Ismeretlenségében ismerszik fel
a már megismert is.
Feltárni, hogy feltárhatatlan,
ezzel mutatva fel lényegét.
Ápolni a létezésünkkel ütött
sebet a léten — nem: elrejteni!
Ép-íteni ami nem ép, ha lehet.
S ha már ártani kell:
szinte ártatlanul,
talán, ha gondatlanságból,
de gondolattalanságból sosem.
Inkább álmainkkal karcolva eget
mint mű-tárgyainkkal.
Tudni: nembéliségünknek
e kényszerű poézis a titka,
nem az akarat kudarca,
vacogtató tehetetlensége.
És: csaknem meghitten
betölteni sorsunk,
törvény szerint.
Hozzászólások
Kedves László, nagyon köszönöm soraidat!
Általában törvény, predesztináció, példa, esetleg a fátumba vetett hit ősi képzete szerint cselekszünk. Az ember nehezen indul el — hebehurgyán — szabad akarata szerint egy bizonytalan, egyéni irányba, amit ráadásul még közmondásaink sem támogatnak. Pl.: Járt utat a járatlanért el ne hagyj! Lassan járj, tovább érsz! Ne szólj szám, nem fáj fejem!
Amikor önállóan dönt a gyermekember, rendszerint olyan mértékű a szabadsága, mint ama figuráé, akinek fegyvert dugnak az orra alá "Pénzt vagy életet!" felirat kíséretében.
Építeni, álmodni, műtárgyakat létrehozni persze mindegyikünknek lehet, ha ezzel a nagytesó is egyetért. :))
Gratulálok szigorúan komponált, értelemre ható, közvetlen írásodhoz!