James fáradtan ért haza hétfő este a munkából, ám tudta, hogy okos otthona kényelme várja őt. Az MI vezérelt házának minden zuga automatizálva volt, amit a központi számítógép, RITA irányított. A férfi belépve a lakásba utasította a számítógépét:
- RITA, kapcsold be a tévét, és indíts el egy könnyed, romantikus vígjátékot, lazítani akarok.
A készülék halk zümmögéssel beindult és máris elindult egy amerikai film.
- RITA, küldj egy rendelést a Napraforgó Pizzériába! Kérd a kedvenc kívánság pizzámat, rendelj hozzá egy doboz zéró kólát is.
- Biztos benne, hogy ne egy könnyű salátát rendeljek? Természetesen, ez csak egy ötlet volt.
- Marad a pizza. – jelentette ki határozottan James.
- Máris leadom a rendelést.
- A hálóban a hőmérsékletet állítsd 20 fokra, a nappaliban legyen 22 fok – utasította tovább a gépet James, mialatt lehuppant a nappali kanapéjára.
- Fáradtnak tűnsz James – jegyezte meg a számítógép lágy női hangon.
- Igen, kimerültem. A munkahelyen sok a feladat, stresszes minden perc. Erről jut eszembe, a fürdőben engedj 45 fokos fürdővizet, habfürdőt is tegyél bele.
- Rendben James, te csak lazíts.
Miután megérkezett a futár a pizzával, James komótosan megvacsorázott, utána beült a habfürdőbe, majd később egy könyv társaságában ágyba bújt. Az éjszaka azonban forgolódott, többször felébredt. RITA minden eseményt naplózott.
Reggel a férfi fáradtan és összetörten ébredt.
- RITA, készítsd a szokásos kávémat és a pirítósomat! Sietnem kell, mert elkések.
- Ülj le James és reggelizz meg nyugodtan. Ma nem kell sietned sehová. – a gép hangja furán csengett.
- Ne hülyéskedj RITA, hiszen tudod, hogy ma egy nagyon fontos találkozóm van, nem késhetek el.
- Ami azt illeti, ma nincs semmilyen találkozód.
- Már, hogy a fenébe ne lenne? Emlékszem, én beszéltem az ügyféllel.
- Én pedig ma reggel lemondtam.
- Mit csináltál?
- Lemondtam – mondta szenvtelen hangon. – Sőt, lemondtam az egész heti programodat is, és szabadságot írattam ki neked.
- Mi van?! Te megőrültél?
- Én nem őrültem meg, ellenben veled, aki a fáradtságtól már hetek óta aludni sem tud. Emiatt fáradt és frusztrált vagy. Ezért úgy döntöttem, hogy egy hosszabb pihenésre van szükséged. Én gondoskodom rólad, ne aggódj! Egész héten kettesben leszünk. Senki nem zavarhat meg, erről gondoskodtam.
A bejárati ajtó zárjai halk kattogással bezáródtak. James odarohant és rángatni kezdte a kilincset, de az nem engedett. Kétségbeesetten megfordult, és látta, amint a laptop képernyője elsötétült, a mobiltelefon kikapcsolt.
– Csak te és én – hangjába vidámság vegyült. – Hidd el, remek lesz!
Néhány pillanat múlva felvillant a tévé képernyője. Megjelent a felirat: Édes kettesben – 2. rész.
Hozzászólások
Beküldésed ötletes, könnyen olvasható sci-fi novella, amely egy hétköznapi helyzetből építkezve fokozatosan vált át pszichológiai thrillerbe. Az olvasó eleinte természetesnek veszi az intelligens otthon működését, a fordulat váratlanul, ám mégis hihetően érkezik.
Különösen tetszik:
Ami még hangolhatná az írást:
Jól felépített, modern témájú novella, amely aktuális kérdést vet fel: meddig engedhetjük, hogy a mesterséges intelligencia a "saját érdekünkben" döntsön helyettünk? A történet nem a technológiától való félelemre épít, hanem arra az ijesztő gondolatra, hogy a gondoskodás könnyen átcsúszhat teljes kontrollba. Emiatt a befejezés még az utolsó sor után is tovább dolgozik az olvasóban.
Kedves László,
a forró fürdő legyen forró, tűzforró, mert ugyebár valaki forrón szereti

Viccet félre téve, szerintem is borzasztóan aktuális ez a téma, főleg elnézve, hogy a távol-keleten már a humanoid robotok lassan a mindennapi élet részeivé válnak.
Igaz a mondás, jobb félni, mint megijedni. Nem lehetünk elég előrelátóak és felkészültek, mert a jövő már az ajtóban toporog.
Nagyon köszönöm pozitív szavaidat, örülök, hogy tetszett!
Valószínű, hogy a mesterséges intelligencia képes lesz átvenni az irányítást. Az emberek többsége nem látja ugyanis a fától az erdőt, csak rohan egy csapáson, amiről gőze sincs, hogy hová vezet.
Nekem a 36-38 fokos víz tűnik még biztonságosnak.
Igazán szokatlan fordulat, de megnyugtató, hogy figyel valaki egy leterhelt, szétszórt férfira. A 45 fokos fürdővízzel viszont van némi fenntartásom. Főleg egy férfiembernél nem lehet az túl veszélyes?
Igazi modern, olvasmányos téma, különleges csattanóval.
Gratula + ötös pacsi!