Állok a napon, s arcom
kivágott fényképét lassan
lángra lobbantja a megfordíthatatlan
távozási sorrend ismétlő fegyvere.
Még lázad testemen az
első ütés, de tűrnöm kell.
Talpam alatt az ifjúság
már kidolgozta a szökési tervet.
Koponyám üres foglalatát
hiába tekerem az ég sűrűjébe.
Nincs megvilágosodás.
Nem kap megfelelő táplálékot
a megmaradás gyökere.
Hozzászólások
Itt a nyár... ilyenkor minden lehetséges, kivéve a forgóajtón átsíelni. :)
Gratula + nagy pacsi!
Erős, kifejező.