SZÉPIRODALOM

A Titkos Völgy rejtekén

MESÉLŐ:
Sóhajka, a szellőlány, megpihent
A Néma Hegy lábához érve.
Mióta létezett, még nem tett ilyet,
Csak cseppnyi életét élte.

A Titkos Völgy rejtekét
Nem hagyhatta volna el,
De,ha egy érzés szárnyra kél,
Akkor bizony szállni kell.

A Néma Hegy bánata
Még a völgy mélyén is átölelte.
De tán nem is lenne néma,
Ha a szívébe mosolyt csenne.

Így elmélkedett magában,
Egy tölgyfa ágán ülve,
S aztán gondolatfonalát
Szépen továbbszőtte.

SÓHAJKA:
Hatalmas szíve lehet
Hiszen a hegyek óriások.
Örömében biztos nevet,
Ha feje búbjára reá szállok.
”

MESÉLŐ:
Kedves mosollyal ajkán
Felpillantott a hegyre.
Édesanyja egy ideje már
Figyelte őt csendbe.

DÉLISZÉL:
„Tudom a magasba vágysz,
De még nem jött el a perc.”

SÓHAJKA:
„ Béby szellő nem vagyok már,
Akit ringatva átölelsz.

Szállni vágyok végre,
Az égen madarak nyomába érni.
De itt a völgyben
Csak nyúlfarknyit lehet szállni.”

DÉLISZÉL:
„Ha erősebb leszel,
Majd együtt szállhatunk.
Lesz még ezernyi
Gyönyörű szép napunk.”

SÓHAJKA:
„Lelkemet simító
Anyai kedves szavak...
De a Néma Hegy testét
Áztatja könnypatak!

Hol van az ő édesanyja,
És mért hagyta magára?”

02.

MESÉLŐ:
Angéla álmából felriadva
Visszatért a valóvilágba.

Hová tünt a szellőlány?
Az előbb még oly közelről látta.
De aztán megnyugodott
Egy jól ismert érintésnek hála.

ANGÉLA:
„Anya az ébresztéssel
Várhattál volna még pár percet.
Az álmaimban látok,
Itt meg sötét pötty az élet.”

A gyermek világtalan volt,

Így szívével érezte,

Könnyek szöktek egyre csak

 Édesanyja szemébe...

ANGÉLA:
„Semmi baj anya,
Majd folytatódik este álom.
Biztosan így lesz,
Azért,mert nagyon várom.

MESÉLŐ:
Van úgy,hogy a pillanat,
Lágyan ringó csónak,
Katalin átölelte gyermekét,
Mert épp híján volt a szónak.