SZÉPIRODALOM

Sörös doboz halála

Nem tudta mikor, de egyszer öntudatra ébredt. Akkor már a bevásárlóközpont polcán pihent, hátulról a harmadik sörös doboz lehetett. Talán ez a bűvös helyzete, talán valami más volt az amiért életre ébredt. Más volt mint a többi, ezt tudta jól. Nem különbözött a többitől semmiben sem, egyszerű fém dobozka volt, hatalmas betűkkel festették rá a márka nevet. Nem volt, semmi horpadás rajta vagy bármiféle gyári hiba, amelytől kicsit kilógott volna a többitől. A nyitófüle sem hiányzott. Mindene meg volt, mégis más volt. Talán több volt benne negyedszázalékkal az alkohol, kicsit több keserűség, árpa vagy tovább erjesztették mint a többit...Erre ő maga sem tudott mit mondani, csak azt,hogy ő eltér az átlagtól. Csak állt és gondolkodott, mást igen nem tudott tenni. Az előtte állóktól nem igazán látott ki a polc belseje mögül, hátra fele, meg még két doboz állt és a fal. Maradt hát a képzelet és az előtte álló háta. Gondolataiba merülve elhagyta a harmadik helyet, majd a negyediket, s mire észbe kapott, már nem hátulról volt a harmadik, hanem elölről. Nem akart első lenni. Az elsők mindig eltűntek a megrakodott bevásárló kocsikban vagy megtöltötték az üres kosarat. Az elsők soha nem jöttek vissza és soha nem mesélték el mi is történik velük. Nem akart ezzel foglalkozni és ez a taktika részben bejött. A harmadik helyről ragadták el, még öt társával együtt. A kosárban feltárult előtte a világ. Neon lámpák, más fémdobozok, karton dobozok és üvegek. Testvérek, más márkás sörök, magas alkoholtartalmúak és alkohol mentesek. Árpás, mézes komlós, gyümölcsös... A futószalagon végig gurult, majd a világ újra beszűkült, de eszeveszetten mozgott. Mikor felbukkant, akkor meg egy erős kéz markolta magához, egyetlen mozdulattal feltépte a nyitófülét és nagyot kortyolt belőle. Látta a társait is vérezve alá hullani. Nem zavarta, ez volt a sorsa, bár jobban szeretett volna ebben a helyzetben első lenni sem mint harmadik. De így lett, így kellett elfogadnia. Mikor az utolsó korty is elfogyott belőle, félre dobták. Nevetve, újabb sörös dobozokat halásztak elő az olcsó szatyorból, miközben tovább álltak az embereknek nevezett lények. Egyedül maradt az úton. Nem bánta, csak ámult a világra. Első kézből láthatott mindent. Érezte ahogy átjárja a szél, ahogy a lámpa fény rávilágít és valahol távol még a hold ezüst sugarának a csiklandozása is megérintette. A szabadság röpke illúziója távlatokat nyitott meg előtte, aztán be is zárult minden. Hatalmas, lomha kerekek fordultak felé és minden gyalázkodás és szégyen érzett nélkül, lassan és óvatosan maguk alá gyűrték. Ropogott, jajongót és küzdött egy sort reménytelenül. Néhány utas hallotta halál tusájának fémes elpattanásait, de nem érintette meg senkinek sem a lelkét, közönnyel arcukon, léptek fel a lépcsőre,hogy a legjobb helyet elfoglalhassák. A busz pár perc állás után, megfutamodott, a hátsó kerék is végig hajtott a szerencsétlen Borsodin, majd a piros lámpáknál elidőzött egy röpke időre, hogy a kanyarban tova tűnjön, elfeledkezve áldozatáról. Végül egy hajléktalan kóborolt arra, s vette ráncos kezébe az agyontiport kis fém dobozt. Nem igazította meg s nem is simította ki, csak egykedvűen behajította zsákjába és tovább keresgélt. Akkor már nem volt több a többinél. Nem volt öntudata és nem volt szabadságérzete sem. Nem gondolt semmire s nem létezett számára a világ sem. Akkor már halott volt minden és ő maga is.