„hogy rá ne szedjen minket a Sátán.” (2Korinthus 2:10)
Hajnalban keltem, sorra vettem,
kinek mit kell ma megbocsátanom,
s ahogy rajzolta árnyékát a rom,
ég volt alattam, föld felettem.
Fiam, nálad lesz jobb kezekben:
e fölfordult világot átadom,
keresztjét is cipeld a válladon.
A Sátánról, hogy rá ne szedjen,
ne kérjél információkat,
elég ha sejted, érd be ennyivel,
memóriádba égetned se kell,
hiszen oda is behatolhat.
Tudni fogom, hogy ellenére élsz.
Egy kőben fekszem. Itt mindig elérsz.
Hozzászólások
Zoltán, ez nagyon...
Remek szonett. Naná, hogy az.
Gratula + nagy pacsi!
Gyönyörű, kedves Zoltán!
Átvitt értelemben is az.
A Fiú, kire keresztet szánt, és rakott Teremtője...
... És a ma emberének fia, ki átvállalja a világ örömét-gondját gondját.
Nagyon rokon e két gyermek.
Ahogy rokon a két Atya is.
Az a hajdani, aki életet lehelt a kőbe, akinek világunkat, keresztünket köszönhetjük, és a mai, aki életet adott..., majd itt hagyva bennünket kő alá költözött.
Nagyon szép ez a vers Zoltán!
... És húsvéti készülődésem csendjébe kéretszkezve jó tár is. Köszönöm!
Gratulálok szeretettel.
Nyitott szemmel járva, és ilyen hasznos tanáccsal ellátva a jövő! Esélye sem lesz.
Megbabonáztál. Képes vagy úgy nem élni, hogy élsz. A fiad vállára rakod terhed, s inted, vigyázzon, mert figyeled. A kő alól. Kemény. Holott tudod, mert meggyőződhettél, és meg is győződtél, annyi a sátán, mint a hangya esős napokon. Mert jól ismerjük az ő szándékait. Ha lehet, ki kellene cselezni a sátánt és minden fajzatját, mert ki győzne manapság annyi mindent megbocsátani.