25
Soha nem felejtette el a viràgzó bougainvilliers takarta Le Marineli kàpolnàt a hegyoldalon a végtelen erdő fölött. A levegő rezgett a napsutéstől s majdnem megfoghatóvà vàlt, de bent friss és enyhe volt. Mindenütt a csend. Valahol az àrnyékban egy nagy légy döngicsélt, különben minden félhomàlyban és csendben maradt, s csak a nyitott gótikus ajtón keresztül làthatta rezegni a fényt a bougaivilliers lila viràgain.
A tökéletes nyugalom. Egyedül volt a földön. A francia kàpolnàk és templomok mindég emlékezetébe idézték az elhagyatott, a buja természet ölén ma valószinüleg romokba dőlt afrikai kàpolnàt.
Időnként nyitott templomokat talàlt Parizs szivében, ahól jólesett megpihennni. A gyertya és tömjén parfüm megmagyaràzhatatlan keveréke jó közérzettel töltötte el. S mikor egy gyenge hang emelkedett az orgonàból, elragadtatàsa végtelen volt. A zene egy patakhoz hasonlóan dagadt újabb akkordokkal és a levegő megtelt egy méltosàgos folyam zengésével. Boldog volt mikor az orgona Bachot vagy César Frankot jàtszott. Boldog volt a tömjén illatàban és az alkonyati fényben úszva. Később, visszatérve a normàlis életbe, az àtélt élmény hatalmàban maradt.
A pihenés pillanataiban semmire nem gondolt.
26
A tél volt a legnehezebb. A hideg miatt nem ment sétàlni, csak vàsàrolni kínt a szélrohamokba. Különben csak az ablakok mögül nézte a rossz időt. Végül mégis csak megérkezett a szép idő, a fény, és a langyos levegő kellemes volt.
Kimehetett nézni a vilàgot, egy padon ülve olvasni az ujsàgot a zöld sétàny viràgjai között.
Most sokszor űlt az ablak elött nézve a vàltozatlan vàrosképet és irt.
27
“Miért irsz, kérdezte a felesége?”
« Nem tudom. Időm és kedvem van hozzà. Rögziteni akarom a gondolataim. Tudom, hogy nem tudok irni, csak magamnak szànom, összeszedni gondolataimat és valamivel kitölteni a magànyomat,” vàlaszolta.
28
Egy szép napon nem irt többet. Nem volt értelme. Semmi nem ért semmit. Egyik napról a màsikra élt. Egymàst követték és keresztezték a napok. Vasàrnap s màr újra péntek. Élete részévé vàlt a megszokàs. Az uj szokàsok között a reggel volt a legnehezebb amikor elment a csalàd.
“Kellemes napot”. A viszhang vàlaszolt a jókivànsàgokra. Egyszer a felesége észrevette, hogy soha nincs egyedül reggelenként. Azelött egyedül volt a lakàsban. Nyugodtan öltözködött, utolsónak ment a többiek utàn.
Most a férje ott volt.
“Reggelenként, tudod…Ez a néhàny perc…Később egész nap egyedül vagyok…” próbàlta magyaràzni, de annyira nehéz volt màr reggel a fotelban ülni és olvasni és indulàsàt vàrni, hogy elkezdje napi munkàjàt.
Ha mehetne ő is! Elsőként menni mint azelött. Megtalàlni az elfelejtett szokàsokat, a régi arcokat, mozdulatokat. Úgy élni mint azelött. Hinni, hogy még fiatal és jövője van. Terveket szőni, kàrtyavàrakat épitenie, útakról àlmodozni, hóditàsokról, a két végén égetni a gyertyàt mert annyi idő van még hàtra az életből! Sok ideje még. Idő àlmokra és vàgyakra. A vakàcióra vàrni és butàn nevetni és mondani a többiekkel : éljen a nyugdij!
29
Az àlmok. Nem voltak àbràndjai, nem àlmodott többé. Csak az emlékek maradtak. Egész életében arról panaszkodott, hogy nincsenek emlékei s egyik napról a màsikra a dolgok lelke tàmadta meg és nem maradt semmi màs csak a múlt. Az emlékek csatornàja elöntötte egész életét.
Igy volt ez mindenkivel? Vagy a többieknél màsként? Senki nem mondott semmit. A vilàg féltékenyen őrizte létezése titkait. Mindenki elégedettnek tűnt. Az ezredes, évek óta reggel-este sétàlt a kiskutyàval s a nap többi részét a feleségével összezàrva töltötte. Vasàrnap délutànonként làtta őket karonfogva sétàlni a sugàrúton. Egy összeforrt pàr volt. Valóban ezek voltak? Mire gondoltak? Gyerek nem volt csak egy kiskutya. És az àlmok? Voltak àlmaik? Boldogok voltak?
30
Észrevette, hogy csökkent a jövedelme, de a jövedelmi adó vàltozatlanul magas volt és a különböző közterhek is. Csökkentette kiadàsait. Nem ment többé a kàvéhàzba süteményt enni a kàvéjàval. Otthon készitette a presszójàt. Kevesebb cukorra volt szüksége, mert kevesebb energiàt hasznàlt fel és nem akart meghizni sem. Könyveket sem vàsàrolt többé. Annyi volt a könyvtàràban, annyi olvasatlan könyv! Moziba sem ment többé, mert vàltozatlanul nem szeretette egyedül nézni a filmeket.
A többiek. Hogyan viselték el a nyugdijas életet? A reggeltől-estig összezàrt hàzastàrsak. Egész nap. Senkinek a titkàt nem ismerte. Senki nem mondott semmit. Vagy a férfi hogyan viselte el a magànyt otthon egyedül, mert az asszony még dolgozott? Sokan egy baràtnőt kerestek. Hallott különböző dolgokról. Màsok elvàltak s màs nővel àlltak össze. De sem a baràtnő, sem a vàlàs és az újabb hàzassàg nem érdekelte. Még Sharon Stone sem, és elnevette magàt mert egyedül volt, tàvol mindenkitől a négy fal között mint egy rab. Még Sharon Stone sem jelentett semmit nem a lehetetlenség miatt, hanem mert késő volt. Elmúlt az idő. A mesterséges módszerek, a Coué módszer, ismételni, hogy fiatal vagyok, fiatal vagyok, elöttem a jövő, gyerekeim lesznek, nem vàltoztatott a valósàgon, hogy az út végére ért.
Egyetlen lehetősége maradt, megőrizni egészségét hosszú ideig. Elmenni kinos betegség nélkül, kórhàz nélkül, anélkül, hogy vagdosnàk és csövekkel szurkàlnàk, élni a gépek ritmusàra, elkàbitva haldokolni és kérve a semmit, hogy fejezzük be végre màr. Elmenni hirtelen s megnézni, hogy van-e egy màsvilàg egy màsik galaxiàban. Ha volt egy màsvilàg. Lehet, hogy semmi nem volt. Szétolvadàs abban a reményben, hogy a semmiben, az eltünésben nincs nyugalomba menés, nyugdij, emlékek, remény, sem jövő, sem vàgy, sem màsnap, semmi.
Végeredményben önmagukon sirnak a hàtramaradók. A magànyukon. A múltà vàlt jelenen. Az elveszitett szokàsokon. A képtelenség az eltüntel beszélni. Megszakadt egy kapcsolat, csak a mély, àthatolhatatlan csend marad. Sirnak a hàtra maradottak, mert újabb kapcsolatokat kell teremteni, ismerettséget, érzelmeket hogy elfelejtség az elmenőt, az eltüntet. Őrökké ismételni, ismételni sokàig ugyanazokat a mozdulatokat, szavakat, màs emlékeket elcserélni, és újabbakat kreàlni sajàt végleges indulàsukig.
31
E végleteg elött még volt vakàció. A kibontakozó tavasz, a nyàr fullasztó melege és a viharok.
A Landes-i tengerpart. A végtelenbe nyúló homok. A Pyreneusok a tàvol ködében. Néhàny Bayonne elött horgonyzó hatalmas hajó. Északon Capbreton világító tornya és a piros cserepes hàzak. A Pyreneusok és Capbreton között a végtelen óceàn. A hullàmok örökké tàmadjàk a homok dombokat és az Atlanti fal màr a vizben mosta làbait. Fél évszàzad alatt a vizbe csúztak a tengerpartra a dünekről a félig elnyelt és elfelejtett beton erőditmények.
A Pyreneusoktól Capbretonig éjjel és nappal követték egymàst a végtelen hullàmok milliàrd szines cseppekben törve szét a homokon. Siràlyok kiàltoztak az égen és a hullàmra szàlltak tàvolabb, majd elrepültek, màsutt keresve élelmüket.
A vilàgitó tornyot megkerülve vitorlàsok hagytàk el a kikötő nyugodt vizét és siklottak a semmi felé a kék làthatàron kiteritve. fehér hàromszögük. A nap visszatükröződött a vizen. Néhàny fehér felhő bóbita az ég kékjén, a sétahajók, a tengeri madarak kiàltàsai, az örökmozgó óceàn lélekzetvétele, s a végtelen hullàmok suttogàsa a nedves homokon. Az óceànon túl Amerika. Ezek a hullàmok nyaltàk a partot, ez a széttört viz zaja, a zöld üvegszinü àtlàtszó fal suttogta utolsó elhaló sóhajàt Coney Islandon.
Csalàdjàval a homokra teritett gyékény szönyegen feküdtek, làbujjaik a homokba furva s ujjaival szitàlta a puderszerü port, ami a vizkoptatta kavicsokból maradt.
Az Óceàn zaja. Egy kis reklàm repülő húzta a part felett az Angleti Mammouth hirdetését, a motor zaja eltàvolodott. Mikor a csendőrök hélicoptere érkezett, mindenki bàmulta a Capbreton és Hossegor felé eltàvolodó nagy szitakötőt.
Telve volt jóddal a levegő. Az Óceàn illata, a moszatoké és halaké. Fejük fölött sàrkànyok vetélkedtek a siràlyokkal. Klik-klak, fiatalok kemény gumilabdàkkal tenniszeztek, egy apa és fia a Frisbeet hajitottàk és néhány csavargó kutya harapdàlta a làbuk elött elhaló fodrokat.
Napsütötte délutànok boldog órài teltek amig a nyaralók nem mentek el vacsoràt késziteni. Az uszómesterek leengedték zàszlójukat és kocsijuk egy utolsó ellenörző út utàn felment a dünre. A tengerpart kiürült. Kissé tàvolabb néhàny fiatal összegyült egy a homokban ülő gitárista körül. Nézték a közeledő dagàlyt, az Óceàn visszahóditotta az ideiglenesen elhagyott földet.
Ők is elindultak. Lassan felmàsztak a dünre és fent, mégegyszer megàlltak csodàlni a tengert. A hatalamas nap a csillogó hullàmok fölött lebegett. A vitorlàsok régen eltűntek màr és a végtelenségben csak egy halàszhajó sietett egy talàlkàra a halakkal.
32
De a nyàri örömök elött még itt volt a tavasz. Màjus. Tervbevették, hogy két hétre lemennek édesanyjàhoz. Egy fürdővàrosba. Mennek majd ebéd utàn fürödni a termàlfürdőbe. Elnyúlni a füstölgő meleg vizben s körülöttük szàzados öreg fàk. Pihenve szótlanul hallgatni amit az ismeretlen szomszédok meséltek. A gyerekek “Papy museaunak”keresztelték a jó métermàzsa súlyu öreg urat. Öreg baràtaival fecsegett. Fiatalkori emlékeit morzsolta mikor még vékony és mozgékony volt, kócos barna hajjal a néhàny fehér hajcsomó helyén.
Vagy a “tengrealattjàró”. Egy jó formàban lévő vékony férfi vizlatt úszta àt a medence nyugodt vizét és fujtatott mint a fókàk elöttük felmerülve. Tizszer vagy hússzor kezdte megàllàs nélkül.
Itt vagy ott, a tengerparton vagy a termàlban felejthetetlen óràk. Egyenlő volt mindenkivel. Egy nyaraló mint a többiek a nyugalomba sülyedve. Senki sem csinàlt semmit, ő sem. Az asszony àlmodozott, a gyerekek is csendben àlmodtak mint ő. A viz himbàlta karjait és ujjait.
A gyönyör. Nem gondolni semmire, semmit nem mondani, a természettel egyesülni. Az alkotó elembe, a nyugalomba sülyedve. A szellő és néhàny szétszakadt felhő mögül kibúvó napsugàr simogatta és hallgatta a madarakat és a közeli fàk suttogàsàt. Ez volt a nyaralàs.
Ő, akit a tàrsadalom örök vasàrnapra és nyaralàsra itélt, minden hàtsó gondolat és szégyen nélkül pihent szerettei körében.
Nyaralàs. Vàrta ezt a nyaralàst. A kispolgàri semmire nem gondoló dolce vita, a jó bor és jó ételeket. Az év egyetlen pillanata, új élete egyetlen pillanata amikor sajnàlta, hogy olyan gyorsan múlik az idő. Ha vissza tarthatnà az idő elmorzsolt perceit! Ha meghosszabbithatnà a napokat, az eseménytelen létezést; mert valóban ez volt a test és szellem pihenése. Egy fagylalt a fürdő utàn, egy espresso vagy egy sütemény délelött, séta a piacon és salàta vétel, néhàny retek, valami fözelék. A boldogsàg az unalomban.
Vàrta a vakàciót mint az asszony és a gyerekek. Mert ők is szerették ezt a néhàny napot egy màsik bolygón tölteni, mindenen kivül, elszigetelve hétköznapjaiktól.
33
Kereste a múltévi listàt, hogy mit kell vinni. Az ingek és fehérnemü. Egyes dolgot hozzàtett, màst csökkentett. A fejében kezdte az útat előkésziteni. Egy héttel az indulàs elött a böröndök a szalonban voltak és a holmikat a kanapéra készitette. Az utolsó este, mikor a felesége foglalkozik majd az úttal, valószinüleg vàltoztat majd és hozzà tesz màs dolgokat.
Nagyon örült a készülésnek. Elindult màr, messze volt. Az utazàs izgalma mindennél erősebb volt. Mint mindég, mint egész életében az utazàs, a vàltozàs, kalandot jelentett. Egy ugràs az ismeretlenbe még akkor is ha tudta, hogy hovà megy. Igy született. Szerette az ujdonsàgot még ha időnként sajnàlta is amit maga mögött hagyott. A múlt és a jövő között tétovàzott.
A napokat szàmolta. Egy hónap, hàrom hét, tiz nap. Az indulàs és a visszajövet is közeledett. Mert képtelenség elfelejteni, hogy van egy hazatérés. Olyan jó volt visszajönni, megtalàlni a holmikat, a környezetét és sajnàlni a nyaralàs semmilyében eltöltött óràkat.
Elutazni, egy kicsit olyan volt mint az elmúlàs. Minden a helyén maradt. A vàrosok, a hàzak, az utcàk, a fàk, a szobàk, a butorok, az emberek. Minden folytatta létezését miközben indultak, a vonat gurult vagy repült a repülő. Valami eltünt és valami megjelent. Egy màsik vàros, hàzak, utcàk, szobàk, butorok és emberek. Újabb életekkel talàlkoznak, màs környezetek, de az emlékek életben tartottàk amit maguk mögött hagytak. Tudta, hogy elhagyott lakàsàban az ébresztők és a többi óràk őrölték az idöt. A kaktuszok is növekedtek és vàrtak. A könyvek és a beléjük zàrt történetek vàrtàk a feltàmadàst, a percet mikor ismét lapozgatja és felfedezi őket.
Ez jó volt. Ez volt az élet. A sajàtja és a többieké. Egy kaland volt. Még a nyugdijàba zàrva örökös vasàrnapjàt élve is, egy kaland volt. Vakàció itt, vakàció ott, gondolatai, àlmai, múltja és vàgyai, minden egy kaland. Még az ismétlések is, egy csésze kàvé, a holnap bizonytalansàga. Hogy milyen lesz az idő, reményei és reménytelenségei, mindég minden egy kaland.
34
S màr itt volt. Az annyira óhajtott és àlmodott vakàció. Indulàs, holnap reggel. Koràn kell kelni és menni a reptérre, taxit rendelni mikor mindenki elkészült, s az indulàs elött újra ellenőrizni a jegyeket, a pénzt, hogy semmit nem felejtettek el.
Szokàs szerint elsőként kellt elkésziteni a reggelit. Holnap, indulnak holnap. Az ébresztő ötkor csenget majd.
Fekve hallgatta az asszony lélekzését és fényfoltokat làtott a falon. Aludni kell. Holnap indulàs. Szemeit becsukta.
*
Hozzászólások