Ahogy az erdőt járom én,
karcsú kis zöld szál hajlik felém,
s egy fehér bóbita jelzi már,
hogy kibújt a félénk hóvirág.
Megtört a tél, temeti a hunyor,
langyos a szél, aranyvessző bokor
sárgállik körben a töltés tövén,
a kikelet átdereng a hideg ködén.
Csüngő barka integet: itt vagyok!
és egyre selymesebb a lég.
A napfény zuhog, kéklik az ég,
a jácint tömérdek színben ragyog.
Kökörcsin és kankalin nyílik,
A madárdal egyre szól, nem múlik,
boglárka, százszorszép rikít.
Az égen papírsárkány úszik.
Sárga nárciszmező virít
a pompás zöld fű felett.
A tulipán feje is kinyílt,
egy kislány pirosat szedett.
A krókusz sok színben díszeleg,
harsog a zöld, zuhog a fény.
Az orgona halkan hízeleg:
- Anyák napjára jó leszek én.
A gyümölcsfák virágba borulnak,
s mert kitavaszodott már az idő,
a meleg ruhák szekrénybe szorulnak,
fürgébben szökken a könnyű cipő.
Hozzászólások
Köszönöm a hozzászólást!
Nem tartom magamat költőnek, amikor úgy érzem, valami "eszembe jut", vagy "fentről jön" néhány sor, akkor megírom.
Igazi friss, üde, sürgő-forgó ritmusú vers, mozgalmas, tavaszi történéseket kísérő, ide-oda röpködő derűs gondolatok. A versszakok rímképletének random váltakozása viszont helyenként csökkenti a tartalom stabilitását, illetve részlegesen elvonja a figyelmet a mondandóról.
Egyetértek megállapításoddal, szép idő beköszöntével valóban levetjük a nehéz ruhákkal nyűgjeinket is és tényleg "fürgébben szökken a könnyű cipő".
Gratulálok!