SZÉPIRODALOM

Kovács lassan lépkedett az úton az óvoda felé. Szép őszi nap volt. A fák lassan hullajtani kezdték elsárgult leveleiket. Ma Kovács ment a gyerekéért. Felesége nem ért rá, mert főzött.
Az apa igen meg volt hatva. Dicsőségnek vette, hogy ő mehet ma érte mert elfoglalt ember volt.
– Végre láthatom a barátait, vagy azt, hogy hogyan játszik a többiekkel.
Ezen gondolkozott. Peti kedves gyerek volt. Szorgalmasan mindig mindenre odafigyelt. Számolni is tudott már, az írást anyja mutatta meg neki. Kovács figyelemmel kísérte kisfia fejlődését. Mikor leültek vacsorázni mindig megkérdezte tőle: Mit csinált, hogyan érezte magát az óvodában.
– Nagyon jó hely- mondta Peti. Kedves az óvó néni és a gyerekek is.
Csak ennyit tudott apja. De élőben még nem látta hogyan viselkedik fia.
Nagyon kíváncsi volt.
Az óvoda előtt a játszótéren egy fiúcska üveggolyóival játszott. Gurgatta, lökdöste, pöckölte őket. Kovács megállt, és a gyereket figyelte. A gyerekhez odalépett két nagyobb fiú. Nem figyelt rájuk csak érezte, hogy valami eltakarja előle a nap sugarait. Aztán felnézett és mosolygott szelíd arcával. A két fiú is visszamosolygott, majd az egyik belerúgott az üveggolyókba melyek szétgurultak a téren.
– Na! – emelte fel hangját a kisfiú. Ezt miért csináltad?
A két kölyök nevetett sőt hahotázott.
Kovács aki végig nézte az eseményeket oda sietett hozzájuk. Amikor odaért a zokogó gyerekben Petit ismerte fel.
– Petikém.- mondta megdöbbenve.
Peti könnyes arcát apjára meresztette. A fiúk még mindig kacagtak ügyet sem vetve Kovácsra.
– Nem szégyellitek magatokat?
Elhalhattak.
– Kérjetek bocsánatot.
Nem kértek bocsánatot. Lehajtották fejüket és elkullogtak.
– Jól vagy? – kérdezte fiát lehajolva hozzá.
Igen. – szipogta- Csak az üveggolyóimat rúgták el.
– Gyere, megkeressük mind.
Majd kézen fogva elindult vele, hogy a golyók nyomára akadjanak. Öt perc alatt meg is találták az összeset. Aztán elindultak haza felé. Szépen lassan bandukoltak az őszi naplementében. Kovácsné már finom vacsorával várta őket.