SZÉPIRODALOM

„Időt lopok a verset vétkezésre”

Beszélgetés Mészely József költővel, tanítóval

Mészely József erdélyi származású költő, tanító Sepsikőröspatakon született 1956-ban, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte a tanítóképzőt. Pályáját Sepsiszentgyörgyön kezdte, majd Budapestre került, jelenleg Mosonmagyaróváron él, ahol az Ujhelyi Imre Általános Iskola tanítója. Saját bevallása szerint gyakran látogat haza szülőföldjére, legutóbb áprilisban, a sepsiszentgyörgyi városnapok alkalmából érkezett haza, hogy bemutassa legújabb kötetét, az Útnyomokat.

Pedagógia és gyermekirodalom. Miért választotta ezt a pályát? Voltak meghatározó élmények, amik ebbe az irányba vezettek?

Én elsősorban tanítónak vallom magam, és ez egész embert kívánó-követelő hivatás, de én időnként lopok, lopogatok időt az alkotó ember számára is a „verset vétkezésre”. Nagyon szeretnék mindkettőnek otthont kínálni magamban. De ehhez jó lenne, ha egy munkanapom legalább 48 órányi lenne! Azt, hogy pedagógusként néha ki-ki- poroszkálok az alkotás mezejére is, azt szüleim és néhány nevelőm, tanítóm mellett főleg anyai nagyanyámnak és apai nagyapámnak köszönhetem. Ők bátorították a világgal való ismerkedésem. Ők szították a kíváncsiskodásom, és azt, hogy ma is őrzöm magamban az akkori gyermeket, akit ők szívesen tanítgattak. Anyai nagyanyám Gidófalván született Jancsó Juliannaként, talán kései utódaként Jancsó Pál színészkomikusnak, az első kolozsvári kőszínház egyik megálmodójának és megalapítójának. Ő volt az, aki először tanított engem az ábécére, és arra, hogy a világ nem csak tanulható, de tanítható is. Talán neki köszönhetem leginkább, hogy tanító lettem. Nagyszüleim és szüleim érdekes szófűzése, fordulatokban gazdag, zamatos és képszerű beszédmódja úgy érzem ma is ösztönzi és árnyalja a versbeszédem...

Az első gyermekverset tanítóképzős koromban írtam, de amikor már megtapasztaltam, hogy a gyerekek értik, érzik amit írtam, nagyon el voltam ragadtatva, és azóta is írok verset és mesét számukra.

Felmerült önben másik pálya lehetősége is?

Én nagyon szeretek tanítani. Lehet hogy azért, mert jó iskoláim voltak diákként és tanítóként is. Büszke vagyok egykori iskolámra, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumra, és egykori magyar tanárommal, Józsa Miklóssal, a mai napig váltok leveleket- többek között neki is köszönhetem, hogy rákaptam a versírásra. Jó érzéssel tölt el az is, hogy egykori és jelenlegi tanítványaimtól is rengeteg pozitív visszajelzést kapok. A szeretet az egyetlen dolog a világon, amelyből minél többet adunk, annál több marad nekünk. A gyermekeknek nagy szüksége van erre. A velük való munka soha nem hiábavaló.

Vannak esetleg példaképek? Olyan költők, írók, akikhez szívesen hasonlítana?

Minden alkotó ember életében vannak kikerülhetetlen példaképek, nyomjelző csillagok. Az új kötetemben, az ÚTNYOMOK címűben néhányukat megidéztem versekben is. Ma is szeretek olvasni, főleg verseket, mert úgy érzem a vers a felszínen való evickélésből, mindig a mélybe vezet, szembesít az én-tudatra ébredés, az identitáskeresés fontosságával, elhiteti velem, hogy a játék nem életkorhoz kötött, hanem varázslat, olyan birodalmat teremt körénk, amelyben jó otthon lenni, jó önfeledten rácsodálkozni a világ lenézett és mellőzött apróságaira is. Sok klasszikus és kortárs szerző nevét említhetném, de a teljesség igénye nélkül csak néhány meghatározó versélményemről, alkotóról szólnék: talán, ha nem csal az emlékezetem az elsők közt volt Arany János A walesi bárdok című balladája, mely nemcsak a varázslatos nyelvünk erejéről győzött meg, de döntésre, töprengésre is késztetett , hogy érdemes az ötszáz halálba menő bárd igazához tartoznom a fegyvert csörgető tábor ellenében. József Attila mérnöki pontossággal megalkotott versei meggyőztek, hogy csak tiszta szívvel érdemes emberként élni, Áprily versei, hogy harsogás nélkül is lehet ámulni, szeretni. Szilágyi Domokos verseivel azt tudatosította bennem, hogy a világ egy nagy egésznek csak a töredéke, de mégis a teljességet jelenti, ha törekedünk bugyrainak és mélységeinek a megismerésére. De fontosak voltak számomra Weöres Sándor, Kányádi Sándor és Kovács András Ferenc költeményei is. Ezenkívül szívesen olvasom a világirodalom nagyra tartott költőinek műveit is. A jó vers mindig kapaszkodót jelent és reményt a bizonytalanságban.

Korábbi versesköteteiben felbukkan két lányának neve is.: Ilka és Réka. A lányai az eslő olvasói is voltak? Esetleg „letesztelte” rajtuk egy-egy újabb versét mielőtt nagyközönség elé kerültek?

Lányaim mára már felnőttek, de szívesen elolvassák ma is az apjuk által írt alkotásokat és véleményt is mondanak róluk. Az újságíró Réka néha ötleteivel segít, ha elbizonytalanodom, Ilka lányom, aki a budapesti Iparművészeti Egyetem végzettje, néhány alkotásomat illusztrálta is. Én szerencsés ember vagyok, hisz tanítóként napi kapcsolatba kerülök a gyermekirodalommal és annak a gyerekekre gyakorolt hatásával. Tanítványaim előtt sem titkolom, hogy néha verset is írok, sőt az általam vezetett újságíró szakkörön őket is ösztönzöm vers- és meseírásra. Sokszor velük osztom meg elsőként alkotásaimat. Bajban akkor vagyok, amikor tőlük kapok rendelést, hogy írjak valami újdonságot, eddig nem hallottat egy-egy versmondó versenyre. De a kritika sem várat magára, főleg, ha nem tetszik a megrendelt alkotás.

Mennyire határozzák meg a költészetét a szülőföldön szerzett élmények?

Minden alkotónak, éljen bárhol is a világon, az életről, a világról való alapélményei a szülői házban, a szülőföldön fakadnak. Hiába is tagadná őket, a gyermek és ifjúkor élményei még ha néha búvópatakként is, de kísérik útján, alakítják, befolyásolják a sorsát. A szülőföldön szerzett élményekre mindig, mindenütt jó emlékezni, naponta megidézni, főleg, ha távol kerülünk tőle, mint én is, akit az egykori nagy haza keleti végéről a kis haza nyugati végére sodort a sors.

Fontosnak tartja, hogy az újabban megjelent munkáit az erdélyi közönséghez is elhozza?

Örömmel jövök, ha hívnak, mert minden alkalommal a gondolat is hazatérhet.

Legújabb kötetének, az Útnyomoknak a bemutatására érkezett legutóbb Sepsiszentgyörgyre. Mit gondol, hogy viszonyul a kötethez az itteni közönség?

Ugyanúgy, mint jelenlegi lakóhelyemen, az anyaországi Mosonmagyaróváron. Otthon, Sepsiszentgyörgyön a Parnasszus irodalmi kör vezetősége szervezte, teremtette meg a bemutatkozás lehetőségét a városközponti unitárius templom tanácstermében, ahol a szakadó eső ellenére sokan megtiszteltek a jelenlétükkel. De hogy ez mit árul el a kötetről? Én úgy gondolom, hogy egyetlen alkotóember sem szereti magyarázni a bizonyítványát. Azt tegyék meg mások, az arra hivatott kritikusok...A magyarországi és erdélyi olvasók között sem szívesen teszek különbséget, A versolvasó ember úgy érzem mindenütt hasonló, ha valamelyik szerzőről azt gondolja, hogy érdemes megismerkednie szövegvilágával, gondolom meg is teszi...

Az Útnyomok egy kicsit talán más, mint az eddigi kötetek. Nagy váltást, változást jelent ez, vagy továbbra is a gyermekirodalom marad a főszerepben?

Szerintem továbbra is a vers és esetleg a meseírás marad érdeklődésem fókuszában. Mindig az ihletettség pillanata dönti el, hogy gyermekvers íródik-e, vagy épp felnőtteket megszólító. Ahogy nagyjaink mondják, csak jó és rossz vers létezik. A gyerekekről nem szabad lemondani, mert ők még őszintén hűségesek és/de a legbátrabb bírák is. Kodály Zoltántól egyszer megkérdezték, hogy nem tartja-e rangon aluli feladatnak gyerekek számára kórusművet írni, mire ő azt válaszolta: „ Senki sem túlságosan nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon. Sőt, igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen rá.” Tehát, ha gyerekeknek írok, én is próbálok, igyekszem felnőni a faladat nagyságához.

Milyen érzéssel tért vissza Erdélyből a Szent György Napi látogatás után?

Erdélyből mindig feltöltődve jövök hazulról haza, hisz találkozom mindig régi barátaimmal, ismerőseimmel, rokonaimmal. Csak sajnos gyorsan peregtek otthonlétem percei, melyre jelenlegi iskolámból hoztam, kísértem táncos – énekes tanítványokat, akik szintén jól érezték magukat, hisz az idei Szent György Napok programkínálata csábítóan gazdag és tartalmas volt. Ők első alkalommal voltak Erdélyben. Öröm volt látni, ahogyan rácsodálkoztak és átélték a nemzeti együvé tartozás, összetartozás lélekgazdagító pillanatait.

Mik a tervei a közeljövőben?

A tervek szerint egy gyerekeknek szánt verskötetem jelenne meg a pozsonyi AB-ART kiadónál, ha támogatóim is megjelenésre érdemesítik. Az ajánlások megvannak, remélem még ebben az évben nyomdaszagúvá testesülhet.

Tóth Imola