Másnap éjjel kétségek között jelentem meg.
A láthatatlanság leplét öltöttem magamra, így biztosítva, hogy ne ismétlődjön meg a korábbi eset.
Zaklatott álmai ugyanoda tértek vissza újra és újra.
Szerelmes Lucia.
Boldog nászút.
Lucia a halálos ágyán.
Jake az őrület határán.
Vele együtt éltem át a fájdalmát ismét.
Óvatosan felébresztettem.
Álmosan dörzsölte szemét és értetlenül bámulta, ahogy a láthatatlanság burka lassan lefoszlott rólam, akár egy szétmálló, szakadt ruha.
– Neyla? – kérdezte bizonytalan hangon. – Miért vagy itt megint?
– Mert döntöttem. Megteszem neked, amit kértél.
Megkönnyebbülten felsóhajtott.
– De tudnod kell, ennek ára van. Súlyos ára.
– Értem. De nem számít. Nem érdekel, mibe kerül.
– Az árát mindketten megfizetjük. – nyomtam meg a szavakat.
Kijelentésemre szemöldöke felszaladt.
– Azok az idők törlődnek az elmédből. Teljesen. Nemcsak Lucia fog eltűnni.
Bólintott.
– Azt mondtad, hogy mindketten megfizetjük az árát. Mire gondoltál? – kérdezte összehúzott szemmel gyanakodva.
– A varázslat rám is hatással lesz. A szabályokat én sem szeghetem meg büntetlenül. Ez egy megismételhetetlen igézet. Ha egyszer megidézem, soha többé nem tehetem meg.
Tekintete elkomorult, miközben mélyet sóhajtott.
– Akkor ne csináld!
Összeráncolt homlokom alól kérdőn néztem rá.
– Nem akarom, hogy te is szenvedj. Megint. Felejtsd el, amit mondtam! – kétségbeesetten kérlelt.
– Tudtam, hogy jó ember vagy Jake. – elégedetten mosolyogtam. – Megérdemled, hogy boldog légy.
Kezemet felemelve hívtam a Feledés homályát.
Kézfejemen a rúnák, mintha tüzes táncot jártak volna, felváltva villantak fel. Kék, arany és zöld színben ragyogó gömb formálódott a tenyeremen. Közel hajoltam a szikrázó, csillogó, testet öltött bűbájhoz és halkan suttogtam neki:
– Veni ad me, umbra oblivionis!
Hozzászólások
Dehogy sértődöm!
Én nagyon örülök minden véleménynek, kritikának, hiszen ebből tanulok, merítek.
Csak mondhatjuk úgyis, hogy kissé maximalista vagyok
, így szeretem többkörösen ellenőrizni a kiadott munkáimat, ami természetesen ebben az esetben is meg volt. A próbaolvasóimtól nem kaptam ilyen visszajelzést, ezért csodálkoztam egy kicsit.
Persze az, hogy tőletek pedig ilyen infók jöttek vissza, ezt építő jellegű kritikának fogom fel, és a továbbiakban igyekszem ezeket a szempontokat is jobban szem előtt tartani.
Köszönöm az eddigi hozzászólásokat is, hiszen számomra ez a legjobb vezérfonal.
A gratulációt pedig nagyon köszönöm!!!
Nehogy megsértődj az előző vélemények miatt! Nekünk abszolút szokatlan még ez a műfaj. Indulásunk óta ilyennel még egyikünk sem találkozott a portálon. A pazar felvezetéssel egyetemben szerintem a többiek valamiféle földöntúli, még extrémebb csodát vártak. Esetleg (velem együtt) abban reménykedtek, hogy létrejön egy különös, romantikus kapcsolat Jake és Neyla között, ami kialakít egy hibrid rendszert, miáltal jobban ráérezhetünk a varázslók világára.
Kiforrott, nívós írásodhoz gratulálok!
Kedves Margit,
köszönöm az építő kritikát. Tetrmészetesen nem mindenki szereti a fantasy világát, nem mindenkit ragad meg.
A dramaturgiával kapcsolatban csak annyit tennék hozzá, hogy sajnálom, hogy neked a végére hiányzérzeted támadt.
Egyébként mielőtt bármilyen írásomat közzé teszem 2-3 béta olvasóm kezén mindig átmegy, akikkel átbeszéljük a történeteket.
A megjegyzésed nekem azért volt fura, mert az olvasóim (akik szintén nem fantasy rajongók :)) végigolvasták a sorozatot és nem keltett bennük ilyen érzést.
Most utólag a megjegyzésedet elküldtem nekik, és kértem őket, hogy ennek fényében is olvassák újra és formáljanak ismét véleményt. Mindhármuktól nagyjából az jött vissza, hogy a két szereplő háttértörténetét megismerve, valamint figyelembe véve Neyla több évszázados tapasztalatát, nem idegen tőle, hogy gyorsan és határozottan hozzon meg egy fontos döntést, különben nem is maradhatott volna életben. Mérlegelte a tapasztaltakat és döntött. Ezt én idáig szerettem volna kifuttatni.
Azért remélem, hogy a többi írásomat szívesen olvasod majd!
További kritikákat is szívesen fogadok!
Megértem Milót, mivel én sem vagyok oda a bűbájért. A valóságot tükröző írásaidat jobban szeretem olvasni. A Macskanyelv, az 57 perc vagy a Mindentudó nálam nagyon ott vannak.
Természetesen az írásmód itt sem mindennapi, a fantasy köntös viszont nem rám lett szabva. A történet befejezésébe fért volna némi meglepetés, ügyködhetett volna még tovább a dramaturgia.
Kedves Milán,
köszönöm a kritikai észrevételedet, bár a leírásodból azt szűrtem le, hogy nem vagy órisi fantasy rajongó, ami természetesen nem baj.
A mű lényege az volt, hogy bemutassa, két különböző világból érkező ember problémáit, találkozásukat, valamint, hogy hiába más világok és korok szülöttei, az együttérzés és empátia mindkét helyen fontos helyet foglal el, bármilyen szörnyű élményekben is volt részük az elmúlt idők során. A fantasy elem csak körítés és díszlet volt ehhez. Sajnálom, hogy neked ez nem jött át és kevés volt, hogy élvezetes olvasmányt nyújtson. Remélem, más írásaim jobban tetszenek majd!
Eddig csupán csendben figyeltem a történet alakulását. Egyetértek a többiek véleményével, igazán könnyeden és simán szövöd a cselekmény szálait, amivel valóban megkönnyíted az olvasást. Mondanivaló, hangulat és konklúzió tekintetében viszont számos hiányérzetem van. Nekem nem jött át, hogy mire a nagy abrakadabra, ha a lényegi koncepció csupán az álmok törlésére koncentrálódik. Valahogy úgy látom négyrészes fantasy darabodat, mint amikor egy nagy tál főzelékköret tetejére attraktívan kihelyeznek egy virslikarikát. A felvezetés feszültségkeltő, néha már pszichedelikusan is befolyásoló, a záró részben viszont visszafogottá válik a katarzis, és mintha kifogyott volna az elem, ellaposodik a végkifejlet. Véleményem szerint ez a trend már annyira elszakad a valóságtól, hogy csupán a vájtfülű fantasy fanok ízlésvilágát tudja maradéktalanul kielégíteni. Számomra viszont a mágia kifejezetten idegen és nyugtalanító maradt, ezáltal műved nem váltotta be a profi írásmódhoz kapcsolt előzetes reményeimet.