Gödröt ásott bennem
a remény, s most félve
merül behunyt
szemem szentélyébe.
Lazul a testből
kikönyöklő fájdalom,
a világ kiürül.
Csövekre kötözött torzó
vagyok, torkomban lakat.
rám zuhan a távolság.
Testem lenyomatát
árnyéknak érzem,
ketrecből szabadult
emberi beszéd mond
felettem szentenciát.
A csend medrében
fekszem összezsugorodva,
s lüktető csuklóm
sebzett vonalán
újra léket nyit a szike.
Vajon mennybemenetel
történik, vagy semmibe
olvad belőlem a láng?
Az álom feneketlen
magányából lassan
ébreszt hangod érintése.
Ismét túléltem halálomat
Hozzászólások
Hát eléggé hátborzongató a Te történeted is. Nekem ez már a sokadik altatásom volt, így egy kicsit jobban tartottam tőle.
Apropó! Átment a fordítás, vagy egyáltalán használható?
Emlékszem, anno dacumal a szegedi klinikán arra ébredtem az altatásból, hogy a műtőskocsiról leborított a tehetséges segéderő, mivel - mint közölte - a lift mélyen állt meg. Meglepő volt mindenesetre, erre abszolút nem számítottam...
Tényleg nem alaptalanok a félelmeid. Előfordul, hogy valaki nem ébred fel az altatásból, amikor nem "nevetőgázt" adnak.
Remélem jól sikerült a beavatkozás!
Gratulálok az élethű, verses jelentéshez.