ALKOTÓ

Képek

        

 

10969934656?profile=RESIZE_400x– Kik ezek?

Nézte a terem közepén táncoló párt. Hajladoztak, forogtak, egymástól eltávolodtak, majd újra összesimultak egy elbűvölő zene ritmusára.

– Ginger Rogers és Fred Astaire – válaszolt a titkár.

Számára ismeretlen nevek voltak.

– Hol találtad ezeket a képeket? – A táncolóknak emberi formájuk volt hihetetlen vékonyságuk ellenére.

– Az Orion karban, tőlünk majdnem 50 parszek távolságban. Mester katalógus, Z 053. Egy vörös csillag az átváltozás szakaszában. Régen megtaláltuk őket a rendszer egyik bolygóján – válaszolt a titkár, szemeivel követve a táncolókat mintha transzban lenne.

– Mikor?

– Ötszázezer éve már.

– És csak most mutatod nekem?

– Érdektelen volt Fenség. Csillagjuk az utolsó fázisába lépett, eltűnésre voltak ítélve.

– Értem. A zenét szintén ott találták?

– Igen. Primitívek voltak még, Mindent celluloidra vettek fel, ami törékeny s idővel porrá változik. Kénytelenek voltunk áttenni holophonra.

Nézte a titkárt. Három és fél méter magas, közel egy tonna, bőre lila színű a napsugaraktól. Hatalmas, csupasz feje, mint egy daganat a vállain. Kevés fizikai hasonlóság volt a táncolók és a titkár között.

– Ezek emberek voltak?

A kérdésre válaszként a titkár becsukta négy szemét, megszakítva Fenséges urával a kapcsolatot.

– Nézze a szájukat! Egy vágás az arcuk közepén. Beszédre használták.

–Tehát nem ismerték a gondolatátvitelt.

– Nem.

– És a lábaik? Te képtelen vagy így táncolni.

– Igen. Semmi súlyuk nem volt. A lábukat járásra használták, mert nem ismerték a rögtöni helyváltozást.      

A Fenség hosszan nézte a kisebbik alakot hosszú, fehér ruhájában hajladozni, mint egy nádszál, s amikor hirtelen megfordult, látta meglepően vékony lábait.

– Szépek.

– Szépek voltak, Fenség.

– Nem élnek már?

– Majd fél milliárd éve.

Semmi hasonlatosság nem volt közöttük. Ezek a primitív lények a szájukkal beszéltek, lábon jártak, vékony, törékeny, majdnem áttetsző testük volt, s fejüket valami különös dolog borította, ami időnként a nő feje körül repdesett.

– A hosszú ruhás a nő?

– Igen. Ennek az emberiségnek a különlegessége volt, a Galaxis többi primitív fajához hasonlóan,     hogy megoszlott nőre és férfira.

– Szépek voltak mégis. Talán nálunk is szebbek.

– Oh, Fenség! – A titkár egy pillanatra megszakította a kapcsolatot. Érezni lehetett, hogy egész lényét a bizonytalanság fogta el.

– Szépek voltak és sajnálom, hogy nem láthatom őket a saját környezetükben.

– Ez lehetetlen, már elmentek, Fenség.

– Ginger Rogers és Fred Astaire?

– Nem. Ők már régóta meghaltak. A többiek, akik utánuk éltek, elfoglalták az Orion kart mielőtt a csillagjuk megbolondult.

– Tehát mégis emberek voltak? – Kérdéséből érezni lehetett hitetlenségét.

– Azt hiszem, hogy mindíg emberek voltak, Uram. Nem olyanok, mint mi, de emberek.

– Igazad van, talán. De szépek voltak ez biztos – és néhány percig a galaxis ura megszakított minden kapcsolatot és hagyta, hogy a csodálatos zene varázsa elöntse egész lényét.

 

*

 

 

 

 

 

 

Szavazatok: 5
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • TAG
    Zene, tánc, romantika, egy letűnt, valamikori kultúra átható bűbája még egy közel egytonnás monstrumot is megbabonázhat. Különös aspektusú villanást tükrözöl távoli időből és galaktikus messzeségből. Gratulálok az írásodhoz!
  • MODERÁTOR
    A parszek földi viszonylatban használt mértékegység, idegenek számára irreleváns. Jó lenne tudni, mi lett az Orion karon szétszóródott földi civilizációval. Sajnos túl vékonyka, csupán pillanatnyi hangulati elemként érvényesülő szeletet ragadsz ki az időből. :(
Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum