Háttérzajok töltik be a teret,
keresve sem lelek
csendes rést rajta.
Összetart a zenekar,
s én balga
a polcodon hallgatok,
s vagyok,
ide-odadobott.
Néha azt hiszed,
álmom is lopott,
pedig csak
bolond vagyok.
Kis lélek-kokott.
Ajkam festett,
tű-szaggatta rajzolat,
fonál tartja össze testem.
(Valami örökké hasogat.)
Szívem helyén kóc,
szeretlek-fonál gubanca.
Ujjaid között fogy a mihaszna,
mint tollamból
betűkbe préselt gondolat.
Mi haszna,
ha magam vagyok
sok divatos Barbie közt
kopott.
Közelednék hozzád,
de lábam
haszontalan lóg,
akár kezem,
s a fejem is
nehezen viselem.
A halnak is jobb,
tudod?
Elúszik,
ha unja a dús hínárok ölét.
De én itt ragadtam s
kezemből senki sem kér.
Talán akad majd,
ki kukába hajít,
hisz csak porfogó vagyok.
Avítt.
Egy álmodó,
gyagya rongybaba,
akinek,
- lehet észre sem veszed -,
feltépett a mellkasa.
Hozzászólások
no a zárósorok..hm...megszólaltak rendesen. odatetted.
Hú, de szomorú ez a rongybaba, pedig erre az elvont zenére is lehet azért fergetegesen ropni a táncot.
Annyira retro hangulatú a versed...
Gratula + nagy pacsi!