magammal viszem
ölelésed melegét
- puha kendőjébe bújok -
már hűvös az őszi éj,
sóhajomra dermed hidege,
s fehér párája száll -
mintha én is füstölnék,
ahogy te szoktál…
magammal viszem
ámbra illatod,
tenyerembe szorítom
- arcodat becézte nemrég -
s ha belélegzem,
hiszek az illó-aromáknak -
mintha itt lennél,
lehunyt szemmel látlak…
magammal viszem
búcsúpillantásod
- szikrája retinámra égett -
út menti fák sorfalából
villannak csillagfények,
felizzó ábránd-szemek -
mintha követnél,
kísér tekinteted…
magammal viszem
bábu testemet,
érzéseim ottmaradtak,
álmodnak veled -
mit vonszolok,
csak csont, hús, vér, erek -
mintha szétszakadnék,
minél messzebb megyek…
Hozzászólások
Hát Földim.... tudsz, te nagy dolgot vinni ha muszáj. :)) Tudsz nagy verset is írni, ha ráérsz, és megvan a motiváció, a késztetés. Jó lenne, ha a "küzdés maga" nem borítana darócleplet néhai, lírikus hangulatodra.
"mit vonszolok,
csak csont, hús, vér, erek -
mintha szétszakadnék,
minél messzebb megyek…"
Hogy ez bizony ne maradjon így, lassan csinálni kellene valami kézenfekvőt.
Kedvenc versem ez is.