Egyik reggel Róka Robi és Réka elindultak a baromfiudvar felé, hogy meglátogassák kis barátjukat, Csipit.
A kapuban összetalálkoztak Károly kakassal, aki éberen őrizte az udvar lakóinak nyugalmát.
– Jó reggelt, gyerekek, mi járatban erre? – kérdezte harsány hangon a kakas.
– Jó reggelt, Károly bácsi! –köszönt egyszerre a két kisróka.
– Azért jöttünk, hogy elhívjuk Csipit egy kis kalandra – válaszolt illedelmesen Réka.
– Egy kis kalandra? – kérdezte gyanakvóan a kakas.
– Tetszik tudni, a dombon túl, a mező mellett van egy hatalmas szamócás – kezdte mondókáját Robi. – Anyukánk azt mondta, hogy a csirkék nagyon szeretik a bogyós gyümölcsöket és a szamócát is.
– Így van! Anyukátoknak igaza van – mosolyodott el Károly.
– Ezért arra gondoltunk, hogy Csipit elhívjuk magunkkal, hogy megkóstolhassa a finom érett szamócákat – folytatta a rókakölyök.
– Ez igazán kedves ötlet tőletek. Biztos nagyon fog örülni Csipi, ha meghallja, mit találtatok ki.
Már épp hangos kukorékolásba fogott volna a kakas, hogy előhívja kisfiát, amikor a tyúkól mögül előszaladt a kis fekete pelyhes csibe.
– Sziasztok! – köszöntötte lelkesen barátait.
– Azért jöttünk, hogy elvigyünk egy kis szamócakóstolásra! – jelentette ki Réka.
– Tényleg? – kerekítette csodálkozva apró szemét a csibe. – Apa, apa, ugye elmehetek? – fordult könyörgőn apja felé Csipi.
– Hát persze kicsim, de csak akkor, ha megígéritek, vigyáztok magatokra és egymásra!
– Persze-persze! Megígérjük! – kiáltozták kórusban a kölykök.
– Csipi, olyan, mintha a testvérünk lenne! Megóvjuk mindentől! – fogadkozott a két kisróka.
– Rendben gyerekek, menjetek! De napnyugta előtt érjetek haza! – hangzott az atyai figyelmeztetés.
– Úgy lesz apa! – ígérte meg a kiscsirke.
– Viszlát, gyerekek! Érezzétek jól magatokat! – köszönt el a kakas egy harsány kukorékolással.
A három jó barát vidáman beszélgetve elindult a közeli domb irányába.
– Képzeld Csipi, hatalmas, érett, piros szamócák várnak minket. Meglátod, nem tudsz majd választani a sok szép termés közül – mesélte Réka.
– Alig várom, hogy odaérjünk. Még sohasem ettem, de anya mesélte, hogy nagyon finom. Néha a gazda hoz az udvar lakóinak mindenféle gyümölcsöt, így ők már kóstolták.
– Látod, már itt is vagyunk! – mutatott a közeli hatalmas bokrokra Robi.
– Nézd mennyi pirosló gyümölcs csüng lefelé! Gyere, kóstold meg! – azzal Réka lehajtott egy szamócáktól roskadozó hosszú ágat, így Csipi könnyedén le tudta szakítani az édes szemeket.
– Hmmm… ez tényleg finom! – állapította meg Csipi két falat között.
A gyerekek miután degeszre tömték a hasukat a finomsággal, megpihentek a bokrok árnyékában.
– Halljátok ti is? – kérdezte váratlanul Robi a többieket.
– Mintha valaki sírna – jelentette ki Csipi.
– Vajon ki lehet az? – kíváncsiskodott Réka.
– Gyertek, nézzük meg! – pattant fel Csipi, és átbújt a bokrok sűrű ágai között.
– Várj, Csipi! Ne rohanj el! Nem tudhatod mi vár rád! – próbálta figyelmeztetni Robi a csibét, miközben igyekezett utolérni a bokorban.
– Várjatok meg engem is! – loholt a nyomukban Réka.
Ahogy átverekedték magukat az ágak között, egy kis tisztásra jutottak. A mező túloldalán egy nagy, barna, szőrös állat üldögélve sírdogált.
A három barát meglepődött a fura szerzeten, és sugdolózva tanakodtak mitévők legyenek.
– Oda kell mennünk hozzá! – javasolta Csipi.
– Azt nem lehet! Megígértük apukádnak, hogy vigyázunk rád. Őt meg nem ismerjük – mutatott a szőrmók felé Réka, – nem tudhatjuk, hogy nem akar esetleg minket megenni.
– De hiszen sír! Biztos, hogy valami baj történt vele! – válaszolta a kiscsirke. – Apukám nekem azt tanította, hogy aki bajban van, annak segíteni kell.
– Csipi, ez egy medvebocs! Nekünk pedig azt tanította anyukánk, hogy a medvék nem a barátaink! – figyelmeztette Robi a csibét.
– Akkor sem hagyhatjuk, hogy tovább sírjon! – dacolva toppantott egyet pici lábával Csipi. – Én odamegyek és beszélek vele – jelentette ki, meg sem várva a tiltakozó rókák intelmeit.
Határozott léptekkel odament a medvebocs lába elé, a rókák lélekszakadva rohantak utána. A kiscsirke hangosan megköszörülte a torkát, hátha a medve felfigyel rá, azonban az csak jajgatott, és a szemét törölgetve sírt.
– Szia! Én Csipi vagyok! – kiáltott oda ekkor hangosan a csibe.
A sírás váratlanul abbamaradt, a bocs nagyokat pislogva nézte a lábánál álldogáló különös kis csapatot.
– Sziasztok! Ma-aar-ci-hi vagyok – mutatkozott be hüppögve a kismedve.
– Ő itt a húgom Réka, én pedig Robi vagyok – válaszolt a vörösbundás kölyök.
– Marci mondd, miért sírsz? – érdeklődött a csibe.
– Nagyon fáj a lábam! – ezzel újra bömbölve eleredtek a bocs könnyei.
– Ne sírj, kérlek! Mutasd, hol fáj! Hátha tudunk segíteni – ajánlotta fel a segítségüket Csipi.
A maci rámutatott az egyik lábára.
– Valami nagyon szúrja a talpamat, rá sem tudok állni. Így hogy megyek haza? Anyukám már biztosan keres! – és ismét sírásra görbült a szája.
– Várj, hadd nézzük meg közelebbről! – azzal a csibe és a rókák közelebb léptek a medve hatalmas tappancsához, és alaposan megvizsgálták.
– Aha! Nézzétek csak! – kiáltott fel a kiscsirke. – Megtaláltam a baj forrását – mutatta a maci talpába fúródott vaskos, kis tüskét.
– Mégis hogyan szedjük ki onnan? – tanakodott Robi.
– Nekem van egy ötletem! – mutatott sárga kis csőrére Csipi. – Figyelj rám, Marci! Egy tüske van a talpadban, amit ki kell szedni.
– Egy tüske? Jajj, biztos nagyon fájni fog! – nyafogott a bocs.
– Nyugodj meg, Marci! Csak egy pillanat és készen is leszünk! – biztatta a macit Réka.
– Biztos? – kérdezte a bocs, miközben ismét könnyek szöktek a szemébe.
– Biztos! – vágta rá Robi, és vigasztalásul megpaskolta a medve szőrös lábát.
Csipi közelebb lépett a bocs talpához, és egy gyors mozdulattal kihúzta a tüskét.
– Aúúú! – jajdult fel a medve.
– Már készen is vagyunk! Látod? – mutatta Csipi a csőrében tartott tüskét.
– Köszönöm nektek barátaim! – hálálkodott a bocs. – Nélkületek nem tudom, hogy mire mentem volna!
Ebben pillanatban hangosan csörtetve, ágakat letörve a bokrok mögül előbukkant egy hatalmas medve feje.
– Mit tettetek az én kicsi fiammal? – bömbölte a szőrös fenevad.
– Anya, Anya! Ne bántsd őket! Ők nem tettek semmi rosszat! – hirtelen felpattanva a megszeppent társaság elé állt Marci.
– Hát akkor miért kiáltoztál kisfiam? – kérte számon bocsát a medve.
– Tetszik tudni, Marci lábába tüske fúródott – lépett elő a maci háta mögül Csipi. – Nem tudott járni, ezért nagyon sírt. De már nincsen baj, mert megszabadítottuk a tüskétől – húzta ki magát büszkén a pelyhes csibe.
– Tényleg? Igaz ez Marci? – fordult fiához a medvemama.
– Igen, így volt. De most már nem fáj! Nézd! – azzal körbe ugrálta új barátait.
– Köszönöm nektek gyerekek, hogy nem hagytátok itt a bajban az én kisfiamat. Hogyan hálálhatnám meg nektek a kedvességeteket?
– Nagyon szeretjük a szamócát – kezdte Csipi – és vannak olyan ágak, amit sehogyan sem érünk el, túl picik vagyunk hozzá – pislogott a bokrok felé a kiscsirke.
– Gyertek gyerekek, segítünk nektek! – azzal maga előtt terelve a három jó barátot és a bocsát, a szamócáshoz sétáltak.
– Így ni! Egyetek annyit, amennyi csak belétek fér! – a medvemama nevetve lehajtotta a magasra nyúló ágakat a kis csapat elé.
– Köszönjük! – és a gyerekek vidáman eszegették az érett szamócát.
– Lassan indulnunk kell, mert naplemente előtt haza kell érned! – figyelmeztette Robi Csipit.
– Igazad van, menjünk!
Elköszöntek a kismedvétől és az anyukájától.
– Máskor is eljöttök majd? – kérdezte félénken a maci. – Játszhatnánk együtt!
– Persze, Marci! Ha legközelebb erre járunk, megkeresünk! – ígérte meg Csipi, majd átölelte a bocs szőrös lábát, aki megsimogatta fekete fejecskéjét.
– Még egyszer köszönöm nektek! – integetett a kismedve a távozó társaság után.
A három jó barát büszkén lépett be a tyúkudvarba, ahol már Csipi testvérei izgatottan várták őket.
– Éppen időben! – jelentette ki Károly kakas. – Mindjárt lemegy a nap.
– Képzeljétek, ma megmentettünk egy kismedvét! – újságolta Csipi a többieknek.
– Mit hallok?! Medvét? – hüledezett Károly.
– Ne tessék aggódni, csak egy megszeppent medvebocs volt, akinek tüske ment a talpába – nyugtatta Robi a háborgó kakast.
– Csipi pedig igazi hős volt, aki a csőrével kicsípte azt a fránya, bajt okozó tüskét – büszkélkedett Réka.
– Szóval a kisfiam a nap hőse – húzta ki magát a kakas, miközben megcirógatta a csibe puha buksiját.
Hozzászólások