Az esőre hajló, hideg tavaszi időben még elég gyenge volt a fakultatív droszt forgalma a Március 15. téren. Négy taxi állt a Mátyás Pince bejáratánál, közülük bordó Mercedesével Hortobágyi Béla volt a treffes. Ő vezette be, hogy az első kocsiban
czinege lászló író (29)
Mottó: "Az írók mindenre emlékeznek. Különösen a fájdalomra. Vetkőztess egy írót pucérra, mutass rá a forradásokra, és ő még a legkisebbnek is elmondja a történetét. A nagy sebekből pedig nem amnézia lesz, hanem regény. Némi tehetség nem árt persze,
Akkoriban 1967-es évet írtunk. Tombolt a kőkemény szocializmus. Még jó néhány hónapnak el kellett telnie ahhoz, hogy bevezessék az új gazdasági mechanizmust, Magyarország gazdaságirányításának és tervezésének átfogó reformját, amelyre csak 1968. jan
Kellner Alfréd a hatvanas évek derekán egy patinás borozót vezetett a belváros egyik eldugott mellékutcájában. Nem volt nagy forgalma, így igazán ráérősen teltek napjai. Egyébként sem volt komoly igénye a fokozott sürgés-forgásra, mivel a fizetés
Csak soha ne öregedne meg az ember!
Medvegúz és Mumóka már harmadik napja keresték a krova hajtószárát. A műszakilag kevésbé orientáltak kedvéért: egy fémdobozban lévő szerszámkészlet racsnis tekerőjét, amivel a csavarokra illesztett dugókulcsokat
Medvegúzék nyugdíjba vonulásuk óta folyamatosan dolgoztak a földszintes házba költözésen. Mumóka ugyanis már nehezen mászta meg a garázsszintről induló harmincegy lépcsőfokot a tetőtérbe. Medvegúz ugyan legtöbbször még ruganyosan császkált a lakko
Tizenöt évvel később*
Szakmári és a fia:
Hortobágyinét a bírósági procedúrát követően kitartóan gyalázta és zaklatta – névtelen levelekkel bombázta – a néhai szomszéd, Szakmári. Az asszony nehezen bevállalt feljelentése után végül tetten érték a
Béla hosszas telefonálgatás és adatlap töltögetés után négy hét múltán elérte, hogy az adószámláján a valós számok lettek feltüntetve. Fellélegzett, mivel jobban nem gyűlölt életében semmi mást, mint a kusza számsorok, számoszlopok saját szemszög
Hortobágyi Béla véletlenül talált rá a házra. Már épp végzett azokkal az ingatlanokkal, amelyek a kiollózott hirdetéseken álltak. A kivágott cetliket egy kemény lapra ragasztotta, és piros filccel áthúzta, amikor megtekintésükkel végzett. Melléírt
Mumóka hirtelen elhatározással levágta a nagyra nőtt citromfüvet és a mentát a kertben.
– Hűsítő szörpöt fogok belőlük készíteni, ami jót tesz ebben a nagy melegben. – közölte a fájós lábszárát kenegető Medvegúzzal.
– Az igen jó ötlet – válaszolta
Mumóka alaposan elfáradt a kertészkedés közbeni hajlongástól, emellett bal forgója újra, szinte elviselhetetlenül sajgott.
Hangos nyöszörgések közepette elterült a nappaliban a por ellen védő lepedőkkel letakart, vadonatúj kanapén és gondterhelten
Akkoriban új remények, változások, és a szabadság fejlődése kerültek a gondolkodás középpontjába. Ez idő tájt vált hazánk a legvidámabb barakká a szocialista országok táborában. Valamelyest emelkedtek a fizetések, ami lehetővé tette a fogyasztás mi
Mottó:
"Kígyónak lábsót, madaraknak fogsort.
Diktál a beteg, írja a doktor.
Beszél majd az utókor, kiről?
Hahahaha Doktor Bubóról."
Fekszem az ágyamon. Elvégeztem többször minden gyakorlatot, amit a gyógytornász reggel bemutatott, és szorgalmi fe
I. rész
Csengeri Attilára estefelé – mihelyt ivott valamicskét – egyből rájött a mehetnék. Ilyenkor gyorsan rendelt egy taxit, és útközben eldöntötte, hogy melyik éjszakai szórakozóhelyet látogatja meg.
Nyugodt, júniusi szombat este volt, kelleme
Általában akkor lepődünk meg alaposan, amikor olyan dolgok történnek, amelyekre egyáltalán nem számítunk.
A logikus ember azonban – korosodva – körülhatárolja a lehetőségeket, felméri az esélyeket, mérlegeli a körülményeket, s ezáltal nagyrészt el
Hortobágyi Béla csüggedten autózott hazafelé a Nagyvárad téri parkolóból. Útközben összegezte a rendőrök brutális intézkedése óta eltelt időszak eseményeit. Rájött, nem túloz, amikor úgy véli, szinte az egész élete tönkrement, hiszen családja széthu
Hortobágyi Béla élete visszatért a régi, megszokott ritmusába a rendőrségi és bírósági tortúrák, megpróbáltatások után. Úgy gondolta, mivel az elsőfokú bíróság nagysokára jogerős ítéletet hozott, valószínűleg nem fellebbeztek az ítélet ellen egyik r
A bírósági folyosón nagy volt a sürgés-forgás, rutinosan tájékozódó ügyvédek, maszkos, fekete egyenruhás félelmetes kinézetű alakok és az általuk kísért rabok, valamint tétova civil személyek jöttek-mentek. Legtöbbjük ennivalót, iratokat vagy bőrszíj
Már a második karácsony múlt el, amióta elhúzódott Hortobágyi egyszerűnek látszó rendőrségi panaszügye. Ünnepi hangulata semmivel nem volt jobb, mint az előző évben. Feszülten, kedvetlenül és magányosan telt az év vége. Az újév sem hozott érdemi v
Az első tárgyalási napon meghallgatták Hortobágyinét is. Ő elmondta, hogy Varró rendőrnek a konyhában lediktálta ex férje személyi adatait. Részlegesen visszaemlékezett arra a látványra is, amikor a rendőr után ment a nappaliba. A kopasz, Labanc őrme