Hiába ömlik rám szófüzér,
tetőmön koppannak szavak,
mint nyári viharban a jég –
verdesi fejem az öntudat.
Sérül a testem – már zúg, zörög,
szépségem kopik, az idő harap,
eremben talmi gőg sündörög –
vonyít bennem egy rút alak.
Amint a vénség leteper,
menekül messze a humor,
kimért merevség kelepel,
s önfejű vádakat kohol.
Nem szeret senki – úgy hiszem,
elfogytak a karoló kezek,
pökhendi orvos a szerelem –
nem gyógyít elvakart sebet.
1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét tokio170 nicknéven az interneten. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.
Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!
Kortárs magyar irodalom.
Kérjük, iratkozz fel a hozzáféréshez!
Interjú tabuk nélkül 7. – Online beszélgetés főszerkesztőnkkel, Czinege László dányi vállalkozóval
Kortárs magyar irodalom.
Kérjük, iratkozz fel a hozzáféréshez!
Témák címkék szerint
- szépírások (446)
- vers (242)
- tokio170 (73)
- próza (73)
- novella (65)
- versek (64)
- líra (59)
- olvasnivaló (37)
- szépirodalom (32)
- czinege lászló író (30)
Havi archívum
2024
- november (4)
- október (10)
- szeptember (8)
- augusztus (5)
- július (5)
- június (8)
- május (10)
- április (10)
- március (5)
- február (8)
- január (1)
2023
- december (7)
- november (1)
- október (2)
- szeptember (3)
- július (2)
- június (4)
- május (2)
- április (5)
- március (6)
- február (8)
- január (8)
2022
- november (2)
- október (2)
- június (1)
- május (1)
- április (3)
- március (1)
2021
- december (1)
- november (2)
2020
- augusztus (1)
- június (2)
- április (2)
2019
- december (1)
- május (1)
- január (3)
2018
- december (1)
- november (6)
- október (1)
2017
- június (1)
- április (1)
2016
- december (2)
- szeptember (1)
- április (3)
- január (3)
2015
- december (5)
- szeptember (1)
- augusztus (1)
- május (10)
2014
- október (1)
- szeptember (1)
- augusztus (6)
- július (1)
- június (6)
- május (7)
- április (6)
- március (13)
- február (13)
- január (7)
2013
- december (6)
- november (7)
- október (15)
- szeptember (7)
- augusztus (9)
- július (4)
- június (5)
- május (6)
- április (12)
- március (19)
- február (3)
- január (9)
2012
- december (15)
- november (10)
- október (14)
- szeptember (24)
- augusztus (17)
- július (8)
- június (10)
- május (18)
- április (30)
- március (24)
- február (27)
- január (27)
2011
- december (22)
- november (41)
- október (23)
- szeptember (41)
- augusztus (30)
- július (41)
- június (20)
- május (16)
- április (12)
- március (14)
- február (25)
- január (41)
2010
- december (16)
- november (10)
- október (13)
- szeptember (32)
- augusztus (8)
- július (12)
- június (13)
- május (17)
- április (31)
- március (22)
- február (26)
- január (48)
2009
- december (36)
- november (55)
- október (43)
- szeptember (21)
Hozzászólások
Örülök, hogy négy versszak erejéig hozzájárulhattam a dologhoz. :)
Irén... Szeretném, ha engem csak 100 éves korom után kerülgetne eme "hangulatzavar".
Micsoda riposzt kedves Gérard... még hogy hiányoznak a szavak?!
Köszönöm a hozzászólásotokat!
A szófüzér messze hullik tőlem,
Reám néha csak az eső szakad.
Azért lett tán remete belőlem,
Mert hiányoznak nálam a szavak.
Köszönöm a véleményed és a hozzáfűzésedet kedves Erzsi!
Pacsi: tokio :)
Szívszorító téma... Megkörnyékezhet bármelyikünket az elhagyatottság, a kishitűség, az eldobottság érzése. Én ismerem... Még csak megvénülnöm sem kellett, úgy találkoztam vele.
Nagyon szép a versed, Laci! Gratulálok!
Látlelet egy el nem múló, csak egyre rosszabbodó állapotról.
Üzenem Barátodnak, hogy elfogadva a helyzetet, és megkeresve azokat a pillanatokat, miknek örülni lehet, könnyebbíthet hangulatán.
Szeretettel olvastalak, Tuszka.
Azzal, hogy nem veszi, már vette is.
Humor nélkül nehéz lehet megvénülni. Sajnos, sokan teszik ugyanígy: elmondják a magukét, aztán berakják a füldugót. Persze, miért is ne, amikor úgyis félreértenék a legtöbb választ. Egyesek még az írott szöveget sem tudják megfelelően értelmezni, magukra vesznek, odaképzelnek mindent, és sértődötten begubóznak.
Gratulálok tényszerű versedhez kedves Földim!
Nem veszi az üzenetet. :(
Elmondja a magáét, aztán redőny lehúz. Egyébként mostanság jóval fiatalabbak is szenvednek ehhez hasonló betegségben. Biztosan járvány van.
Köszönöm a hozzászólást!
Pacsi: tokio :)
Szomorú, hogy az ember eljut erre a szintre, amikor leértékeli magát, mint egy ruhát. Üzenem barátodnak, keresse ennek a kornak a szépségét és kamatoztassa a megszerzett bölcsességet. Mindig vannak tanulni vágyók...így hiszem.
Üdv: Éva