SZÉPIRODALOM

Fél nyolc. A vonat sehol. A fene esne belé! Ő sincs sehol. Itt kellene lennie. A gondolataim teljesen összegabalyodtak az érzéseimmel, már nem vagyok biztos magamban, és ez így nem jó. Ahogy múlik az idő, egyre feszültebb leszek, és a feszültséggel együtt nő bennem a kétkedés. Mi a búbánatot csinálok, ha valahol belekavartak a levesbe és nem jön el? Persze, begyakoroltam, minden lehetséges kérdésre megkerestem a tökéletes választ. Ha lesznek kérdések, persze. Na nem azt, amit gondolok, hanem azt, amit felelni kell. Ha hiba csúszik a számításba, meg kell oldanom. Soha nem tévedhetek. Azt nem engedhetem meg magamnak. A megbízásokat mindig tökéletesen teljesítem. Nomen est omen.

-Elnézést hölgyem, megmondaná mennyi az idő?
-Fél nyolc múlt öt perccel.
-Késik.
-Valóban.

Mit nézel olyan bután? Oltári folt éktelenkedik a kabátodon, te szerencsétlen! Jaj, ne nézz már olyan értetlenül, ott van, biztosan lezabáltad müzlis joghurttal! Vagy anyuci rakta a szád mellé a kanalat reggel, mikor induláskor még édelegtél vele a konyhában. Szánalmasan nevetséges vagy apukám, ha lenne rád időm megmutatnám neked, hogy kell bekajálni a tutit. De sajnos nem érek rád. És mégis. Te vagy az! Na végre!

-Ott az elején, nézze csak! Na várjon, letörlöm.
-Ó, köszönöm, nagyon kedves, észre sem vettem. Mindig rohanva eszem a reggelit.
-Ugyan, mind rohanunk valahová.

Ha tudnád! Ne vigyorogj olyan zavarodottan, te épp a vesztedbe igyekszel! Akinek itt kaján mosolyra van oka, az én vagyok picikém. Nem leszel nehéz eset. Nem vagy kihívás. Már megint egy nyúlbélát kaptam. Franc!
Legalább jön a vonat. Igen, előtted fogok tipegni a tűsarkaimon, és még riszálok is kicsit neked, jól látod! Gyere, gyere csak utánam! Azt hiszed nem látlak, mert a hátam mögött botorkálsz, de tévedsz. Látlak, mert ott vagyok mögötted is. Bánatosélet! Milyen szuper kriplit kaptam ki már megint! Mennyire elegem van belőletek! Na gyere szépen a szoknyám után, igen, felszállunk a vonatra, keresünk valami dohányzó kocsit, tudom, hogy te nem , ám én igen. Viszont szépen utánam gyalogolsz édes, és leparkolsz mellém.

-Elnézést, ideülhetek?
-Persze, de ma már ne kérjen több elnézést, már nem bírok annyit elnézni!

Mosolygok. Zavarban vagy, igaz? Ne csináld, mert megsajnállak! Nagyon ritkán fordul elő velem, de ha ennyire szerencsétlenül aranyosan nézel rám, meg foglak sajnálni. Aztán cipelhetlek magammal. Na még csak az kéne! Legyen már benned valami férfias! Na jó, essünk túl a szokásoson.

-A nevem Angéla. Ha már együtt utazunk.
-Öö-örülök!

Nyögd már ki a nevedet! Nem mintha nem tudnám, de így illik. Ne a dekoltázsomat nézd, az ajkaim ma sokkal erotikusabbak.Mondd a neved! Megint kedvesnek kell lennem, megőrülök tőled!

-Van neve?
-Van.
-El is árulja?
-Elnézést, Zoltán vagyok. Zoli. Leginkább.
-Engem leginkább Angélának szólítanak, mert ez a nevem. Tudja mit jelent a nevem?

Már megint kezdem. Imádom a veszélyt, szeretek pengeélen táncolni. Kicsit szórakoztatom magam. Nem, nem árulom el neki, még nem. Gyönyörű a szeme. Kíváncsivá tett. Értelmes tekintete van, csak iszonyatosan béna. Okos lehet, de otthon ketrecben tartják, erre feltenném a fél szárnyamat. Nem fogadhatok, folyton elfelejtem, hogy tilos a szerencsejáték. Nincs ebben a munkában semmi izgalom. Vagyis ritkán. A Főnök túl merev. Nem akarom magam alatt vágni a bárányfelhőket, ezért igyekszem betartani a szabályokat, bár ismer, tudja jól, hogy ez nekem iszonyatosan nehéz. Bízik bennem. Na. Vissza a feladathoz. Mosoly!

-Iiigen. Angyal. Ezt jelenti a neve.
-Valóban. Meg hírnök és követ.
-Maga gyönyörű.
-Tudom. Az a dolgom, hogy gyönyörű legyek. Meg határozott. Maga mivel foglalkozik?
-Mé-mérnök vagyok.

Tudom, hogy mérnök vagy. A szőke hajad olyan szép, a hatalmas kék szemeid pedig varázslatosak. Csak ne lennél olyan szerencsétlen! Harminckilenc. Életed derekán jársz. Sajnállak.

-Dohányzik?
-Nem.

Persze, hogy nem dohányzol, müzlizabáló anyámasszony katonája, te! Olyan szép vagy! Iszod a szavaimat, habzsolsz a tekinteteddel, és szívod a cigarettám füstjének aromáját. Bámulsz a zöld szemeimbe, és arra gondolsz, amire én. Na jó, legyen! Már úgyis sok van a rovásomon.

-Na jöjjön velem!
-Ööö...
-Jöjjön már, nem harapok!

Balfék. Szépséges mintapéldánya az ügyefogyottságnak. Csukd be az ajtót magad mögött! Úgy, ügyes vagy. Ülj le, és hagyd, hogy megcsókoljalak. Azt a mindenit, de bátortalan vagy! De visszacsókolsz. Nem csináltál még ilyet soha, igaz? Nem baj, többet nem is fogsz.

-Engedd!
-De...
-Csitt, ne beszélj! Ülj le, és hagyd magad!

Édes mamlasz. Kedves kétbalkezes. Ugye milyen jó? Na ugye, nem kell tőlem félni. Látod? Érzed? Jó vagyok én, túl jó hozzád, de nem bánom, nekem is ki kell néha kapcsolni.

-Angyal vagy... gyönyörű, mint egy angyal!
-Az vagyok, kedves, az vagyok. Engedd el magad, és én elviszlek a Mennyországba!

Ahhoz képest, hogy a vonat alá kellett volna esned, elég kellemes körülmények között távozol velem. Megérdemled. Jó vagy és szép. Iszom a lelkedet. Csodálatos vagy. Ennyit megér nekem egy újabb megrovás.

-Aaa... a szívem... hagyd abba, valami... valami nincs rendben...
-Nyugodj meg kedves! Minden rendben van. A legnagyobb rendben. Veled vagyok. Jó vagy. A jó fiúk pedig a Mennybe mennek.

Ugye mennyivel jobb volt így elmenni? Na látod! Nem csaptalak be.