OLVASNIVALÓ IRODALOM

Medvegúzék nyugdíjba vonulásuk óta folyamatosan dolgoztak a földszintes házba költözésen. Mumóka ugyanis már nehezen mászta meg a garázsszintről induló harmincegy lépcsőfokot a tetőtérbe. Medvegúz ugyan legtöbbször még ruganyosan császkált a lakkozott grádicsokon, ám elég volt egy reggeli, köszvényes talpgyulladás vagy térdduzzanat, és szertefoszlott minden fiatalos ambíciója. Ilyenkor ugyanúgy csak óvatosan topogva közlekedett, akár a felesége.
A költözés előkészítését nagymértékben hátráltatta azonban, hogy a megvásárolt, városi ingatlan nem rendelkezett melléképülettel, sem pincével, így a nagy házból – ahol korábban a vállalkozásukat üzemeltették – nem tudták áthordani az évek alatt felhalmozott több autónyi hasznos felszerelést és haszontalan, de igazán ragaszkodó csetreszt.
Mivel a fűtött garázsból nem akarták száműzni kedvenc autójukat, mint ahogy az számos helyen szokás, rákényszerültek az épület melletti méretes, fedett kocsibeálló beépítésére.

Mumóka régebben gyakorlatot szerzett a famunkákban, hiszen egy időben bútortervező, illetve bútorgyártó tevékenységet folytatott, így instrukciókkal tudta ellátni a fejlett műszaki érzékű, de inkább a vasas szakmában jártas Medvegúzt. Hogy segítséget hívjanak, az szóba sem került. Örültek, hogy a faanyagszállítókon kívül nem láttak senki idegent a portán, akivel naphosszat vitatkozhattak volna a tervük megvalósításán.
A munka az előre elképzeltnél jóval több időt vett igénybe. Nyár lévén a régi és új háznál is naponta kellett kertészkedni, hetente többször a fűnyírással is szükség volt bajlódni. Mumóka ráadásul teljesen új felfogással átvarázsolta a lebutított városi virágoskertet, és belekezdett egy praktikus konyhakert kialakításába. Ehhez persze a hátsókertben évek óta gyökeret vert tarackokat és a szívósan újranövő indás aprószulákokat ki kellett irtani. Medvegúznak pedig a négy szilvafát kellett legallyaznia és átalakítania oszlopokká, amelyekhez a szépen fejlődő málnabokrokat pányvázták ki. Mumóka megítélésében ezek a szilvafajták sajnos nem voltak megfelelőek evésre vagy lekvárnak. A régi tulajdonos – aki viszont pálinkát főzött belőle – kifejezetten istenítette. Mindenesetre a szilvafalombok számottevő területet leárnyékoltak a konyhakertnek leginkább megfelelő területrészben, és mivel Medvegúz és Mumóka egyáltalán nem voltak pálinkabarátok, a fáknak menniük kellett.

A levágott gallyak egy részét Medvegúz összekötötte és behordta a ház melletti fedett kocsibeállóba. Gondolta, jó lesz majd télen a vegyes kazánban eltüzelni, hogy spóroljon a gázzal.
Egyik este azonban erre az ötletére nagyon ráfizetett: Már éppen indultak volna hazafelé, amikor gondos gazda módjára visszafordult – ki akarta húzni a kerti szivattyú elektromos dugóját a ház mögötti aknában –, amikor a kocsibeállóban ütemesen lépdelve elakadt a bokája egy kinyúló gallyban…
– Ki tette keresztbe ezt az ágat? – hüledezett estében, miközben az idő rendkívül lelassult körülötte.
Szinte képkockánként látta magát, ahogy oldalra fordul, hogy védje a fejét a térkőre csapódástól. Így aztán igen keményen az oldalára esett. Támaszkodó csuklója, medencéje és válla napokig fájdalmasan sajgott, ennek ellenére örülni tudott, hogy a hatalmas esést követően nem törött össze semmije.
Mumókának sem mentek igazán jól a dolgai: a precízen elültetett növényeket, kitúrta a vakond, vagy az igénytelenebb fajták is érthetetlen módon kiszáradtak, hiába voltak naponta bőven öntözve.

A mindennapos korai munkakezdésüket gátolta, hogy Mumókának rendszeresen ebédet kellett főznie, és azt a régi háznál tudták elfogyasztani, ennélfogva csak ebéd után indultak el általában. Ezt a késést gyakran megfejelték még a városi üzletekben tett bevásárlásokkal is. Így néha csak késő délután fogtak munkához, és addig tudták folytatni, amíg a meghökkentően nagy tömegű szúnyograjok nem csípték őket véresre. Ekkor már kezdték érezni, hogy vannak bizonyos körülmények, amik nem igazán segítőkészek az új tulajdonban…
Medvegúz kiegyenlítő tartályt cserélt a cirkón és elkezdte egy ajánlott adalékkal kitisztítani a fűtésrendszert. A fűtés intenzitása azonban (különös módon) még gyengébb lett, mint előtte – mintha nem tett volna semmit –, sőt a radiátorok alja alig melegedett.
– Mi lesz itt télen, ha már júniusban is gondok vannak? – tette fel magának a kérdést Medvegúz.
A fűtés szerelésekor szintén észrevette, hogy a dolgok valahogy ebben a házban nem működnek megfelelően. Mintha valamiféle negatív erő passziózna velük. Amikor meghúzott egy csövet, vagy megnyitott egy elzárót, rendszerint elindult egy rozsdaszínű kispatak, amit csak egy alátett edénnyel tudott hamarjában felfogni. Mikorra viszont megérkeztek a rendelt pótalkatrészek megszűnt minden szivárgás. A padlófűtés nyomásszabályzó szelepét már csak egyféle kíváncsiságból pöccintette meg (hogy mi lesz a reakció), de meg is bánta. A kiömlő vízáramot nem tudta sehogy sem megszüntetni, addig folyt a víz a felváltva kiöntött vödrökbe, amíg a nyomás le nem esett nullára. A kapkodó vödrözés ellenére természetesen elég csúnyán elázott a gardrób, ahová az osztó-gyűjtő rendszer be lett építve.

A számos hátráltató visszásságot követően mégis eldöntötték, hogy a karácsonyt már a városi házban fogják tölteni. Ehhez azonban hiába hordták át folyamatosan személyautóval a cuccaikat, még egy nagy költöztető kocsira is szükségük volt. Bútorozva vették a házat, ám idővel kiderült, hogy néhány bútordarab nem megfelelő. Azokat le kellett cserélni a megszokott régiekkel, azonkívül Mumóka ragaszkodott a saját tervezésű, cseresznyefa ebédlőkomódjához, valamint a színben passzoló ebédlőasztalhoz és a megszokott, kényelmes ülést biztosító, kárpitozott székekhez.
A szállító kiválasztása nem volt egyszerű feladat, mivel az általuk ismert vállalkozás felszívódott. A cég weboldala ugyan még fellelhető volt, de az e-mailekre már nem válaszolt senki, és a telefonszám sem nem volt kapcsolható. Megpróbáltak egy új szállítót keresni, aki a két nyugdíjast nem húzza le. Volt, aki csaliként többféle kedvezményt ígért, de ezzel együtt mégis ő volt a legdrágább, volt aki – szomszéd falubeli vállalkozásként – furamód a fővárosból számolta a kiállást. Szóval trükköztek, hiénáskodtak, füllentettek a szakemberek, ahogy már csak szokás nálunk.

Végül egy rendesnek titulált cégnél érdeklődtek, akik 6 órán belül ígérték a válaszadást, amiből sajnos 48 óra lett, plusz közbejött a hétvége. Így viszont már csak a következő héten, szerdára tudták a munkát besuszterolni a szállító szakemberek. Medvegúz és Mumóka kénytelen volt elfogadni a karácsony előtt három nappal beütemezett költöztetési időpontot, hiszen tartani kellett a szavukat: "ez a karácsony már a városban ér bennünket."

A kiváló kondícióban lévő szakemberek féltő segítőjeként, Medvegúz és Mumóka úgy elfáradt estére, mintha ők végezték volna a feladat oroszlánrészét. A nagy kavarodásban csak ültek egymás mellett a lepedőkkel letartart díványon és fennhangon pihegtek.
– Van három napunk rendet rakni, elpakolni legalább a nappaliban, és felállítani a karácsonyfát, mire a gyerekek megérkeznek. – jelentette ki erőtlenül, minden meggyőződés nélkül Mumóka.
– Megoldjuk. – felelte biztatóan Medvegúz. Mindent sikerült eddig megtennünk, amit elterveztünk.

Remek volt a pénteki ebéd. Visszafogottan, de azért sikerült ünnepi díszbe öltöztetni a lakást, csillogott az impozáns, töves fenyőfa. Igazán varázslatos volt a gyerekekkel a szenteste. Hajnalban feküdtek le, így csak tíz óra tájékán ébredtek.
– Az elektromos nagykapu mellesleg fél méternyire nyitva van. – közölte Mumóka, miközben Medvegúz a fürdőszobába igyekezett.
– És ezt csak most mondod? – hökkent meg Medvegúz.
– Én is egy perce vettem észre. – felelte a homlokát ráncolva Mumóka. Ez az átok negatív erőtér nem hagy bennünket békén, karácsony napján sem.
– Megnézem azonnal mi történt. – reflektált szinte automatikusan Medvegúz.
Medvegúz felöltözött, és a mosdó helyett azonnal a kazánházba indult szerszámokért és a kézi vezérlés kulcsáért.
Megpróbálta becsukni a kaput, de a kapumotor nem reagált a távirányítóra. Kézi vezérlésre állította a mechanikát, és becsukta a kaput. Levette a motor burkolatát és ellenőrizte a biztosítékokat. Minden rendben talált, a visszajelző ledek égtek, áram volt mindenütt.
– Mi a nyavalya lehet vele? – morfondírozott Medvegúz. – Talán megint a negatív erőtér? Itt minden olyan nehéz, mintha a tömegvonzás a duplája lenne.
Levette a fontos csatlakozókat (csokikat), és megfújta WD40-nel.
– Hátha a vízpára csinál valamiféle kontakthibát. – motyogott magában Medvegúz.
Amikor visszarakta a csokikat elindult magától a kapu és kinyílt. Rányomott a távirányítóval de csak kattant egyet a relé és semmi mozdulás.
– Megpróbálom még egyszer, elindul-e újra ha leveszem a csokikat, és visszadugom. – jelentette ki határozottan.
Megtörtént ismét ugyanaz a művelet, de előtte még a fogaslécet és a fogaskereket is megzsírozta. Amikor azonban az utolsó csokit dugta vissza a helyére, sercent egy nagyot az áram. Valahogy rosz helyre került a csoki.
– Basszus, ennek a csokinak ki van vágva a vége, így simán arrébb dugtam be egy sorral! – döbbent rá Medvegúz.
Elindult a házba, mert elment az áram, nem világított egy led sem az elektronikán. Arra következtetett, lenyomta a biztosítékot a rövidzárlat.
A garázsátjárójában szembe találta magát Mumókával.
– Nincsen áram a konyhában, leállt a sütő és a főzőlap, nincsen világítás sem! – közölte sírásra hajló hangon Mumó.
– Tudom, én voltam, mindjárt visszanyomom a biztosítékot és rendben lesz. – nyugtatta Medvegúz barátságos arcot vágva.
– Fő a leves... remélem, valóban ennyi a baj. – válaszolta rossz előérzettel Mumóka.
Medvegúz kinyitotta a biztosítéktábla fedelét és tényleg le volt nyomva egy biztosíték. Felkattintotta, ám nem történt érzékelhető változás. A világítás nem működött, a főzőlap és a sütő sem kapcsolt be.
Medvegúz kinyitotta a villanyóra biztosíték lelakatolt kis ablakát, de mindkét biztosíték fel volt kapcsolva. Bement a házba és előadta a tapasztaltakat Mumókának.
– Az óránál nem nyomta le a biztosítékokat, tehát az oszlopon lehet valami gáz. Csak azt nem értem, miért van itt két biztosíték az óránál? Három fázis van, tehát három biztosítéknak kellene lenni.
– Hívjuk fel az ELMÜ-t, mert itt maradunk karácsony napján áram nélkül! – indítványozta Mumóka.
– Oké, hívjuk őket. – egyezett bele Medvegúz.
Az ügyfélszolgálatos hölgyike megígérte, ahogy lesz szabad szerelőjük, megnézik a hibát. Azt persze azonnal hozzáfűzte:
– Ugye hallották a tarifát? Ha nem saját hibánk, akkor 9800 Ft-ot számlázunk.
Ahogy telt az idő és a várakozás percei vontatottan csordogáltak, Medvegúzt nem hagyta nyugton a nagyjából egy órája tett kijelentése: három fázisnál, három biztosítéknak kell lenni az óra alatt.
– Megnézem még egyszer. – határozta el magát.
Kinyitotta kis ablakot, és lehajolva bekuksolt újra az óraszekrénybe. Nem akart hinni a saját szemének.
– Ez itt három biztosíték, és a jobb szélső le van csapva. – ripakodott magára. – Egy órája miért nem láttam, hiszen ugyanígy néztem be a kis ablakocskán? Netán az a ganéj, negatív erőtér munkálkodik már megint?

Medvegúz felnyomta a harmadik biztosítékot, és amint benyitott a nappaliba, már látta is az eredményt. Működött a főzőlap és volt világítás a konyhában.
– Telefonáljunk az ELMÜ-s hölgyikének, hogy ne jöjjenek ki. – szólt Mumókának. Ha sikerül  lemondanunk a hibabejelentést, valószínűleg nem kell kifizetnünk a potya kiállást.
Miután Medvegúz letette a telefont, rátévedt a szeme a sütőre.
– Te Mumó, miért nem világít az óra a sütőn? – kérdezte.
– Nem tudom, az nem jött vissza. – felelte az asszony.
– És reggel mit tettél vele, hogy villogott? – Azt mondtad csak leokéztad és passz.
– Kicsit kifutott a leves, de letörölgettem mindenütt. – válaszolta némi bűntudattal Mumó.
– Szétszedem, és megnézem belülről is. – nem hagyom, hogy szórakozzon velünk ez a negatív micsoda karácsony napján.

Medvegúz leszedett minden lemezborítást a sütő hátulsó részén. Nyomát sem látta az esetleges belső nedvesedésnek, becsorgásnak. Azt viszont észrevette, hogy a vezetékcsatlakozók hiányzó szigetelései az elektromos sütőben hagynak némi aggodalomra okot. Semmi műanyaghüvely, a fém saruk csak úgy csupaszon rá vannak nyomkodva az érintkezőkre.
– Ha most nem egyenesen teszem rá a fedelet, agyoncsaphat az áram, mivel ez a berendezés direktre van kötve, ki sem lehet húzni a dugóját. – dünnyögte Mumóka felé fordulva.
Medvegúz otthagyta a sütőt levett hátlappal, és elment szigszalagért. Be volt kapcsolva az elszívó, ami jótékonyan keringette a levegőt. Medvegúz ennek ellenére intenzíven érezte az étvágygerjesztő húsleves illatot.
– Mindjárt eszünk, aztán pedig pihi-szuszi van.– resetelte az idegeit.
Ahogy visszatért a szigszalaggal, meglepetten vette észre, hogy a sütő kijelzője összevissza villog, mindenféle ákombákom jelent meg rajta.
– Mumóka, ez a kütyü helyre fog jönni, pedig már azt terveztem, hogy kidobom. Nem tudnál hozni egy hajszárítót? – kérte meg párját. A szárítás jót tesz a panelnek. A villódzás azért kezdődött ugyanis, mert az elszívó légárama elpárologtatta a nedvességet.

Medvegúz visszaszerelte a sütőt, gondolta most már hátradőlhet. Kivett egy narancslét a hűtőből és nagyot kortyolva bambult ki a kertbe.
– Mumó odanézz, kinyílt magától a kapu! – ezt nem hiszem el. Mi történik itt?
Medvegúz kiment a teraszra és megnyomta a kapunyitó gombot. Most simán bezáródott a tolókapu.
– Na, ez is jó lett. – mutatott egy V jelet Mumókának.
A férfin borzongás futott végig:
– Ez a mocsok negatív erőtér sem bír velünk. Megoldunk mindent, ha beleszakadunk is.
Visszament a konyhába és elgondolkodva újra kortyolt a narancsléből. Mumóka csípős hangjára tért vissza a mozizásból.
– Megint nyitva van a kapu! – reklamálta Mumó. – Én már ezt nem viselem el, teljesen kikészültem.
Medvegúz kattintott egyet a távirányítóval, most már a nappaliból, és bezárta a kaput. Ez ismétlődött szinte kétpercenként. A kaput valami negatív erőtér kinyitotta, Medvegúz pedig dacból és idegből bezárta. Már éppen indult volna a kisbaltáért, hogy kezelésbe veszi az elektronikát, amikor néhai apósa szavajárása elért a tudatáig: "a Google mindent tud". Leült a laptopjához és kapkodva rákeresett a neten: „a kapu magától kinyílik”.
– Nem tán találtál valamit? – kérdezte reménykedve Mumóka az időjárás állomás külső jeladóját piszkáló, nem egészen őszinte mosolyú Medvegúztól.
– Megvan végre ez is. –  pacsizott feszülten Medvegúz. – Ez a kis sunyi „negatív erőtér” nyitogatta a kaput, amikor küldte a jeleket az állomásnak.