égi kertjét kondenzcsíkok túrják szét.
Az ablak, hol állok – világegyetem,
időm formuláit innen figyelem.
Rács – mely eddig sokat nem takart, most teret nyer,
hámló rozsdarétege új festésért perel.
Sarka, pókok gyarmata – szemem még fókuszál –,
kusza hálójukon a gondolat-szél riszál.
Egy üzenet hull bele, aprócska muslinca.
Két pók fedi fel magát – hiába volt titka –,
rohanva araszol vagy araszolva rohan?
A másik sarokból is megindul a roham.
Középtájon azonban, csak egymást találják,
és morcos indulattal nyolc lábuk darálják.
Előpukkan a nap, sóhajt a reggeli szél –
elszáll a muslinca, a rabul ejtett levél.
Potyognak a póklábak, ízek, béna percek
(így emberként átélve: forró lett a helyzet),
végül a két póktest halkan huppan a kőre...
Majd emlékezz mérgükre – ne légy ilyen dőre!
Hozzászólások
Igen, találkozhattál már régebben ezzel a verssel Péter, kb. 4-5 portálon fenn van.
Re-üdv. + a pacsi!
Recuppróka!
Ahogy a tetszésem is (meg az is, amivel máig vitatkozom :) )
cuppacsi! :))
Nem mostani darab már ez, akkoriban még gyakorta álldogáltam a garázsablakban hajnalonta. Figyeltem a felszálló gépeket, valamint a pókokat és a mohó muslincákat, amik rendre gyűltek a cefreszagra. :DDD
Köszönöm a véleményed, pacsizlak!
* Beküldő: Bartalovics Zoltán; dátum: Február 8, 2010; idő: 3:26pm