Egymás mellett fekszünk a réten,
köröttünk tűzpiros pipacstenger,
fölöttünk azúrkék ég.
Bárányfelhő sehol.
A tűző nap lemenni készülő sugarai
lágyan cirógatják csupasz testünket.
Szinte sistereg a bőröm a forróságtól,
nemcsak a napfény miatt.
Fejem a válladon pihen.
Üres vagyok, mint egy
kiszippantott kagyló háza,
nem gondolok semmire.
Együttlétünk ritmusa dobol
vérköreimben folyamatosan.
Nyitott szemeim az égre vetítve
újra látják mozdulatainkat.
Madár csicsereg, méh zümmög körülöttünk.
Elringat a meleg, a hangokat
finom szűrőn át hallom.
Nyakamat megcsiklandozza egy fűszál.
Hagyom. Nem nyúlok oda.
Félek, hogy eltöröm a Pillanatot.
Megállt az Idő, lebegünk benne.
Eggyé váltam a Mindenséggel.
Hagyom, hogy ringasson…
Hozzászólások
Kedves László!
Köszönöm kedves, megtisztelő soraidat! Örülök, hogy írásommal sikerült szép emlékeket felidéznem Benned.
Érdekes, hogy kedves Feleségeddel hasonlót verset írtunk meg, időeltolódással bár. Valójában egy elképzelt együttlétről
születettek a gondolataim, ábrándoztam. A rét igaz, sokszor jártam pipacsos mezőn, még ma is érzem az illatát.
De milyen jó is az, ha egy szöveg, zene, kép felhoz a lelkünkből, szívünkből valami üdítőt, vagy akár régi szép emlékeket!
A nyári pillanat expresszív hangulata kifejezően sugárzik versedből. Soraid erős érzelmeket, belső állapotokat és meghatározó, szubjektív gondolatokat közvetítenek. Dinamikus, képies ábrázolásmódod hatása különösen megérintett, hiszen összeillik kedves "Földim" (azóta már kedves feleségem) szinte történelminek tűnő, majd két évtizede írt versének légkörével, amikor még csupán lopva sikerült néhány átszellemült, boldog nyári percet együtt töltenünk. Műveddel felidézted az akkori időket, amit külön is köszönök: kéz a kézben