Dagad a rügy, bontani készül szirmait,
Virágzásra vár már a cseresznye,
A telet átaludta, éledő vágyait
Szabadon adni hajtja ösztöne.
Ágyát megvetve integet a vén fagy,
Nem adja magát oda oly könnyen,
A kései hóban csillogó nyomot hagy,
Amint talpam alatt fájón reccsen.
Virágából a mogyoró csurrant mézet,
Ázik-fázik ágán egy pacsirta,
Dalolva köszöntötte a kéklő eget,
Közben a cinke nyitni- kékét fújta.
A nap egyre fentebb kúszik, kapaszkodik,
Sárgára festi a tavaszi eget,
Udvaromban szomorúfűz barkázik,
Életre kelti a kopár teret.
Arcomhoz emelem lágyan, hadd szeressen,
Magamba szívom a friss permetet…
Hagyom, akár álmaimat, hogy elfedjen…
S ez meghozza újra kedvemet.
2011.03.05.
Hozzászólások
Gratulálok a megnyugtató, reményt élesztő versedhez.