Lelkemre fonja karéját
örökös szálak szövedéke.
Ágak rejtekében virág
bújik szívemnek közepébe.
Kövön fénylik a nap mélán,
alkony árnyéka még nem ér.
Surran az óhajtás némán,
megtelik vele a vér.
A kút csöndben csöppen,
ajkamra lágy vizet dajkál.
A gondolat egyre röppen,
olyan szép ez a délután.
Hozzászólások
Köszönöm!
Valóban, a pozitív gondolatok, a látszólag apró dolgok megbecsülése is emelhetik a boldogsághormon szintünket. Ilyenkor csupa öröm élnünk, és biztosak lehetünk benne, hogy kifogástalan a napunk. Nyugalmat áraszt a versed, érdemes többször olvasgatni.
Gratulálok!