SZÉPIRODALOM

Ütemesen nyikorgott a bicikli a gyerek alatt, amikor szélsebesen tekert, hogy mihamarabb a dombhoz érjen. Nem tudta, hogy a szeretett kis járműve azért ad ki éles, furcsa hangokat, mert valami elromlott, vagy azért, mert már kinőtte, és túl nehéz ahhoz, hogy ráüljön, de most nem is volt a legfontosabb. Látványos felhők vonulnak az égen, amiket a dombról kell néznie!
Már egy ideje rájött, hogy onnan csodálhatja meg a legtöbb nagy, fehér felhőt. Nem olyan, mintha az udvarból, és még csak nem is olyan, mintha az utcából nézné azokat. A város melletti dombon minden irányba teljesen szétlát, és akárhányszor elmegy oda, mindig teljesen egyedül van.
Órákig képes volt a dombon álldogálni, de ha igazán belemerült a felhőnézésbe, lefeküdt a fűbe, mert így még izgalmasabbnak tűntek a felette áthaladó felhők.
Végre a dombhoz ért. A biciklit a fűbe fektette, tekintete máris az égre meredt. Elmosolyodott, amikor látta, hogy időben odaért.
Mivel talán még a szokásosnál is gyorsabban kerekezett, azonnal a hátára feküdt. Szinte rögtön fölé került az első felhő.
Egy jól megtermett bárányfelhő siklott át az égen. Elől két félkör türemkedett ki, az egyik oldalán merőlegesen egy hosszúkás, vékonyabb csík húzódott. Lejjebb minden irányban tömör formák tették még szebbé a felhőképződményt.
– Olyan, mint egy kiselefánt – suttogta. – Ott vannak a fülei, ott az ormánya, ott pedig a lábacskái.
Szerette az elefántokat. Élőben még ugyan egyet sem látott, de mesekönyvekben és a tévében igen. Kisebb korában ajándékba kapott egy plüsselefántot, amire azt mondták a szülei, hogy majd szerencsét hoz neki az életben. Sokáig vele aludt, de még most is az ágyához közel tartja. Ha rosszat álmodik – és ez mostanában sajnos egyre gyakrabban előfordul –, csak ránéz az elefántra, és már szinte meg is nyugszik.
Egy teljesen más alakú felhő érkezett. Az eleje ugyan még hasonlóan kerek volt, mint az előző, de másféle kerek, nem olyan, mint amit elefántfülekhez lehetne hasonlítani. Sokkal inkább olyan, mint két gombóc fagyi, és mivel a felhő többi része egyre keskenyebb volt, még egy tölcsérforma is kirajzolódott a gömbökhöz.
– Fagyi – nyalta meg a száját.
Kellemes emlékek lepték el, szinte a szájában érezte a hűsítő, édes, krémes ízeket. Nagyon szerette a fagyit. Mennyit kapott régebben a szüleitől! Hideg, gyümölcsös gömböket.
Az édes érzet hirtelen kesernyéssé vált. Belegondolt, milyen régen tarthatott a kezében egy adag fagyit. Amióta a szülei elváltak, hiába van egyre kevesebbet otthon az anyja, semmilyen édességre nem futja. De a legfőbb gond nem a fagyi hiánya, hanem minden más, ami ezzel jár.
A harmadik felhő eleje első ránézésre egy labda alakját vette fel, azonban a folytatás egy egybefüggő törzset, és minden oldalról szinte ugyanakkora elágazásokat hozott. Apró kezeket és lábakat.
– Kisbaba – mutatott az égre.
Még sosem látott ilyen felhőt. Tényleg úgy tűnt, mintha egy hason fekvő csecsemő költözött volna fel az égre. Ha lennének szárnyai, akár még angyal is lehetne.
A három kép közül ezen töprengett leginkább. Most, hogy már kamasz, sokat visszagondolt kisgyermekkorára. Akkor teljesen vidámnak tűnt az élet, most viszont egyre többször nem tudja, hogyan lehetne csak feleannyira az. Ahogy az iskolában hallotta, a legtöbben már a felnőttlétről ábrándoznak; ő azonban visszafelé menne az időben, bár ezt még senkinek sem vallotta be.
Plüsselefánt, fagyi és kisbaba. Megannyi emlékképe elevenedett fel, a hangos nevetésektől kezdve a közös kirándulásokon át a karácsonyfa díszítéséig. Szeretett volna kistestvért is, mára reménytelenül.
Észre sem vette, hogy alkonyodni kezdett.
– Jól vagy? – zavarta meg egy hang.
A kamasz ijedtségében azonnal felpattant a fűből. Egy ősz, szakállas férfi állt vele szemben. Korábban még soha nem látta.
– I..ii…igen – felelt szemlesütve, mint akit valamilyen csínytevésen kaptak.
Az öreg rezzenéstelen arccal nézett rá, de tekintete nem szigorú, inkább aggódó volt.
– Megkérdezhetem, mit csinálsz itt?
– Én… én…csak rajzolok a felhőkből – tördelte elvörösödve kezeit a kamasz.
Soha senkinek nem árulta még el, mit keres lépten-nyomon a dombon. Zavarba jött, hogy ezt elsőként egy idegenre tudta meg róla.
– Rajzolsz? De hát nincs is nálad papír vagy ceruza – vonta fel szemöldökét az idős férfi.
– Tudom. Rá… ránézek… egy felhőre, és amilyen alakú, arról… képzelek valamit. Mintha rajzolnék – hebegett a gyerek.
Az öreg bólintott.
– Értem. Akkor elmondom, hogy én is szoktam hasonlót. Csak én a csillagokkal.
A gyerek még most sem mert az ismeretlen szemébe nézni.
– Egyszer próbáld ki. Érdemes – folytatta az idős ember.
A fiatal megcsóválta a fejét.
– Nem szoktam. Csak... a felhőkből.
– Nem most. Majd – nézett fel az ősz férfi, majd hátat fordított és lesétált a dombról.
A kamasz villámgyorsan biciklire pattant. Pityergett, nem értette az öreget és már a látott felhőformákkal sem törődött. Mihamarabb otthon akart lenni, de eldöntötte, hogy anyjának semmiről sem szól.
Később messze sodródott tőle és a várostól, valamint a korábbi életcéljaitól is. Egy éjjel, amikor teljesen magába roskadt, egy üveg bor társaságában ült kint az erkélyén. A bor mámorától csillogó szemmel suttogta az éjszakába:
– Hol rontottam el?
A távolba meredt, a csillagokat nézte. Az ég egyik felén kirajzolódtak a messzi, sárga pontocskák, a másikat felhők borították.
Néhány fényesebb csillagra lett figyelmes. Ha összekötné őket, egy félkör alakot kapna. Olyat, mint amilyen egy domb.
Mily különös az elme. Évtizedekre elrejt, elfojt vagy elraktároz valamit, ami egy adott pillanatban – az ember akarata nélkül – felszínre szökik, és mindent eláraszt.
A domb, a felhők, a kis, nyikorgó bicikli, az öreg, a csillagok és minden gyermekkori fájdalom. Egyetlen pillanatba sűrűsödött mindaz, amiről azt gondolta, hogy már semmilyen jelentősége nincs.
Hajnalig az eget bámulta. Hálás volt azért, hogy a csillagokban meglátta a dombot, és tudta, hogy ha egyetlen kép ekkora hatással van rá, akkor még van teendője a múlttal. S ha tudja, merre kell keresnie önmaga fejlődését, akkor még van remény.
Az átvirrasztott éjszaka után csak annyit mondott:
– Igaza volt annak az öregnek. A csillagokból is lehet rajzolni.