SZÉPIRODALOM

Tintakék testén nyíló
Bíborhasadással
vérzett el az éj.

És csobbant a víz,
és vágott a szél,
s a kezem melegével védtelek.

Amikor szétnyílt a szád
a szemhéjam alól néztelek.
S mint sirály a vízre,
úgy hullottam rád,
mert csillagot véltem
felfedezni benned.

Mint gyenge szellő a vizet,
borzolta kezem a bőrödet,
s a hullámok ritmusát,
remegte a tested.

S én hittem enyém lettél,
majdnem egészen,
s te mégis elküldtél
szinte keményen.

Aztán megvigasztaltál,
még meg is csókoltál,
az álmok világából
a földre rántottál.

Meghalt az éjszaka,
mire megértettem,
párcsókos kaland,
íme ez lehettem.