Elmenetele óta semmi nem változott a szobában.
Úgy mondta mindig, hogy elment, fenntartva azt a lehetőséget, hogy még visszajön. Senki nem mert ellentmondani, csak lopva figyelték.
Élete folytatódott, mintha mi sem történt volna. Reggelenként érzéketlen arccal nézte postáját, mintha egy nyaralásból küldött képeslapot várna. A szobáját elkerülte, de ha mégis elment az ajtó előtt egy pillanatra megtorpant, a kilincset nézte, majd folytatta útját.
Egy vasárnap délután mintha mágnes húzná, átlépte a szoba küszöbét és megcsapta asszonya parfümjének illata. Lecsukta szemét. Az alig érezhető illaton keresztül, érezte jelenlétét. Körülötte volt.
A félig leengedett redőnyön keresztül beszivárgott a napfény szeletekre vágva a homályt és látta a léptei nyomán felkavart porszemcséket gomolyogni a fénysávokban.
Körülnézett s mintha észlelné utolsó mozdulatait. A vetetlen ágyban a lepedők megőrizték teste formáját. Szokása szerint asszonya kitakaródzott s a paplan a szőnyegre csúszott. A párnán látható volt a feje nyoma és ott hevert a csomóba gyúrt, átlátszó hálóing. Az éjjeli szekrényen a ketyegő ébresztő ette az időt, mintha semmi nem történt volna. A papír zsebkendőn rúzs pirosa.
A kis íróasztalon néhány futtában odavetett szó egy tömbről szakított papíron.
A számítógép képernyője élettelen, vak szemével nézte a napfény szeleteket a félhomályban.
Reggeli köntösét hanyagul egy szék támlájára dobta, amíg egy papucs az ágy előtti szőnyegen, a másik távolabb, a nyitott szekrény előtt azt a benyomást keltették, hogy még jelen van. Lelki szemeivel látta amint idegesen ledobja papucsát mielőtt a szekrényhez libben lábujjhegyen, mint egy balerina.
Ruháiból testének csodálatos illata áradt a nyitott szekrényajtón keresztül. Érezte nőiességét, ahogy tétovázó ujjai cirógatták a könnyű női holmikat.
Megérezte jelenlétét. A hónapok óta bezárt szoba levegője friss volt, feromonja, és egy megmagyarázhatatlan légkor életet adott a bútoroknak, mindennek.
Szívdobogása volt.
— Hol vagy?
Önmagának mormolt és az volt a benyomása, hogy asszonya kedves hangját hallja.
A szétdúlt ágyhoz lépett. Úgy érezte, hogy a részegítő illat erősebb lett, mint amikor testéhez ért és simogatta. Térdre esett a hideg ágy előtt és arcát a hajszálvékony ingbe temette.
Ebben a pillanatban a szíve megszűnt dobogni.
Másnap reggel a takarítónő így találta, s a nyomozók a nyitott ajtó ellenére is, érezték még a parfüm illatát.
*
Hozzászólások
Ütősek a francia parfümök. Félretéve a tréfát (kemények a magyar tréfák), annak ellenére, hogy a nevét sem tudtam meg, együttérzek a férfival. Remélem, idős korú volt már! Az időskorban ugyanis az a jó, nem kell attól tartani az embernek, hogy fiatalon hal meg.
Kézszorítás és gratula!
Nem engeded hosszú lére a cselekményt, jószerint "minimal art" stílusban adod át a mondandót. A szituáció, a hangulat, illetve a végkifejlet mégis jelentős nyomot hagy az olvasóban. A csapongó asszony fatális (gyakorlatilag morbid) hatást kiváltó feromonjai szinte átszivárognak a sorokon keresztül.
Elismeréssel gratulálok!
Borzasztóan nehéz lehetett a férfinak az egyedül töltött időben érzéketlenséget színlelnie. Végül a reménytelen várakozást követően belehalt az emlékek és az illatok kitörő intenzitásába. A nyomozók talán feljegyezték a halál okát: pusztító egyedüllét, és dementor feromonok.
Gratula + ötös pacsi!