SZÉPIRODALOM

A nagyterem sarkában még lökték a golyót, de a tíz önkéntes már hordta be a székeket. Öten a nagy jövőjű Mutyulina párt aktivistái voltak, a másik öt pedig a Vadászok Hajtók és Kerítők club önkéntesei.
– Uraim, ugye jó helyen járok? – szólította meg a biliárdozókat egy kicsit slamposnak látszó fiatalember.
– Ki vagy te piciapa? – nézett az idegenre Gélvanov úr és a betonpadlóhoz koppintotta a dákót.
– Elnézést, hogy ilyen bután érdeklődtem. Göthös Iván újságíró vagyok. Az ellenzék tisztújító kongresszusára jöttem, de a feleségem, vagyis a titkárnőm, bár úgy is mondhatnám, a főnököm elfelejtette mikor kezdődik, így biztos, ami biztos, felkeltem és jöttem is. 
– Már reggel van? – Kissztalin pislogva állt fel a sarokba tolt székről, ő még éjfél körül kiszállt a partiból.
– Igen Uram, délelőtt kilenc lesz pár perc múlva – készségeskedett az újságíró. 
– Akkor egy óra múlva gyűlés! – nézett a falon lógó órára a kövérkés ember.
– A kongresszus  – próbált helyesbíteni Göthös úr.
– A franc, ami beléjük vág – tört ki dühösen a kis köpcös a zsebeibe turkálva – a pártoskodók majd ebéd után jönnek csak, amikor a mi gyűlésünknek vége.
– Ez a terem VHK clubé – Gélvanov úr látta, Kissztalin még nagyon kába, nem alkalmas, hogy egy újságíróval tárgyaljon – délig a club gyűlése, délutánra meg ki van bérelve. 
– Iczig! – próbálta az ajtó résén behajoló ember túlkiabálni a csörömpölő székek hangját – menj ki a kapuhoz, Nyihocska üzeni!
  – Bocsánat uraim, egy pillanatra ki kell szállnom – majd egy tétova mozdulattal az újságíró kezébe nyomta a dákót. – Göthös úr lök helyettem, ha nem érnék vissza. 
Gélvanov Iczig a talpig úriember leakasztotta a kabátját a falba vert szögről és sietősen átvágott az előtéren, majd le a lépcsőkön a mindig nyitva álló kapuhoz ment.
– Mondtam, hogy itt ne zavarj, nem kell mindenkinek tudni, hogy mi… na, érted!
– Százszor hívtalak, de azaz átkozott telefonod elérhetetlen – támadt vissza az erősen sminkelt, még jó karban lévő hölgy, aki bő harmincöt évvel lehetett idősebb, az életművész Gélvanovnál.
– Jól van már, csak az óvatosság miatt – nézett körbe, hogy látja-e valaki és arcon csókolta két oldalról a hölgyet.
– Csak azt akartam tudatni, hogy megérkezett az egyik diáklány. Délután kivihetnéd a hatvanasra a kiserdőhöz, jó lenne látni, hogy mozog a placcon.
– Délután már oké, mert előtte gyűlés lesz.
– Akkor jó… – majd sejtelmes mosollyal végighúzta az ujját a fiú száján – ha egy órára kint hagyod egyedül az sem baj. Visszajöhetnél kicsit, meg hánynánk, vetnénk pár dolgot – nyalta körbe az ajkait – most mennem kell, de délre én is visszaérek.
A férfi első gondolata az volt, hogy visszamegy, azt az órácskát még eljátszadozzák a gyűlés kezdetéig, de hirtelen megtorpant, amikor az éltes hölgy befordult a sarkon.
Bizsergés futott át rajta a gondolatra, hogy az új „munkaerő" ott unatkozik a vendégszoba ágyán, - ahol neki az adósságát kell törlesztenie Nyihocskánál hetente kétszer - és bámulja a tv-t. – Még hogy meg kell figyelni, hogy mozog a placcon! …hogy mozog a placcon, hogy mozog a placcon - már dallamai is volt a kérdésnek. Majd ő felméri, hogy a diáklány hogy mozog a placcon! Ezt a „diáklányt" is ő találta ki. Jó név, jó név dudorászta az előbbi dallamon.
Volt kulcsa Nyihocska kapujához, meg a főbejárathoz is. Amikor belépett a vendégszobába a lány kíváncsian mosolygott rá, azt hitte, a madám küldte az első kuncsaftot. Ő nem szólalt meg csak odalépett hozzá, az ujjával megemelte az állát és egy csókot nyomott a homlokára. Le nem vette a szemét a vonzó jelenségről, úgy hátrált ki a frigóig. Megmarkolta a whiskys üveget és kis tánclépéseket mímelve visszatért a szobába, majd vigyorogva meghajolt – a védőangyalod vagyok, leszek – majd a kezét végigfuttatta a lányon – és szabadkéz! 
A lány ráismert a fickóra, akit Nyihocska már emlegetett. Nevetve körbetáncolta a jövendőbeli főnökét, amíg az töltött a poharakba, és mint egy kismacska dorombolva bújt az ölébe. 
Álomszerűvé váltak a percek, vagy ki tudja, hogy múlt az idő, mert délután kettő körül amikor Nyihocska belépett a szobába, Iczig „ védőangyalt" meztelenül elnyúlva találta az ágyon, a lány meg egy jégkrémet nyalogatott, és nézte a tv-t.
– Menjél ki bogaram a kapuhoz, elfelejtettem behozni az újságot – szólította meg a lányt kényszeredett mosollyal.
Az csak bólintott, magára kapott egy lenge ruhát, majd indult is, behúzva maga mögött az ajtót.
– Te szarházi galambocskám – mondta nyögve az asszony, és próbálta leborítani az üzlettársát a padlóra – ennyire szemét lettél? 
– Mért, mért, mi van, megbuggyantál? – Gélvanov vállalkozó-üzlettárs nem értett az egészből semmit.
– Nem elég, hogy egy ingyen menetet futtattad a dolgozót, még két üveg whiskymet is megzabáltatok?
– Féltékeny vén tyúk vagy – rántotta félre a fejét a férfi, nem akarta, hogy a másik pofon is telibe találja.
Mire a lány visszaballagott az újságot böngészve, Iczig már felöltözött és duzzogva ment keresztül a konyhán.
– Milyen világ ez, az embernek már egy kis öröme sem lehet?
– A szemüvegedet is vidd te szerencsétlen! – Nyihocska hangja mintha már nem lett volna olyan ellenséges.
– Sokra megyek vele; összetört.
– Elvesztetted mí?
– Mondom, hogy összetört! Ráült a lány.
– Micsoda?  Te megveszekedett, hát… ehh. Te, ha megvágta és nem tud dolgozni, én téged agyoncsaplak. Neki az a munkaeszköze, hát nem érted?
– Jól van már, csak kipattantak a lencsék a keretből.
Gélvanov úr pár perc múlva az utcán ballagott, dühös volt az egész világra, de főleg saját magára. Ott kellett volna hagyni a fenébe azt a telhetetlen lányt, mielőtt ez az istencsapása hazaér. Azt sem tudta hány óra lehet, mert, pár percre biztosan elaludt, mivelhogy a tízes híreket még együtt nézték, amikor meg a két pofon közt a tv-re pillantott, már lőtték egymást a gengszterek és a rendőrök.
 Máskor is összevesztek már, semmiség az egész vigasztalta magát, de amikor a túloldalról rámosolygott Orchidea asszony, aki mindig megdobogtatta a szívét, ha összefutottak, megváltozott minden.
Hirtelen jó kedve lett, és ha nem kellett volna félnie, hogy így szemüveg nélkül nekimegy egy fának, hát még táncra is perdül. Olyan természetességgel lépett be a clubház kapuján, mintha ott lakna. 
Hallatszott bentről, hogy már telve a terem, és mintha veszekednének, hol egyik, hol másik hang emelkedett a kiabálás szintjére. Valójában nem akart ő hozzászólni semmihez sem, jobb csendben lenni, megcsinálni a kis üzleteket, meg hát a lányok is hoznak a konyhára szépen. Leült a hátsó székek közül arra, amelyik mellett is, és mögött is aludtak a résztvevők.
Pár perc múlva félálomba merült ő is, elvégre egész éjszaka lökték a golyókat, és ha két nap egybe szakad, az megviseli az embert.
Úgy érezte az álmok kergetőznek a tudatával, mert egyszer csak elcsendesült a duruzsolás, és egy erőteljes hang szólalt meg a hangfalakból. – Kérem önöket, hallgassák meg Moff kisasszonyt ügyvezető elnök-igazgatónkat, hogy vázolja programját. 
Iczig elmosódva mintha látta volna, hogy ott fent az emelvényen egy piros ruhás a mikrofonhoz lép, majd lehunyta a szemét és próbálta a szavakat figyelni, mert mégiscsak az a fontos, vagy, ahogy Rinyál bácsi szokta mondani „figyeljünk a szóra, mert annak hatalma van ".
Az a piros ruhás valójában Moff kisasszony volt. Néhányan megtapsolták amint teátrálisan fellépkedett a tribünre. Egy-két éljen is elhangzott, de ő, mint egy istennő, aki egy egész nép lelkes üdvözlését csitítaná kinyújtotta a karját, és a tenyerével csendet intett.
– Drága barátaim! – kezdte – most érezzétek, hogy mindnyájatokat üdvözlésül megpuszillak, a férfitagtársakat mindkét oldalról, – itt hirtelen óriási sóhajok kíséretében kitört a taps, ekkor az elnök-asszony feltartotta a kezeit – és nekik egy puszi középre is jár – próbálta túlkiabálni a lelkesült hangzavart, majd folytatta. – Eszembe sem jutott volna, hogy jelöltessem magamat pártunk első emberének, de hogy nagyobb legyen a választási lehetőségetek, hát megengedtem a jelölőbizottságnak, hogy odabiggyesszék az én nevemet is. Nagyon örültem a bizalmatoknak, amikor hőn szeretett elnökünk téves letartóztatásakor ideiglenesen engem választottatok, de én inkább átadnám most a stafétát a férfiaknak, mégiscsak ők az erősebbik nem – ekkor tapsolt egyet, aztán folytatta. – Legyetek bizalommal hozzájuk, ne üljetek fel a kósza pletykáknak, és az újságírók szenzációhajhász írásait se vegyétek mindig komolyan. Mert miről is van szó?  – kis hatásszünetet tartott. – Bárki is elhiszi közületek, hogy a Vihonca hírlap rágalmazásának akárcsak szemernyi valóságtartalma lenne? Tegye fel a kezét, aki el tudná képzelni az én drága barátomról, jelölttársamról, Rehuma Kázmérról, hogy még tizenhat évesen is bevizelt éjszakánként? Tegye fel a kezét, ha meri ezt valaki állítani! – körbenézett, így lassan elültek a nevetgélések. – Látjátok, hát ilyenek a rosszindulatú hírek. De ha Mocorka Pittyu eddigi tevékenységét vizsgáljuk, ő legalább annyira alkalmas a posztra, mint bármelyikünk. Az, hogy a múltkori közgyűlésünkön elsírta magát, amikor szegény Mici bácsi hasra esett az is az áldott jó lelkét dicséri, mert valljuk be, nagyon csúnya volt, amikor az egész terem felröhögött. Vagy az elbukott fogadása, amikor állította, hogy a Jankuska nem lehet terhes, mert neki arról tudnia kéne, akkor is felemelt fejjel viselte a bukást, és amit ígért beváltotta: Télvíz idején hátrafelé lépkedve kiment az állomásig, meg vissza, pedig az úgy több, mint hat kilométer. Mert kérem, itt csupa megbízható ember van jelölve – majd kis szünetet tartott. – Emlékeztek, Motyó Sanyit, ezt az áldott jó lelket is be akarták sározni, pedig róla aztán semmi rosszat nem tudott kitalálni még a negyedik felesége sem, pedig az még egy rendőrt is lefizethetett. Ha nem emlékeznétek rá, itt a rendőr jelentése, – lobogtatott meg egy lapot – felolvashatom és bárki láthatja, ez első betűtől az utolsóig rágalom. Merthogy aszongya… mármint a rendőr, a jelentésében: Amikor odamentem az úttest szélén fekvő emberhez, hogy elzavarjam a kutyát, ami éppen nyalogatta a száját, hallottam, ahogy a nevezett fennhangon mondta „mester, meg ne vágjon!" Azután, amikor felültettem, bambán nézett rám, és megkérdezte „te akarsz megborotválni?". – Ekkor Moff kisasszony háromszor is végigvitte a tekintetét a résztevőkön. – Szerintetek drága barátaim, egy ilyen történetnek részese lehetne az én aranyos keresztkomám? Ugye, hogy nem! Nézzetek rá erre az egyszerű nyíltszívű emberre – és Sanyira mutatott, majd nagy levegőt véve folytatta. – Nekem valójában nincs is úgy igazán programom, mert én száz százalékban követném megválasztásom esetén a nagy közgazdász, Roppantfy Nándor professzor tanulmányában leírtakat. Nem akarok sokat idézni belőle, mert ott volt minden széken, így bárki beleolvashat. Állítom, hogy ez a munka meghozza a professzornak a Nóbel díjat és hazánkat, mint minta országot emlegetik majd a világban, ha szélesebb körben megismerik, mivelhogy már érdeklődtek a Science Magazin szerkesztői is. Ha belelapoztok, az al, és főcímek is sokat elárulnak ebből a csodálatos műből: A sok munka megárthat! Az alcím pedig: Ne kapkodj, mert leversz valamit! Ha a pénzügyek kusza szövevényébe akarunk eligazodni, akkor ott arra is választ kaphatunk.
 Gélvanov úr éppen akkor ébredt fel, amikor Moff kisasszony a pénzügyeket említette. Csak fülelt, szeretett volna, többet is megérteni, mert hirtelenjében azt sem tudta, hol van. Az elfogyasztott whiskynek talán éppen akkor szívódhatott fel az utolsó cseppje is, mert az álmos ködön keresztül nem jutott eszébe, kitől is kért utoljára kölcsön, bár lehet, nem is arról van szó. A nő az eltűnt pénzről beszélhet, amit tavaly a vaddisznók mesterséges megtermékenyítésre tett félre a club és a zűrzavarban eltűnt. Biztosan arról. Csak úgy eltűnt! Mintha szárnya lett volna, vagy… vagy valaki felkapta, amikor a kandisznó ráborította az asztalt az inszeminátorra, aki spermát akart venni tőle. Gélvanov vállalkozó úr még ki sem nyitotta a szemét, de máris olyan dühbe jött erre a nagy felfedezésre, hogy szinte robbant, amikor a kisasszony folytatta. – Az első tétel: pénzt vissza nem adunk!
– Hol a lóvé? – ugrott fel Iczig, majd fenyegetően kiabálta – kasszát kell csinálni, és ha másik pénz is hiányzik, elkapjuk a tettesek mogyoróit.
Egy pillanatig síri csend lett a teremben, mert senki sem ismerte a felszólalót, de aztán egyre többen kiabáltak be: Kasszát kell csinálni! 
A hangzavar elnyomta Moff kisasszony próbálkozásait, hogy újra magához vegye a szót, hát a mögötte állókhoz fordult – Ki ez az állat? 
Senki sem tudta, ezért csak nézelődtek körbe, hiszen valakinek ismernie kell, akármilyen eldugott vidék küldötte is. Göthös Iván újságíró úr is forgolódott, de mert úgy látszott, senki még a hírét sem hallotta, kicsit előre hajolt, és a kisasszony felé kiabálta: – Hát a Gélvanov. A Gélvanov Iczig. Messziről jöhetett, mert itt is éjszakázott. Hajnalban már biztosan itt volt.  Ivánt itt mindenki ismerte, - rajta keresztül most már Gélvanov urat is szinte az egész kongresszus,  mivelhogy a mikrofon, amit az elnökkisasszony fogott, éppen felé volt fordítva, amikor beszélt.
A hangzavarban senki sem figyelt oda, amikor egy köpcös majd kétmázsás óriás lépett oda Moff kisasszonyhoz és kivette kezéből a mikrofont, majd erős torokhangon beleszólt.
– Uraim! Így nem jutunk egyről a kettőre. Sokan vannak, akik még ma haza akarnak utazni, ajánlanám, hogy válasszuk meg az új elnököt, és akinek indul a vonata az elmehessen. Azután annyit vitázhatnak az itt maradók, amennyit akarnak.
– Hol a pénz? – Kiabáltak be többen is – amíg erre nem kapunk választ, nem kell új elnök. Számoljon el előbb a régi vezetés! Hova lett a székház eladásból befolyt pénz? A szolgálati autókat is eladtátok. A sportpályánkra belépővel engedtek be múltkor, még ki is nevettek, amikor be akartam menni. Azt mondta a tetkós fickó, hogy „magánterület ez Tata, húzzál innen, mert letörlöm veled a grafitit". 
– Igen, számoljatok el! – leghátulról is jöttek a hangok, mert a radikálisok Gélvanov köré gyűltek. – A párt teljes vagyona az a bicikli, amivel Csóri Jani a meghívókat szokta széthordani. Könnyű a Moff lánynak, őt a kormánypárti elnök minden reggel felveszi az autójába, mert szégyellené, hogy a Mahorka Demokratikus Királyság legnagyobb ellenzéki pártjának vezére gyalog kullogna be a hivatalába.
– Kinek a hivatalába? – kiáltottak közbe – az íróasztalának az ellenfelünk szorított kegyelemből helyet a saját irodájában.
– Válasszuk meg az elnököt, majd az elszámoltatja őket – emelte hangoskodva Gélvanov kezét egy mellette álló ember. - Ilyen elnök kell nekünk! Elég volt az élősködőkből.
– Várjál már bátyámuram, elkurvult a szemüvegem, semmit sem látok – és mutatta Iczig a szemüvegkeretet, amit az előbb görbítgetett vissza.
– Nem a szemüveg számít, – többen is belekaroltak és nem volt mese, menni kellett fel a vezetőség asztalai felé, ahonnan Göthös újságíró felkapta a mikrofont, hozta eléjük és már vagy három méterről kiabálta. – A Kissztalint is megvertük, ha vége a herce-hurcának, begyűjtheted a pénzeket.
A reggeli partikról dicsekedett, milyen szépen folytatta, amikor átvette a dákót.
– Minden pénzt begyűjteni! – zengte a terem. – Le a Sztalinokkal, kicsikkel, nagyokkal!
Egyik vörös szépség odahajolt Ivánhoz, megfogta a kezét, és belekiabált a mikrofonba – Szavazzunk már, mert itt hagylak benneteket. Tíz perc múlva indul a buszom.
Kis tülekedés volt még a jelöltek közt, de mindenki meghajolt a többség akarata előtt. Gélvanov Iczig hetvenöt százalékos támogatással a Mahorka párt elnöke lett. Boldog volt a tagság, - persze  a jelölteken kívül, - úgy ítélték meg, jó döntés volt ez az Iczig. Mindenki pertut akart inni vele, hiába mentegetőzött, – drága barátaim, majd máskor, már tele vagyok, mint a délibusz.

Az első döntést, mint elnök, még akkor mindjárt meg kellett hoznia, ugyanis az adminisztráció, amit két lányka képviselt sírva panaszolta, hogy nem találja az elnök úr nevét a taglistán. – Nem baj kedveskéim! – nyomott egy-egy puszit a homlokukra – írjátok oda most! Nem szabad az ilyen szép perceket holmi kutakodással tölteni.
A délután lassan estébe hajlott, duruzsoltak, beszélgettek a ráérősek.

Kissztalin folyamatosan szemmel tartotta a clubtársát, nehogy valami butaságba keveredjen, de elég volt, hogy néhány percre kiment a mosdóba, az máris eltűnt. Kérdezgette látták-e, de valahogy senki sem akarta megérteni kiről van szó. Hamarosan kiderült, a szerencse mégis mellé állt, mert megismerte Iczig cipőit és a nadrágszárát, amik kilátszottak az egymásra dobált kabátok alól. Még jó, hogy nem fulladt meg. Pillanatok alatt kimentette a teremből, valószínű, senki sem figyelt fel rá.
A gondnoki helységben már ott toporgott Nyihocska, meg a diáklány, mert valaki hírül vitte nekik Gélvanov Iczig mennybemenetelét, és hát kinek a kötelessége gondját viselni egy sikeres férfinak? Természetesem a családjáé.