Halálunk oka a növekvő entrópia.
Spontán folyamatok nyeldesik el
a kezdeti, erőteljes kontrasztokat.
Évről évre homogénebbé válunk,
feloldódnak bennünk az emlékek.
Halmazunkban végül már nem lesz
szeretet, harag, sóvárgás és hála
czinege lászló költő (26)
volt egy lányom Katalin
most viszont már nem is int
nem is beszél énvelem
nem érdekli életem
kértem dolgozzon nekem
ne legyen reménytelen
végső rostán kibukó
csepűrágást tanuló
sajnos megvezetett lett
folyton ellenemre tett
anyja álm
Madárfüttyös kis falumban
istenadta vasárnap van.
Nem szól duda, nem jár futár,
csupán a harkály kalapál.
Rigócska a hírét cifrázza:
nyitott az utcai cukrászda!
Versenyt trillázik, fújja dalom:
pihen a flex, nem visít vason.
Nyurgul a g
(57. születésnapomra)
Kínos meghatódás, fura döbbenet,
ötvenhét villanás, égre írt jelek
mintáján matat a nagyra nőtt gyerek,
s lemondó mosollyal magára mered.
Ha a múlt hullámán felbillen a kedély,
a leghízelgőbb toposz is üres csanak,
bár kon
Slisszolnak a gyalogbékák,
tarka gyíkok és csigák,
aki marad - az türelmes -,
s nem fúj bohóctrombitát.
Hová tűnnek el a medvék,
farkasok s a vadkanok?
Nem hallani zihálásuk,
csendesek a hajnalok.
Újra badar szokás hódít,
a nyugatra kö
Úgy riadtam fel, mint akit golflabda csapott kupán...
Elismerem, hirtelen ébredve álmomból időnként félek.
Mi történhetett? Reccsent a bútorok kiszáradt kötése,
vagy éjszakai kompom futtattam zátonyra balga mód?
Az őszi ritkulásban kandin kémlel
Nap felé fordítom kerti hintaágyam,
eldajkálom magam a kora-őszi nyárban.
Zuhan a gondolat – ólomként, magától –,
lehunyt szemeimben megérint a távol.
Csónakban ülök, híg csendbe zár a nádas,
csillámló víztükör nyugodt fénye bágyaszt.
Úszóva
Izzadt nyár volt – fáradt.
Remegő emlékként idézem fel szádat –
szóbuborékaid iszapból szállt hangok,
nem fogta fel elmém, a tavon visszhangzott.
Mikor elpattantak a fátyolos szógömbök,
csak néztem ajkad ívét, mint dacosan felgyöngylött.
Óc
Hangosvers formátum: https://soundcloud.com/4-dim/becs-lj-akkor
Bársonyt tapogató szatócs éjjeleken,
amikor a lélek szemtükrödben pihen,
amikor a homály elfújja gyertyáit,
amikor az álom logikája csábít.
Táncolj, csókolj, remegj!
Óvatosan l
a nappal mérges füstködét
szűri az éj derengő szövetén
a lámpafények karcos udvarukban
sárgán imbolyognak mint van gogh
hamis napraforgói* a recézett levegőben
sárgán imbolyognak mint van gogh
hamis napraforgói* a recézett levegőben
por ül rá a sötétre és földre nyomja
a benne éledő koldus világosságot
remegve
esőfüggöny fénylő rémség
egész éjjel zordan zuhog
kriptából jött sírsötétség
ablaktörlőm álmot susog
hogyha fognád mindig kezem
az éj nekünk pezsgőt bont’na
táncba hívna fény-bálterem
hajnalmámor horizontja
naptestünkben tűzvirradat
t
az éj nekünk pezsgőt bont’na
táncba hívna fény-bálterem
hajnalmámor horizontja
naptestünkben tűzvirradat
t
Pince homályából
fénylőn tűntél elő,
szemed mécsesében
imbolygott a jövő.
Derekad hullámzott,
mint lázas látomás,
ajkaid formázta
gyöngyházfényű varázs.
Csalogató karod
lágy táncba ringatott,
hangodban vonzódás
vezényelt dallamot.
Testemben az é
első lépésekhez
biztatást keresve
inogva érkezni
karoló kezekbe
ifjú évek gyötrő
vizsgáit feledve
reményekkel vágyni
biztos munkahelyre
látni pár ostobát
érezni a semmit
befogni a szájat
nem szólni meg senkit
beállni a sorba
felv
Hajnalodik, halkan haldoklik az éj,
égi kertjét kondenzcsíkok túrják szét.
Az ablak, hol állok – világegyetem,
időm formuláit innen figyelem.
égi kertjét kondenzcsíkok túrják szét.
Az ablak, hol állok – világegyetem,
időm formuláit innen figyelem.
Rács – mely eddig sokat nem takart, most teret nyer,
hámló rozsdarétege új festésért perel.
S
Lomhán csurran nyáréj-patak,
csobbanása csendbe ragad.
Hullámhangod ringató dal,
így alszom el – altatóval.
Örvény húz le, mélye álom –
segít meddő éjszakákon,
mikor messzeséged mérem,
nyúlok feléd a sötétben.
Idő dörren, villan emlék,
Hiába rejted lelkedet,
hiába hangsúly, ékezet -
rémálmaidban ott vagyok,
mindenről, mindent megtudok.
Én oldok zárat, nyers kötélt –
hisz sosem voltál eltökélt –
hóhérod úgyis én vagyok,
nyakadba hurkot én rakok.
Kijárna talmi képzelet,
mi versbe
(pszichózis)
Míg dúl a harc, és vág a vita –
csak tanakodik a taktika.
Sző a csel, bősz kínt fúrva farag
a felgyülemlett ok és harag.
Talmi tettre, megbántó beszéd,
ma köszönés nincs, holnap ebéd.
A vacsora: rég elmúlt divat –
süsd meg temagad a
gondoltam ha egyszer én
átlépek a múlt térfelén
elhagyom önálló korom
bezárom legénylakom
akkor ez már végleges
nem csak holmi képletek
függvények játszanak velem
nem csúfol meg az értelem
ám döntött kiskupaktanács
prókátorok pár kotkodács
t
őszben úszó levél
horgonyként hull elém
időörvénybe ránt
hosszú estek érnek
ajkamra hűlt ének
tétovasága bánt
felhajtom gallérom
csörgetem fillérem
útravaló gyanánt
homályba indulok
kísértő alakok
vágnak elém haránt
illó emlékezet
végtelenje v
tétován fordulsz felém,
arcomra téved kezed -
derengő éned egén
pilledő pára lebeg,
madarak könnye szitál,
álmodó kérdés remeg -
hozzám feszülve riszál,
mellemen elszendereg.
szunnyadó vállad átölelem -
kábulatod elmúló tünet -
szemedben tágul a f
kábulatod elmúló tünet -
szemedben tágul a f
