ALAPÍTÓ

Elszívás

10843569899?profile=original



Leszoktam a piáról,
leszoktam a bagóról.
Olvastam a szex is gáz

abbahagytam az olvasást.
Néha tematikusan elgondolkodom:
mégis, hová folyik el a jövedelmem?
A lemondásnak, a visszafogásnak
valahol meg kellene mutatkozni…
Talán, ha le lehetne cserélni az életem
(egy idomított fiatalra), s mint öreg macskát –
amelyik durcásan bepiszkol az ágy alá –,
megpaskolva kitenni a reptéri parkolóban.
Ám annyira kételkedem már mindenben,
és olyan száraz ez a lőrinci homok,
csak elszívja az érveket körülöttem.
Igazi családom sincsen, csak látszat.
Most – szeretnék kimenni a temetőbe,
kihantolni édesanyámat.


2007. 08. 26.

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALAPÍTÓ

    Miért... miért... talán, hogy lehessen elszívni tőlünk. :)
    A világ 133 eladósodott országa közt a 19. előkelő hely a miénk.  Biztos, ez is a száraz lőrinci homok miatt van, nem pedig az üledékes rózsadombi mészkő teszi.

  • ALKOTÓ

    Amíg olvastam az jutott eszembe, akkor miért élünk?

  • ALAPÍTÓ
    Hori, itt van egy csavar a dologban, - nem is a szeretetre vágyik annyira a szamuráj, hanem inkább hitetlen:

    olyan száraz ez a lőrinci homok,
    csak elszívja az érveket körülöttem


    Ezért szeretném kihantolni édesanyámat... hogy megvan-e még a sírjában. :(
  • ALAPÍTÓ
    Cseréld le kedves Judit, te még megteheted...!
    Még előtted az élet. Persze így mondták azoknak a fiataloknak is, akik körülöttem álltak oklevélosztáskor és megbuktak. :(
  • ALAPÍTÓ
    Igen Tövis, az a legnagyobb gond, hogy - mi, akik hittünk a rendszerváltásban, lelkesedtünk - sokkal rosszabbul élünk. Akik pedig rettegtek tőle, azokkal valahogy most is fut a szekér.
  • ALKOTÓ
    A Létezés útvesztőiből nehéz kikecmeregni, valóban, néha csak az édesanya marad vagy a szeretett emléke.
Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum