez? – hallatszott egy dörgedelmes hang, melynek rezonanciája átfutott a mennyek végtelenjén.
– Édes Jóuram, az ördög betette a lábát a mennyek kapuján. Alig tudtam visszaverni a támadását. Legalább egy franciakulcs lett volna nálam, hogy jól odacsaphattam volna, de így csak a…
– Csend! – torkolta le a mindenható Pétert. – Mi volt ez a szemtelen kísérlet te puruttya lélek? – szögezte kérdését a segédördögnek.
– Nézd uram, nézd! Ott, az a kifehérített lélek nem is fehér valójában, csak nekidörzsölődött a fényalagút falának, attól olyan világos. Kezei véresek voltak már akkor, amikor fent állt az emelvényen, mialatt szájából frecsegett a hazugság.
– Nem igaz, Uram! Te is tudod, ez mindig mellébeszél. Abban a szégyenletes esetben, ami közvetlenül az ősrobbanás után történt, szinte ugyanez volt. Ettől minden kitelik, ennek semmi sem drága. Vagy az a másik eset nem túl régen.
– Mire gondolsz, Péter fiam, hozzám nem jutott el annak a híre.
– Majdnem ugyanígy történt minden. Éppen ilyen tumultus volt akkor is. Valami nagy boldogság öntötte el a földet vagy mi is… Azt hiszem, amikor amnesztiát hirdettél a paráználkodóknak. Igen! Akkor, persze.
– Kicsit gyorsabban mondd fiam, látod, amott kihűlt a bitumen, és azok a rossz lelkek trágár nótákat kezdtek énekelni örömükben.
– Mit játszod itt a fajintos csávót Péterkém? – tört ki Luciferből, mert ő is hallotta onnan túlról az üstök mellől a dalt, hogy „Fölmászott a pap az ágyra twist…” – Nem is volt akkor semmi vita. Jött a nagyságosasszony velem az első intésemre.
– Mikor volt az már, te szomszédok legrosszabbika? – Péternek kezdett vörösödni az arca, bár próbált nyugalmat erőltetni magára. – Csupán egy kis lángolásra küldtem, mert gyanús volt. A tisztítótűz egy villanás, és kész, már jöhet is hozzám.
– Mit csináljak vele? Jól érzi itt magát, és kész. Ilyen guszta nőszemély ritkán keveredik hozzánk, örülünk, hogy itt van, és slussz! – jött a válasz.
– De hát agyonégetitek oktalanul – nézett Péter először Liciferre, aztán az Úrra.
– Ugyan, kérlek! Nem érte azt láng még egy pillanatra sem, ott lakik nálunk.
– Mit beszélsz, te átkok átka! Évezredek óta nem tudtátok az ügyét lezárni?
– Mondom, hogy jól érzi ott magát. Holdtöltétől holdtöltéig nálam alszik, aztán meg Belzebubnál. Hidd el, isteni, ha meleg ágyba bújhat megpihenni a magamfajta. – Az „isteni” szónál kicsit behúzta nyakát az ördög, hátha az úr odacsördít, majd felröhögött.
Az Úrnak elege lett a mellébeszélésekből, haragosan lövellt egy villámot a bitumenbe rekedt rossz lelkek közé. – Ezzel foglalkozzatok, aki most itt remeg a mennyek kapuja mögött!
– Az enyém ő Nagyúr, hisz rajta volt a bűn kolonca!
– Az enyém, Jóuram, hisz nem volt rajta bűn kolonca. Szeplőtelen volt ő…
– Velem ne szórakozzatok – Fújt egy nagy levegőt az Úr, amitől villámok százai sisteregtek. Még jó, hogy a legfélelmetesebb szikra megpattant a frissen zsírozott kapu sarokvasán, így nem találta el Pétert. Szegény kapuőr így is hanyatt esett a zsírosbödönön, amit a segédördög előbb odavágott mögé. – Azonnal távozzon ez a gyatra lélek, menjen vissza a földi forgatagba, és bizonyítson! – folytatta még a dörgedelmes hang, majd lassan feloldódtak az összetűzés görcsei.
Az ördög segítséget hívott, hogy felmelegítsék újra a kondérokat, amiknek peremén a rossz lelkek üldögéltek, és énekelték a trágár nótákat.
Péter tett vett a kapu környékén, és csak úgy maga elé mormogta már vagy tizedszer, hogy „Pedig de jó lett volna, de jó lett volna, de jó…”.
– Mi lett volna olyan jó, kedves fiam? – nyúlt ki a dallamokban feloldódott ködből az Úr keze, és megsimogatta Péter fejét.
– Uram, tele a mennyek országa pápákkal, szentekkel, mindenféle jólélekkel, de ez lett volna az első politikus.
Az úr felhúzta szemöldökét – az univerzum struktúrája hirtelen átrendeződött – majd a dörgedelmes hangnak egy selymes, lelket simogató változatával szólt.
– Igazad lehet gyermekem, igazad – majd a lelkek mélyéig hatolt a hang. – Lecserélem őket jóra, lecserélem őket jóra. Lecserélem mindet.
*
Elült a vihar. A járda szélén térdelő orvos felegyenesedett. A körötte álló emberek feléje fordultak, de egyik kezük továbbra is a belső zsebben szorította a pisztolyt.
– Újra van légzése a miniszter úrnak. – Mosolyogni akart a doki, de azok csak rezzenéstelen arccal újra a tisztes távolságba terelt bámészkodókat figyelték.
Hozzászólások
Szerintem a hazai politikusok helye nyilvánvalóan a pokolban van (a purgatórium szóba sem jöhet), mivel életükben halálos bűnben gázolnak (ez független attól, hogy hatalmon vannak-e vagy épp ellenzékiek). Uralkodóként, egyéni elképzelésüknek megfelelően, saját javukra használják, és folyamatosan síbolják a nehéz munkával megtermelt, közös vagyont. Saját szórakozásukra ugyan két marokkal szórják a milliárdokat, ám a közegészségüggyel, a közoktatással, a kultúrával és a környezetvédelemmel rendkívül szűkmarkúan, kapzsi módra bánnak. Természetesen valamiből tudniuk kell lefölözni a hatalmas vagyonokat. Ha becsülettel mérnék a jövedelmeket és egyéb juttatásokat, akkor ők sem élnének - szegény kis országunk helyzetéhez mérten vérlázító -, kivételes luxusban, nem részesülnének elképesztő vagyonfelhalmozásban és minden téren kivételes elbánásban.
Szóval, egytől egyig pokolra velük! Szent Petya pedig ne is álmodozzon, teljesen felesleges reménykednie. A politikusokat hiába cserélné le az Úr jóra, öt percen belül megfertőzi őket a hantavírus.
Tetszik az írásod. Jó hatással volt rám. Akár egy öreg szivattyú, fel is kaptam tőle egyből a vizet.
Kézszorítás és gratuláció!
Eszembe ötlött R. Fico esete. Tapasztalt, öreg motorosként gondolom, ő is közel kerülhetett egy ilyen skrupulushoz. Attól függ persze, mikor írtad ezt a darabodat: felfogható életszerűen dokumentált jellegűként, de akár vátesz ihletettségű próféta vonatkozása is lehet.
Mindkét esetben jól dramaturgizált vidám adomát olvashatunk, amiből fülig érő szájjal vehet példát a nyájas olvasó.
Kalapemeléssel gratulálok!
Kdves Gizella, érdekes ez, ahogy így felveted. Ott a politikus, ott az esemény… Ha egyszer feljutok oda, Istenuccse megkérdezem, volt-e neve annak a fickónak (ficónak), mert valóban, az eset nagyon hasonló.
Amíg a politikusok saját koncukként tekintenek az adófizetők vagyonára, addig biztosan nem kerülhetnek a paradicsom környékére sem.
Nincsen ugyanis ún. eltüntethető, állami vagyon, csak adófizetői pénzek vannak, aminek ellopása köztörvényes bűncselekmény.
Jó lenne, ha a köznép végre fentről vehetné a tisztesség példáját, nem pedig kicsiben leutánozva a "felül az ár" szokásait, a romlás útját próbálgatná.
Szórakoztatóan, kiváló humorral mutatod be a túlvilági mindennapokat, és a koloncát feledő politikus megérdemelt viszontagságait.
Elismeréssel gratulálok!
Kedves Mira,valamiféle isteni beavatkozás nagyon jogos lenne. Sokszor felvetődött már bennem, hogy lehet, hogy léteznek pártok, hatalmi csopotosulások? Mert ugy bármilyen címen tetszeleg is egy párt, egyetlen dolga van: kiszolgálni a tömegeket. De ha ez így lenne, akkor csupa mosolyogva szolgáló politikus járná a vidéket, kérdezgetve, miben segíthetek? Ha ez egyszer megvalósul nem lesz vita a bebocsátásoknál, mert akár a kulcslyukon is belibeghetnek, a majdnem örök létbe. (Tudományosan még nincs állásfoglalás, hány évig tart az öröklét)
St. Péter mester valószínűleg még jó ideig várhat a koloncmentes, díszes társaságra. Sőt Lucifernek sürgősen javítania kell a technikai hátteret, hogy a kondérokban állandóan forró legyen a szurok. Hátha úgy nem kezdenek a gonosz lelkek csúfondáros nótákat énekelni.
Korunk látomásait megidéző pillanatokkal és kellő humorral megtűzdelt, tanulságos mennybéli történet.
Nagy gratula + ötös pacsi!
Kedves László, szégyenletes, hogy az idők kezdetétől nem sikerült egyetlen politikusnak sem bejutni az újjászületők közé. Reméljük, hogy az Úr betarja szavát, helyreteszi a világ politikusainak agyacskáját, és azok rájönnek majd, hogy nem uralkodni választotta őket a nép, hanem szolgálni.